33. rész

5.3K 136 0
                                    

- Megint haragszol rám, igaz?

Csak ülök karbatett kézzel az ágyon, és próbálom kerülni a tekintetét, attól tartok ha rápillantok akkor egyből elfeledem, hogy haragszom rá és rávetem magam.

- Tudtam - nevet fel idegesen - tudtam, hogy megint kurvára haragszol és nem hallgatsz végig, csak duzzogsz és közben felcseszed az agyam, nem adsz kettőnknek esélyt - fakad ki.

- Én nem adok esélyt? - emelem rá a tekintetem.

- Nem, mert nem hallgatsz meg.

- Jó,  beszélj, hallgatlak. - állok elé türelmetlenül várva a mondandóját.

- Köszönöm - csapja össze a tenyerét.

Látom rajta,  hogy hezitál, ezért sürgető pillantással méregetem mire végül belekezd.

- Azért hoztam el ide a nőt, mert azt mondta, hogyha eljátszadozom vele akkor kiállítja a jogsid.

Felnevettem.

- Ezen a szar magyarázaton gondolkodtál ennyit? - úgy érzem majd felrobbanok az idegtől, de próbálom türtőztetni magam.

- Szar? Nem hallod, hogy a jogsidért csináltam? Tudom, hogy apád megtanított már vezetni, és annyira tetszik neked az az autó a garázsban. Most minden erőfeszítés nélkül már a kezedben tarthattad volna a kibaszott jogosítványodat. - hangja feszült és ideges.

- Áruld már el nekem, hogy mégis miért akarnék ilyen úton jogsit szerezni? Dylan, amúgyis szarok bele, hogy kivel vagy, beleuntam ebbe.

Indultam ki a szobából, szükségem van egy pohár vízre.

- De én nem akartam megdugni se csak elhoztam ide és pár perc múlva kilöktem volna innen. - magyarázkodik kétségbeesetten, miközben próbálja felvenni velem a tempót a lépcsőn.

- Na és végül lefeküdtek? - álltam meg.

- Igen - süti le a szemét.

- Jó, szuper - majd folytatom az utam, mert ha most azonnal nem jutok vízhez, elájulok.

- De csak azért tettem mert ideges voltam, amiért sosem adsz nekünk  esélyt,  most is csak jót akartam neked de erre kényszerítettél.

- Komolyan Dylan? - értem el végre a pulthoz.

Ő csak értetlenül és felháborodottan néz rám, én meg legszivesebben pofán vágnám.

- Gondolom milyen kurva nehezedre esett megfektetni, hát bocsánat, de tényleg - sírni fogok azthiszem.

Csend van, Dylan pedig csak ide oda járkál idegesen. Gondolkodik. De min? Hogy magyarázza ezt ki? Talán én kértem tőle,  hogy "légyszi, Dylan, szerezz nekem egy jogsit olyan illegális módon, ahogy csak lehet". Még csak meg sem említettem neki, hogy tudok vezetni, honnan tudja, hogy az apám tanított?

- Faszom kivan, hogy folyton ilyen hisztis vagy, bármennyire is igyekszem, neked nem jó.

Hát persze, ugyebár én kértem rá, hogy bántson meg minden alkalommal amint odaadom neki magam.

- Igen, igazad van. -  válaszolom nyugodtan.

- Igen, kurvára igazam van, szeretlek téged és mindig ezt csinálod - egyre jobban emeli fel a hangját.

- Igen. Én csinálom ezt mindig, pontosan.

- Miért csinálod ezt velem? - néz rám kétségbeesetten.

Itt és most végét vetünk ennek.

- Légyszi áruld el nekem, hogy most mit tettem.

Csend van, nem szólal meg.

- Pontosan- nevetem el magam - semmit.

- Nem tettél semmit, csak nem vagy velem megértő.

- Amit most mondok, azt ne vedd sértésnek ,  ne borulj ki és ne mondj olyat, amit megbánsz amint kiejted a szádon. - fogom meg mindkét kezemmel az arcát.

Lassan bólint egyet én meg veszek egy nagy levegőt, ugyanis,  döntöttem.

- Maradjunk csak barátok. De nem olyanok akik lefekszenek egymással.  Ha szükséged van rám,  én itt vagyok,meghallgatlak, segítek, vagy csak ha unatkozol és valakivel elakarod ütni az időt,  akkor is számíthatsz rám. Ne bántsuk tovább egymást. Az együttlét szó neked is és nekem is teljesen más fogalom. Nem fekszünk le másokkal jótettből sem, mert annak jó vége nem lehet.

- Csak barátok? - hangja már nem zaklatott, inkább olyan elcsukló.

- Csak barátok.

Elengedem. Még egy ideg tartjuk a szemkontaktust, de aztán félrepillant és látom rajta, hogy kezd megint ideges lenni.

- Dylan?

Csend van, én meg egyre türelmetlenebb vagyok. Bárcsak belelátnék a fejébe, mire gondolhat.

Hirtelen megölel. Magához szorít és szó szerint érzem, milyen hevesen dobog a szíve.

- Csak barátok. - néz a szemembe csalódottan.

- Vagy inkább csak tesók? - nevettem fel idegesen mire ő is kuncogni kezdett, ezért kicsit megkönnyebbültem.

- Jól tudod, hogy nem vagyunk azok.

Bólintottam.

- Kár, hogy így feladtad Jenna, valakinek megkellett volna javítania, az a valaki neked kellett volna lenned.

Nem válaszolok. Ő pedig kisétál a bejárati ajtón. Ilyen későn? Hát rendben...

Beléd bonyolódvaWhere stories live. Discover now