27. rész

5.5K 136 5
                                    

Nem győztem csodálni a dobozban lévő ékszert.

- Nem, ezt semmiképp sem fogadhatom el. - nyújtottam vissza az ajándékot.

- Már hogyne fogadhatnád el. - tolta vissza a kezem.

- Steve, alig ismerjük egymást és máris egy ilyen drága dologgal akarsz meglepni? - őszintén megvallva, örültem neki, de tényleg nem akartam elfogadni.

- Kérlek! A kedvemért. - nem tudtam ellenálni a bájos mosolyának.

Lassan elmosolyodtam.

- Jó, legyen... de ha visszakérnéd, tudd, hogy ő már az enyém és nem fogom visszaadni.

Mindketten felnevettünk. .

Steve autója nem túl csicsás, nem drága fajta semmi extra, de nekem mégis annyira tetszik, sosem éreztem magam ennyire jól és kényelmesen egy járműben sem, bár amit most érzek azt nem a kocsinak, hanem annak köszönhetem aki mellettem ül.

Csend volt. Steve az ujjaival dobolt a kormányon, mikor úgy döntöttem, mostmár ideje elűzni ezt a csendet.

- Hová megyünk? - kérdeztem izgatottan.

- Étterembe.

- Ez elképesztően finom! - ámultam el az ételen.

- Ugye? Nem hiszem el, hogy még sosem ettél ilyen garnélás tésztát.

- De senki nem mondta, hogy ennyire jó, mindig is undorodtam a tengeri dolgoktól.

- Látod, ezért jó, ha velem vagy. - széles mosoly kelt Steve arcára, én meg éreztem, hogy egyre jobban kedvelem őt.

Este 7 fele járhatott az idő, amikor eljöttünk az étteremből.

- Haza? - kérdezte Steve, miközben kinyitotta előttem a kocsiajtót.

Kicsit hezitáltam a válaszon, de nem vágytam még haza.

- Igazából, 10re beszéltem meg anyával, hogy addigra haza érek, szóval...

Steve keze megállt a levegőben, meglepetten nézett rám.

- Akkor hozzám?

Bólintottam.

Mosolyogva csatolta be a biztonságiövet.

- Kérsz inni valamit ? - kérdezte amint beértünk a házba.

- Ajánlasz valamit?

- A hölgynek a legjobb citromos vizünkből ajánlok egy kóstolót, jegkockával és citromkarikával - mondta francia akcentussal mire mindketten elnevettük magunkat.

Leültem a kanapéra ő pedig pár pillanat múlva visszatért, 1 üveg borral és két pohárral a kezében.

- És hol a citromos vizem? - kuncogtam el magam.

- Az túúúl... kevés. - nevetett fel.

Töltött mindkettőnknek.

- Nem nagyon ittam bort még. - fintorodtam el egy pillanatra, mikor belekortyoltam.

- Hozzak valami mást?

- Jó ez. - mosolyogtam.

Olyan kedves és törődő. Miért nem ismertem őt hamarabb... sokkal hamarabb, mondjuk 3 évvel. Nem akartam Jacere gondolni de hirtelen agyalni kezdtem, hogy miért nem hívott azóta?

- Minden oké? - szakított félbe a gondolataimmal Steve.

- Persze. - ráztam meg a fejem és pislogtam párat,  hogy elűzzem a gondolataim. De mégis olyan szomorú maradtam.

- Na, látom, hogy van valami.

- Nem hiszem, hogy ezt veled kellene megbeszélnem- nevettem fel zavartan.

- Bármit megbeszélhetsz velem - nézett komolyan a szemembe,  és rátette az egyik kezét a combomra,  amitől libabőrös lettem és ezt ő is észrevette.

Elkapta a kezét és félre nézett, mintha semmi sem történt volna.

- Csak nem tudok megbirkózni a gondolattal,  hogy ennyi időn keresztül megcsalt az ex barátom.

Steve úgy figyelt rám, mintha én lennék a legfontosabb és legtörékenyebb dolog a Földön.

- Valamiért most is zavar - folytattam - és nem tudok tenni az érzés ellen, fáj, hogy még csak meg sem beszelte ezt velem. 

Amint ezt kimondtam, Jace neve villant fel a képernyőmön.

A szívem olyan hangosan kezdett verni,  arról tartottam még Steve is hallja. Nyeltem egy nagyot, és egy két mély  levegővétel után felvettem.

- Sz- szia - köszöntöttem és azonnal gyűlni kezdtek a könnyek a szememben, amint meghallottam a hangját.

- Szépségem! Boldog születésnapot. - hangja pont ugyanolyan vidám volt, mint mikor megismertük egymást.

Ezért nem vettem észre, hogy megcsal, mert olyan baromi jó színész még most is.

- Köszönöm, és.... miért nem hívtál mostanában? - a hangom megremegett, azthittem ennyi vége, elsírom magam.

- Segítettem pár  dologban otthon meg az átigazolás a másik csapathoz is egy összetett dolog volt, neharagudj bébi.

- Figyelj én tu...

- Mit szólnál ha holnap elvinéllek valahova? Több napra akár,  ahová  csak szeretnéd. - szakított félbe.

- Jó lenne, de már nem vagy az enyém -  gördült le egy könnycsepp az arcomon, nem bírtam tovább.

- Mi? Miről beszélsz? - nyelt egy nagyot, zavart lett a hangja és ideges.

- Tudok rólatok Jace, Debra nem egy "unokatesó", csak nem értem, hogy tudtad 2 évig titkolni? 2 ÉVIG. - kiáltottam a telefonba zokogva.

- Jenna én...

- Te megtudod magyarázni, igaz?- nevettem fel

- Igen én megtu...

- NEM ÉRDEKEL. Nem akarok hallani rólad többé, de még egyet mondj el nekem...

- Mit szeretnél hallani? - hallottam, hogy ő is sírni kezdett, vagy valami olyasmi - hogy miért tettem? Azért mert téged sosem kaphattalak meg igazán.

Lehunytam a szemem, vettem egy nagy levegőt mert úgy éreztem, elájulok.

- Nem, nem ez érdekelt, ezt már sejtettem, azt mondd meg nekem, és őszintén, hogy tudtad e, hogy apám a barátnőd anyjával csalja az anyámat?

Csend volt.

- MONDD MÁR. - rivalltam rá.

- I-igen.

Számomra minden elsötétült, ekkora összeesküvés ellenem még sosem volt.

- Mióta? - kérdeztem leszorított szemmel.

- Régóta.

Ennyi elég volt ebből a beszélgetésből,  letettem a telefont és levágtam magam mellé a kanapéra.
Zokogás tört ki belőlem. Ennyire megalázottnak nem éreztem magam egész 18 évem alatt.

Soha többé nem akarom látni
Jace Campbellt. Sem az apámat. Sem Derbit.

Beléd bonyolódvaWhere stories live. Discover now