Azahriah egypercesek

Press f

Pontosan emlékszem minden mozzanatra, ami akkor történt.

Tél volt. Anya nem akart kiengedni játszani. Morcos voltam. Az ablakból figyeltem a többi gyereket, ahogy vidáman szánkóztak a befagyott úton.

Johnny is ott volt. A legjobb gyerekkori barátom. Ő már nem emlékszik arra a napra. Se semelyikre ami azóta eltelt. De én igen.

Egy nagy piros autó fordult be az utcába. Megcsúszott a kereke. Mindenki sikított. Pontosan emlékszem Johnny arcára mielőtt az autó nekiment volna. Meglepődött volt és nagyon ijedt. Tudta, hogy meg fog halni.

Mindenki tudta.Johnny a járda mellett állt. Nem sikított. Így ment el. Némán. A szemem előtt lett angyal. Nem tudtam neki segíteni.

Senki sem tudott. Onnantól kezdve minden és mindenki más volt. Csendesebb, szürkébb. 9 év telt el azóta, de még mindig úgy emlékszek arra a napra, mintha csak tegnap lett volna.

Igazából senkit sem érdekelt, milyen érzés. Hogy milyen érzés látni, hogy a legjobb barátod meghal. Nem is tudhatják milyen érzés, igazam van? De nem is nagyon érdekel. A fájdalom amit érzek csak az enyém. Nem segíthet senki cipelni ezt a terhet.

Emlékszem sokáig bámultak. A suliban. Az utcán. Én voltam az a fura youtuber, akinek meghalt a barátja.

Sutyorogtak a hátam mögött. Nem értettem miért néznek úgy mintha a legjobb barátom sosem halt volna meg. Láttam a vérét. Láttam a mentőket. A rendőröket. A zokogó anyját.

Mintha egy végtelen körförgásba kerültem volna.

Persze nekem csak a legjobb barátom volt. Nem a kisfiam, nem a testvérem. De attól még ugyanúgy fáj. Nem múlt el úgy nap az elmúlt 9 évben, hogy ne gondoltam volna rá. De az élet megy tovább, nélküle is. Ehhez hozzá kellett szoknom.

-Mi az isten?- keltem fel egy hirtelen dudálásra az éjszaka közepén. Még nem szoktam hozzá, hogy egyedül lakom. Mikor felkapcsoltam a villanyt, hirtelen majdnem szívbajt kaptam.

Egy alak tornyosult az ágyam felé. Szinte már nem is tűnt valódinak.

-Nincs pénzem.- mondtam ki az első dolgot ami így félálomban eszembe jutott.

A fiú elmosolyodott.

-Még szerencse Ati, hogy nem vagyok betörő.- mondta barátságosan.

Megtöröltem a szemem. Valahonnan ismerős volt nekem. Homokszőke haj, nagy orr, barna szemek. Zöld kapucnis felsőt viselt, és egy egyszerű farmert.

-Ne néz már úgy mint aki szellemet lát!- nevetett fel, majd suttogva folytatta.- Nem mintha amúgy nem az lennék. De no para, nem akarom kiszívni a lelked vagy ilyesmi. Csak végre úgy akarom érezni magam, mint egy normális ember. Mintha több lennék mint egy szellem.- mondta komoran, nekem pedig tátva maradt a szám.

-Johnny?- szinte csak suttogni mertem. Ez nem lehet a valóság.

-Nyugodtan csípd meg magad haver, ez nem egy rossz álom.- ült le az ágyamra, én pedig csak bámultam.

-De... hogy? Mi? Miért vagy itt?- nem tudtam hol kezdjem. Annyi minden volt, amit mesélni szerettem volna! Kérdésekkel akartam elárasztani, de minden szó a torkomon akadt.

-Figyelj haver... nem fogok hazudni. Engedélyt kellett kérnem, hogy beszélhessek veled. Egy órát kaptam, de ezt is nehéz volt elintézni. Ott fent nem igazán örülnek, ha beleszólunk a lentiek dolgaiba. De úgy éreztem nincs más választásom.- sóhajtotta gondterhelten.