Beléd bonyolódva

52.rész

DYLAN:

Faszom ki van már attól, hogy mindig történik valami. Mindig mikor úgy érzem sínen vagyunk, csinálok valami hülyeséget és mindig elvesztek egy apró darabot Jennából. De mihez kezdhetnék? Mindig is ez volt az életem. Buli, pia majd összeszedtem valakit. Azt a valakit pattintottam aztán megint pia és megint összeszedtem valakit.

Áthívtam Ashleyt. Délután már kurvára türelmetlen voltam, vártam, hogy mikor ér már végre haza de még csak egy üzenetemre sem válaszolt reggel óta. Majd délután 7-kor rám üzent, hogy majd későn jön mert Sashaval van. 1 óra múlva már nem bírtam ezért megkérdeztem Sashat, hogy merre vannak mert haza hoznám Jennát. Amikor kimondta, hogy nincs vele akkor egyből levágtam, hogy Jenna még annál a nyominál van. Ideges lettem.
Ashley átjött és csókolóztunk... de nem bírtam őt 20 percnél tovább elviselni. Abbahagytam a dolgot vele , haza is küldtem de erősködött és elkezdte lehámozni a ruháit magáról. De több nem történt mert haza küldtem.

Jenna után mentem de megint csak a képembe csapta az ajtót, ezesetben most az ő ajtóját.

- Nyisd ki - kopogtattam az ajtaján.

- Nem. - kiabált vissza.

- Ne gyerekeskedj már.

- Húzz el.

- Jenna nyisd ki, komolyan - dörömböltem ahogy csak tudtam.

Kinyitotta én meg gyorsan besurrantam és kulcsra zártam az ajtót.

- Igen, itt volt Ashley, de nem történt semmi. - kezdtem el magyarázkodni.

- De miért volt itt? Mi szükség volt arra, hogy átjöjjön?

- Mert te is a pasiddal voltál és nem fogok rád várni amíg mással enyelegsz, nem vagyok a papucsod.

- Te beteg vagy Dylan. - a kilincs felé kapott de elkaptam a csuklóját.

- Hozzád ért?

- Engedj el. - kiabálta.

Elengedtem. Elengedem mert unalmas már nekem ez. Majd úgyis kopogtat nálam, ha lenyugodott.

Kinyitottam az ajtót, kisétáltam és mielőtt benyitottam volna az enyémen még visszaszóltam.

- Hazaküldtem. Még csak hozzá sem értem.

Nem válaszolt ezért bevágtam magam mögött az ajtót.

JENNA:

Kikészít. Nem lehetnek barátaim mert akkor neki is muszáj valakivel dugni egyet. Nem bírom ezt elviselni. Sosem gondoltam volna, hogy majd belecsöppenek egy ennyire toxikus kapcsolatba. Toxikus de mégis minden pillanatát imádom, esküszöm megőrültem. Már attól is beindulok ha felemeli a hangját. Fenekestől felforgatta az egész életem és már őszintén nem tudom megmondani, hogy ki vagyok valójában.

Fáradtan dőltem be az ágyamba. Ez a nap valami hihetetlen volt. Amióta itt vagyok nincs olyan, hogy nyugi. Veszekedés mentes nap? Nem ismerem ezt a fogalmat.

Forgolódtam, próbáltam valahogy elaludni de nem ment. Legnagyobb szerencsémre kopogást hallottam az ajtómon, bárki is az, hálás vagyok érte.

- Szia kicsim - suttogta anya ahogy lábujjhegyen belépkedett.

- Minden oké? Hajnali 2 óra van - dörzsöltem meg a szemem.

- Beszélni szeretnék veled, nem várhat reggelig.

Leültünk az ágyamra majd felkapcsolta az éjjeli lámpát.

-  Beszéltem az apáddal telefonon - kezdett bele anya engem pedig máris levert a víz.

- És?

- Jace állapota jobb lett, kiengedték a kórházból viszont újbóli feljelentésen gondolkodnak.

- De már Brian lefizette a zsarukat.

- Igen, igaz viszont azt a feljelentést nem maga a sértett tette meg, hanem az apád. Mivel Jace jobban van és eltudja mondani a történteket, tesz egy új feljelentést. Kivéve ha...

- Mondd, hogy ez engem nem érint - néztem könyörgő tekintettel anyára.

- Jace azt mondta, nem tesz újbóli feljenetést ha elmész velük egy három napos nyaralásra.

- Nem. Nem megyek. - jelentettem ki határozottan.

- Nem csak Dylanről van szó, hogy megússza a feljeneltést ha elmész... az apád úgy döntött ha elmész és még ki is békülsz vele, látogathatjuk az öcsédet, amikor csak kedvünk tartja.  - mosolygott bíztatóan.

- Mi az, hogy meglátogathatjuk? A bíróság neked ítélné Nate-t, ha tennél is valamit - emeltem meg a hangom, de rájöttem, hogy ezzel nem leszünk előrébb, csak megbántom vele ezért azonnal elhalkultam és lesütöttem a szemeim.

- Az apád befolyásos ember Jenna, övé szinte Derby, tudod jól. Bele sem kezd a bíróság egy ilyen perbe, főleg úgy, hogy Nate döntött.

- És mit szeretnél, mit tegyek? - emeltem rá a pillantásom anya reménykedő szemeire.

- Adj egy esélyt nekik, Nate miatt. - fogta meg a kezem.

- Tudod mennyi fájdalmat okozott nekem Jace és apa is egyaránt?

- Tudom kicsim, de nincs más reményem, szükségem van a kisöcsédre - gördült le egy könnycsepp a szeme sarkából.

Ránéztem a pityergő anyámra, majd az órára pillantottam. Hajnali két óra van és ő nem tud aludni az izgatottsagtól, hogy talán elmegyek és rendbe hozom a családunk egy részét. Hogy mondhatnék nemet?

- Elmegyek. - sóhajtottam megadóan, egy halvány mosoly kíséretében.

- Mindennél jobban szeretlek. Köszönöm. - ölelt át anya miután megtörölgette fáradt szemeit.

Hogy én mi a szart csinálok, te jó ég.