- Told le a nadrágod. - adtam ki az utasítást Dylannek.
- Mi? - kérdezi hitetlenkedve.
- Jól hallottad, vagy csinálunk valamit, vagy pedig kimész!
- És a barátod ehhez mit fog szólni?
Jenna mèg csak nem rég költözött Washingtonba egy zűrös csa...
Az igazság az, hogy repülővel akartunk menni, mivel indul innen járat Washingtonba, viszont az út csak 2-3 óra. Így nem kell itthagynunk az anyám autóját sem, ezért azzal indulunk el.
Az út csendes és kellenes. Még elég világos van a nyári idő miatt. Eltelik több mint 1 óra, mire anya megszólal.
- Ha esetleg aggódnál amiatt,hogy hol leszünk, a nővérem befogad minket, már beszéltem vele tegnap lefekvés előtt.
- Ezt jó hallani. Igazából nem is gondoltam arra, hogy hol is leszünk. válaszolom egy erőltetett mosoly társaságában. Az út többi része csendesen telik, csak a halk zene szól a rádióból.
Ahogy beérünk a városba egyszerűen megváltozik a levegő. Azthiszem, eddig ez a legszebb része Amerikának. Az utca tele van emberekkel, mindenki jó kedvű és "zajos", ez tetszik. Nagy nézelődésemben egy pillanatra el is felejtettem, hogy teljesen szétesett a családunk.
Megérkeztünk Reginahoz, anyám nővéréhez. Utoljára kb. 8 éves koromban láttam,de még mindig tisztán emlékszem az életvidám és kedves nőre, aki ugyanolyan lágy hanggal szólít meg mindenkit akárcsak anya.
Regina a felhajtó előtti kapunál álldogál. A nővel kapcsolatban egyértelmű emlékeim vannak, na de a háza... nem rémlik. Sokkal nagyobb mint a miénk, szerintem simán elférne benne 5 darab 7 fős család. A kapu magától kinyitódik, ahogy anya behajt. Leállítsa az autót, majd kiszállunk.
- Nahát Bonnie, csodásan festesz! - mondja Regina jókedvűen, majd megölelik egymást. - Oh, Regina, pedig belül most káosz vagyok. - Tudom drágám, tudom. A jókedvű ölelkezésből hirtelen egy vigasztalós jelenet lesz. Csend van, és kezdem kicsit kínosan érezni magam, ahogy ott álldogálok tőlük egy jó méternyire, végül Regina elengedi anyámat és felszólal:
- Jenna? Ezt nem hiszem el! Milyen csinos kis hölggyé cseperedtél! - azzal a lendülettel odalép, majd a keblére von.
- Te viszont semmit sem változtál, még mindig olyan gyönyörű vagy mint 10 évvel ezelőtt. - mondom egy mosoly kíséretében.
- Jaj, azért ne túlozzunk! NA gyertek be, pont vacsorázunk!
A házba belépve úgy érzem eltudnék tévedni itt elég könnyedén. Regina férje segít behozni a csomagjainkat, majd felviszi őket a nekünk szánt szobáinkba. Nagyon jó érzés, hogy senkinek nincs ellenére, hogy ittvagyunk és ilyen kedvesen fogadtatnak.
- Dlyan Scott! Gyere le azonnal! A nénikédék megérkeztek! -Hogy milyen tiszteletlen ez a fiú! - zúgolódik Regina.
-Hagyd csak kedvesem, a kamaszoknak van ennél fontosabb dolguk is. - mondja anyám egy pohár bort kortyolgatva, amit Regina töltött neki épp ebben a pillanatban.
Dlyan. Dylan Scott. A valaha látott legszemtelenebb, legdühítőbb, legszemetebb ember a világon, akit ismerek. 19 éves, de már tele van tetoválással és piercinggel. Régen nagyon sokat " játszottunk " együtt, nincs sok emlékem róla, de már akkor is kiállhatatlan volt. Gondolom az évek múlásával ezek a tulajdonságai erősödtek. Egyébként Reginanak nem vérszerinti gyereke, ő csak a mostoha anyja, 5 éves kora óta nevelik együtt Briannel.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
