54. Rész

3.8K 137 1
                                    

Sasha kitett a ház előtt én meg boldogan láttam, hogy végre van itthon valaki, mozgolódást vettem észre az egyik ablakból.

- Hahó, ki van itthon ? - kérdeztem kiáltva, miközben letettem a cipőmet a lábamról.

Nem jött hang.

Hirtelen nagyon megijedtem mert kint végig sem futott az agyamon, hogy talán betörhetett valaki. Felkaptam az egyik konyhakést és felindultam az emeletre a csörömpölő zaj irányába. Tisztán kihallatszódott, hogy Dylan szobájából jön ez a hang.

Ajtaja résnyire nyitva volt én pedig vettem pár levegőt, orron be- szájon ki, mielőtt teljesen benyitottam.

Egy fehér gallerós pólót viselő férfit pillantottam meg, talán latin származású, nem is tudom, de Dylan polcain kutatott csörömpölve.
Azonnal felsikoltottam mire hirtelen megfordult és ijedt tekintetét rámszegezte.

Én csak ott álltam és sikítottam mert a lábaim nem tudtak mozdulni. Fölöslegesen volt az a kés a kezemben, mert nem tudnám használni úgysem.

Gyors léptekkel odasietett hozzám és egyik kezét a számra tapasztotta.

Borzasztóan féltem pedig nem tűnt egy ijesztő alaknak. Egy könnycseppem legördült az arcomról egyenesen az ujjaira.

- Abbahagyod sikítást és elengedlek téged. Értesz?

Akcentusa nagyon fura volt, törte a nyelvünket. Picit viccesnek tartottam volna, ha nem abban a helyzetben lennék amiben most.

Illata teljes egészében megcsapott. Elegáns férfias illata volt és így egészen közelről láttam, milyen szépek a szemei.

Lassan bólintottam egyet, legbelül arra készültem, hogy megint sikítok de gyorsan végiggondoltam újra és inkább nem tettem.

Hátrébb lépett egy-két lépéssel és halványan elmosolyodva mért végig.

- Te vagy Jenna mi? - kérdezte.

Csak bólogatni tudtam, a féltségtől még mindig remegtem de így, hogy láttam, hogy nem veszélyes, egy icipicit nyugodtabb lettem.

- Ki vagy te? - kérdeztem végül - és miért vagy a házunkban?

- Dylan tartozik nekem nem kicsit. - kezdte - és nem tudom én hol bujkál a féreg.

- Ki vagy te? - tettem fel újra a kérdést.

- Cápa.

- Cápa? Rendes neved nincs? - bátorodtam fel.

Hisz én lakom itt és jogom van kérdőre vonni.

- Nem beszélek bárkivel kicsi lány, te menj el most.

- Aki el megy innen, az te vagy.

- Nem megyek el amíg pénzemet nem kapom meg.

- Mennyi pénz? - kérdeztem.

- 300 - válaszolta vigyorogva.

- 300 dollár? - húztam össze a szemöldököm - kifizetem csak menj.

Hangosan felnevetett amitől megzendült az egész szoba.

- Vicces vagy lány, tényleg szórakoztató - nevetett fel - 300 ezer dollár - majd komorodott el.

Legyengültem a hallottaktól.

300 ezer dollár? Mégis mi a francot művelt Dylan ami ennyi tartozást von maga után?

- A-akkor jobb ha mész mert nekünk nincs ennyi pénzünk, Dylannak se - válaszoltam bizonytalanul.

Ajtó nyitódást hallottam, azonnal leszaladtam a lépcsőn és megkönnyebbülve láttam, hogy Dylan az.

- Dobd ki ezt az alakot a házból. - mutattam idegesen az emelet irányába.

- Itt van az apád? - kérdezte.

- Valami cápa van itt.

Dylan arca eltorzult amint meghallotta ezt a nevet. Pár pillanatig csak nézett rám így majd pislogott egyet és az emeletre szegezte a tekintetét.

- Jenna, menj ki légyszives, vidd el a kocsim vagy bármi de légyszi most menj el, valahova, messzebre picit. - suttogta mélyen a szemembe nézve.

- Nem megyek. - nem akartam itt hagyni ezzel a taggal.

- Ha szeretsz, mész.

Dylan meg a manipulálása.

- Jó. - azzal indulatos léptekkel kimentem.

Nem tudom mi történik, vagy hogy hova mehetnék. Még nem vezethetek Sasha pedig már Rosienál lehet.
Pár perc gondolkodás után ráüzentem Stevere, hogy jöjjön értem a sarokig.

Türelmetlenül vártam Steve-re, mikor 15 perc várakozás után már visszaindultam a házunk felé, akkor dudált rám.

- Hova ilyen sietősen? - mosolygott.

-  Menjünk hozzád. - válaszoltam kifejezéstelen arccal.

Nem vagyok rá mérges, sem sértődött, nem tehet semmiről, inkább Dylan meg a fura zaklatója aggaszt.

- Nagyon csinos vagy ma is. - villantotta meg tökéletes mosolyát aminek  nem tudtam ellenálni.

- Köszönöm, te is, szokásosan - mosolyogtam vissza.

Tényleg nagyon jóképű és szexi annak ellenére, hogy egy egyszerű fehér póló és egy szürke melegítő van rajta.

- Mi a baj egyébként? - kérdezte az útra szemezve a tekintetét.

- Semmi, már rád sem üzenhetek csak úgy?- kuncogtam.

- Látom, hogy van valami, nekem elmondhatod. - tette rá a combomra az egyik kezét miközben még mindig az utat figyelte.

- Biztos?

- Ez a legbiztosabb.

Hittem neki.

- Csak aggasztott, hogy egy férfi Dylan cuccai között matatott a házban mire hazaértem, meg valami tartozásról hadovált, de gondolom majd Dylan megoldja, felesleges ezen rágódnom- vettem félvállról de igazából még mindig nagyon rosszul éreztem magam a történtek után.

- Azta, hát ez nem mindennapi eset. De mègis ki volt az? - kérdezte lepődötten.

- Nemtudom, valami cápa, szerintem nem százas a pasi. - válaszoltam.

Steve hirtelen fékezett majd úgy meredt rám mintha valami nagyon hihetetlen dolgot mondtam volna.

- Cá-cápa? - kérdezte suttogva.

- Igen... de miért suttogsz? Nem hall minket senki. - nevettem el magam aggódóan.

- Bocsi csak... nem ... ez nem lehet Jenna, biztosan cápát akartál mondani? - nézett körbe az úton mikor kiejtette, hogy cápa.

Ez baromira megijeszt.

- Jó, menjünk hozzád amilyen gyoran csak tudsz és mondd el, hogy mégis ki a franc ez az ember és miért fél tőle mindenki ennyire. - emeltem fel a hangom.

Steve vett egy nagy levegőt, majd bólintott és elindultunk.

Beléd bonyolódvaWhere stories live. Discover now