34. rész

5.2K 134 1
                                    

DYLAN

" csak barátok "

Ez a mondat nem hagy nyugodni még 5 órával  sem azután, hogy meghallottam. Azt sem tudom, hogy miket ittam össze vagy hol voltam egész éjszaka, de most itthon vagyok.

Fáradtan nyitok be az ajtón, azonnal megcsap a bacon illata a konyha felől.
Jenna szorgosan szakácskodik és valamiért boldog. Túl boldog.

- Szia. - köszönt, de nem néz hátra, gondolom hallotta, hogy bejövök.

- Szia - ejtem ki nagy nehezen a számon, nehéz hozzá úgy beszélni, hogy nem ölelhetem át többé.

Úgy látom, neki nem olyan nehéz ez, mint nekem. Sok idióta dolgot tettem már az életemben, amire nem vagyok büszke, de ezt most tényleg szépen elcsesztem.

- Merre jártál? - fordul meg és végre láthatom a gyönyörű arcát.

Szemei kicsit megvannak duzzadva. Tudom, hülyén hangzik de megnyugtat, hogy sírt. Most mégis olyan boldog, lehet, hogy eddig tényleg én hátráltattam abban, hogy jól érezze magát.

- Nemtudom, itt-ott.

Kicsit kényelmetlen ez a helyzet most, biztosan neki is kínos, ezért elindulok a lépcső irányába.

- Nem eszel? Készítettem direkt reggelit, gondoltam éhes leszel.

Hogyan magyarázzam el ezt neki?

- Bocsi, aranyos tőled de nekem még nem megy az, hogy leüljek veled egy asztalhoz vígan reggelizni, mintha mi sem történt volna.

Bólint. A mosolya egy pillantra eltűnt de gyorsan rendbeszedte magát. Épp mondani készült valamit mikor csöngettek az ajtón.

- Majd én. - szóltam neki oda és ajtót nyitottam.

Az ajtóban egy velem egy magas, öreg pasi állt öltönyben, hatalmas vigyorral az arcán. Ő Ted. Jenna apja. Sosem bírtam ezt a csávót.

- Dylan, atya ég, megnőttél. - teszi rá a kezét a vállamra.

Válaszra nem várva kicsit arrébb tolva engem, belép az ajtón. Nyomában egy fekete hajú kb 40-es éveiben járó nő halad, olyan nagyon elegánsan próbált felöltözni erre a kis tálalkára, hogy szinte már vicces. Egy kedves mosollyal biccent felém de én csak szokásosan szúrós tekintettel bámulok vissza rá.

- Jenna, kislányom. - tárja ki a karját Ted.

Jenna kezéből a csipesz, amivel eddig a bacon-öket forgatta, most kiesett a és nagyot koppant a csempén. Csak ledermedve néz az apjára.

- Gyere ide egy ölelésre.

Vonakodva, de egy halvány mosolyt erőltetve az arcára közelebb lépked, és  átöleli az apját. Kétségbeesett tekintettel néz rám, mintha azt akarná üzenni, hogy segítsek.

- Na, jössz velem drágám? Elmegyünk innen egy pár hétre valami szép helyre. Te, én, öcsi   Cathryn és  Debra.  Kedvelni fogod őt.

Ez a seggfej olyan áhítattal beszél, még csak nem is adott elég időt Jennának, hogy felfogja mi történik.

- Én, ömm - próbálja keresni a szavakat.

Olyan tekintettel néz az apjára, mintha most látna elősször ezt az embert.

- Nate itt van?

- Nincs.

- Miért nincs ? - hangja felbátorodik.

- Ezt majd elmagyarázom a kocsiban.

Komolyan nem veszi észre ez a barom, hogy a lánya nem látja szívesen.

- Nem, most mondd el.

- Nem hiszem, hogy Dylant érdekelné ez a dolog. - emeli fel a hangját.

Kinyírom.

- De, érdekel mondd csak. - sétálok oda hozzájuk.

Jenna:

Legszivesebben most jó szorosan átölelném Dylant, amiért idejött  és félrehúzott az apám karjaiból.

- Ez nem rád tartozik.

Az apám tekintete Dylanre esik, már előre sajnálom őt, ha behúz neki egyet. Mármint Dylan az apámnak.

- Jenna valószínűleg nem akar veled menni.

- Márpedig fog mert nem kevés pénzt és időt fordítottam erre az utazásra.

- Hol  van Nate? Most akarom  látni.  - ez az első alkalom, hogy felemelem a hangom az apámra, nem gondoltam volna, hogy valaha lesz ilyen.

- Nate nem jöhet ide, nem akarom kitenni őt ennek.

- Minek?

- Ennek az egésznek, nem tudhatja meg, hogy milyen egyszer itt, egyszer ott élni.

- Oh engem kitennél ennek? - úgy érzem majd felrobbanok a dühtől.

- Nem járkálhat szülőről szülőre, nem tenne jót neki. - ezt már ő is idegből mondja.

- Ahogyan én sem - kiáltom vissza.

- Ő választott, az Istenért Jenna!

- Ahogy énis választottam. Eldobtál minket és azóta még csak fel sem hívtál mert mindennap az új családodat viszed ide oda! - érzem, ahogy a könnyek kiszöknek a szememből.

- Jenna ne legyél ilyen tiszteletlen az apáddal  - szól rám apám háta mögül a szeretője.

Na csak ez hiányzott még, hogy ő kinyissa a száját.

- Neked csak ne  legyen hozzáfűzni valód - lököm neki oda.

- Mi ez a hangnem?

Megindultam a nő felé de akkor apám elkapta a kezem és  olyan erősen szorította meg, hogy az már fájt.

- Beülsz a kocsiba és úgy teszünk, mintha egy család lennénk, nem fogadok el nemlegest választ.

- Azt lesheted - rántottam ki a kezem.

Újra elakart kapni de akkor Dylan lökött rajta egyet, csodálkoztam, hogy nem húzott be neki egyből.

- Jenna nem megy sehova, de ti igen. - bólintott a fejével az ajtó felé- légyszíves menjetek el, most.

Gyilkos pillantással méregeti az apámat és az új nőjét.

- Ezt akarod Jenna?

- Ezt.

- Tudd, hogy anyád fogja fizetni az egyetemen a tandíjad, tőlem aztán  ne várjatok semmit sem!

Majd maguk után becsapva az ajtót elhagyják a házat.

Beléd bonyolódvaWhere stories live. Discover now