Eljött az életemben az a reggel, amire úgy éreztem, sosem állok készen. Az apámmal kell töltenem 3 teljes napot, vagyis az apámmal és harmadmagával. Nate miatt megyek csak, ez már világossá vált számukra is.
Kavargó gyomrom és felszökő pulzusom csak rátett az amúgy is pocsékul induló reggelemre. A bőröndöm már útra készen várt lent a bejárati ajtó előtt, de szerencsére volt még egy röpke órám indulás előtt.
Anya gondosan készített nekem reggelit, pakolt el ételt és mindenféle nasit is csomagolt. Jól ismer és tudja, hogy nem fog menni, hogy velük egyek bárhol is, az ő pénzükön.
Dylannel a tegnapi óta nem beszéltünk. Feszült volt egésznap de ahányszor csak találkozott a tekintetünk mindig ejtett felém egy halvány mosolyt. Fura.
Este Regina közölte velem, hogy Dylan mégsem tart velem életem legvacakabb három napjára amitől az amúgy is pislákoló életkedvem teljesen eltűnt. Nehezen aludtam el, kavarogtak a gondolataim és izzadtan forgolódtam az ágyamban mire nagy nehezen elnyomott az álom.
Most pedig itt ülök meredten a kanapé egyik szélén reggel 7 órakor. Elüthetném hasznosabb dolgokra is azt az egy órát de képtelen vagyok engedi egy hangyányit is az engem felfaló stresszből.
- Kicsim- lépett be anya a nappaliba.
- Hm? - kaptam fel hirtelen fejem, már úgy egy 10 perce csak elbambulva ültem itt.
- Látom feszült vagy. - ült le mellém.
- Nem én, tök vidám vagyok. Bár ha most válaszhatnék aközött, hogy apámékkal megyek, vagy felajánlom magam egy szertartásra, hogy áldozat lehessek, az utóbbit választanám.
- Ne beszélj butaságokat. - csitított anya miközben együttérzően simított végig hátamon.
- Már feláldoztad magad anyádnak - lépett be Dylan a nappaliba, jót mulatva az aggodalmaimon.
- Anya, magunkra hagynál egy pillanatra? - vetettem anyára a legédesebb mosolyom.
Bólintott majd kecses lépteivel elsétált.
- Miért nem jössz velem? - sziszegtem halkan - összetörted a szívem.
- Nem meglepő, igaz? - vigyorodott el.
Nem hittem a fülemnek, nem akartam látni ezt a szánalmas viselkedést pont az indulásom előtt.
- Mi bajod van? - kérdeztem felháborodottan.
- Nem mehetek veled, dolgom van.
- Mi lehet ennél fontosabb?
- Ennél sokkal több dolog fontosabb Jenn, ez csak az önelégült apád, majd később szétverem, ha akarod.
- Nem akarom, hogy szétverd, Jézusom... azt mondtad elkísérsz bármi legyen.
- Tisztára kell mosnom a nevem és azon vagyok, nincs időm a következő 3 napban testőrt jàtszani - vetette oda megbántva és nem állt össze a kél a fejemben, hogy mi is most a problémája velem.
- Kezdhetted volna ezzel is akár, nem muszáj sértegetned. - hagytam rá és felálltam a kanapéról, hogy elinduljak ki és ott várjak tovább apámra.
- Sajnálom Jenn, neharagudj, csak énis feszült vagyok. - szeme viszont a valóságot türközte.
Mégpedig azt a valóságot, amiben azt láttam, hogy Dylan próbál elhidegülni tőlem.
- Sok sikert a mai napodhoz. - válaszoltam, majd indulatos léptekkel elhagytam a nappalit.
Anya karjai közé siettem, mikor láttam, hogy ölelésre várva nyújta felém. Egy pillantra kislánynak éreztem magam és az a jelenet forgott le előttem, mikor apám már kint várt az autóban, hogy elvigyen egy apa-lánya napra anya pedig addig ölelgetett míg végül már apám szedett ki nevetgélve a karjai közül. Kár, hogy mindez sosem volt igazi. Csak látszat.
Hirtelen egy dudaszó riasztott fel az anyámmal való ölelkezésből.
- Itt van. - szólaltunk fel egyszerre.
Könnyektől csillogó szeme sajnálattal nézett rám, de nem hibáztattam semmiért. Ha ezt megteszem, bármikor találkozhatunk a kisöcsémmel.
Mielőtt átléptem volna a küszöböt a bőröndöm kíséretében, még rápillantottam Dylanre aki továbbra is a kanapén ült. Egyenesen a szemembe nézett és némi aggodalmasságot láttam rajta, de ezen hamar változtatott. Biccentett egyet miután egyből megértettem, hogy ennél szebben ma már nem fog elköszönni. Nem viszonoztam hanyag búcsúját, csak kiléptem az ajtón.
- Kedvesem! - hangzott fel egy hang amit már olyan jól ismerek. Egy hazug és szégyenkezést nem ismerő hang.
Válaszul biccentettem felé és hirtelen eszembe jutott, hogy ez milyen sértő is tud lenni hiszen az előbb éltem át. Bár, nem mintha ez az ember aki előttem áll, többet érdemelne tőlem, azért mégiscsak köszönésre bírtam magam a saját lelkem gyógyítása érdekében.
- Szia, hogy vagy ma? - kérdeztem ártatlan hangon, magam sem értem miért változtattam flegma stílusomon, de hátha így jobban telnek majd a napok. Végülis nem kell folyton bunkónak lennem, elég ha elnyerem a bizalmát Nate-el kapcsolatban, a többi már nem érdekel. Annyira nem éles már a fájdalom amiatt, amiért oly könnyed módon lecserélt engem és az anyámat.
- Remekül. Látom ma te is jobb kedvvel keltél. Nate a kocsikban már nagyon vàr. - mondta izgatottan.
Az utolsó mondatra felkaptam a fejem és tudaton kívül is a legragyogóbb mosolyom adtam válaszként.
Apám bepakolta hátra a cuccom majd ajtót nyitott a jobb oldali hátsóülés felől.
És ott ült Nate a másik oldalon. Nate, a kis szőke srác. Egyetlen férfi aki aznap ellopta a szívemet amikor még csak egy másodperce láttam. Emlékszem minden pillanatra, mikor ujjongva vártam, hogy végre hazaérjenek vele anyámék a kórházból. Könnyek szöktek a szemembe mikor apró kezével rászorított az akkor még szintén apró ujjamra. Én voltam a legboldogabb nagytesó a világon hisz Nate egy angyal már születése óta.
- Hát szia öcsi! Szorítottam magamhoz olyan erősen, ahogy csak tudtam.
- Jenna! Hiányoztál - viszonozta ölelésem.
- Hű de nagy srác vagy, hány barátnőd is van már, hadd halljam csak - cukkoltam miközben mindketten jót nevettünk.
- Csak téged szeretlek meg egy másik lányt.
- Nahát öcsi és mégis ki az a szerencsés másik lány?
- Debrát szeretem még nagyon majd te is szeretni fogod, ugye?
Mosolyom lefagyott az arcomról de hamar észbekaptam, hogy ez csak az ártatlan kisöcsém, nem kell tudnia róla, hogy ki nem állhatom azt a libàt. Mosolyom gyorsan visszafestettem majd csak bólintani tudtam egyet válaszként.
Apám a visszapillantóból szélesen mosolygott rám de amint találkozott a pillantásunk, abbahagyta. Ő átlatott rajtam és érezte, hogy nem vettem túl jól Debra neve hallatát.
YOU ARE READING
Beléd bonyolódva
浪漫- Told le a nadrágod. - adtam ki az utasítást Dylannek. - Mi? - kérdezi hitetlenkedve. - Jól hallottad, vagy csinálunk valamit, vagy pedig kimész! - És a barátod ehhez mit fog szólni? Jenna mèg csak nem rég költözött Washingtonba egy zűrös csa...
