71.rész

3.8K 160 12
                                    

JENNA:

Nem kell időt megszabnod, hogy meddig maradhatok, elmegyek én magamtól is, még ma.

- Összepakolok. - szólaltam fel kis gondolkodás után.

- Ne hülyéskedj Jenn, mégis hová mennél? Ez szó szerint az én házam, majd én megmondom ki- hová megy. - azzal indulatos lépteivel megindult.

Nem kell kilöknie az anyámat, neki tényleg nincs hova mennie. Bár mostmár nem mintha érdekelne. Szavai széttörték a szívem.

- Nem szükséges Dylan, majd Sashánál leszek addig, míg be nem költözhezek a kollégiumba.

- Nem leszel kolis Jenn, nem engedhetem. Majd bérelek valamit, ahol együtt lehetünk. Jó?

- Dylan. - néztem rá könyörgően.

Odaléptem hozzá és jó szorosan átöleltem. Annyira hiányzott. Senkinek nincs ilyen megnyugtató, puha ölelése. Ránézésre és szemét viselkedése alapján könnyen megítélhető Dylan külsőszemmel. A tipikus rosszfiú aki mindenkire haragszik, senkit nem enged közel magához, akkor is sérteget ha nem adtál rá okot és minden ami rossz, ahhoz köze van. Egészen addig énis ezt gondoltam róla, amíg bele nem szerettem. Közel engedtem magamhoz és azthiszem eddigi életem során nem volt ilyen személy aki ennyire ragaszkodott volna hozzám. Szeret és engedi, hogy szeressem őt.
Jace és köztem amolyan jó baráti kapcsolat volt. Persze egy időben még szerelmes voltam belé, nem tagadom, ő volt az első szerelmem. Ez viszont csak addig tartott míg rá nem jöttem mennyire arrogáns és követelőző. Nem akartam egy ilyen emberrel leélni az életem és csupán csak azért sodort vele össze az élet, mert Dylan nem jött hamarabb.

A legnehezebb az lesz, mikor itt kell hagynom, mármint nem csak mikor pár utcányira leszek, hanem jó messze, az egyetemen. Szeretném elkezdeni a saját életem, amiből lehetőleg majd kihozom a legtöbbet és neki is a legeslegjobbakat remélem. A mi kapcsolatunk... sajnos nem működhet. Nem tehetjük ezt a szüleinkkel, bár őszintén nem tudom, hogy Nate-n kívül családomnak mondhatok- e még valakit.

Szeretem Dylant. Talán mindennél jobban szeretem. Teljesen belebonyolódtam ebbe a morcos de annál jóképűbb és aranyszívűbb fiúba. Egy másik életben, ha nem fűznének minket össze képzeletbeli rokoni szálak, egy percig sem haboznék, megragadnám és soha nem engedném el. A szívem egy része örökké vele marad. Titkon remélem, hogy nem itt ér véget a történetünk, de az én tintám kifogyott. Talán, ha valaki majd adna kölcsön egy tollat, tovább írhatnám. Gátlások nélkül.

- Nem tudom szavakba önteni, hogy mennyit jelentesz nekem. - suttogtam, miközben jól magamba szívtam az illatát.

Azóta nem váltotta le a parfümét mióta mondtam, hogy mennyire oda vagyok érte.

- Te is nekem, Jenna. - nyomott egy puszit a homlokomra.

- Had menjek, Dylan, később csak jobban fájni fog. - néztem rá könyörgő szemekkel.

Szabadulni akartam attól a kínzó fájdalomtól. Nem hasonlítható össze a Jace-el való szakítás fájdalmával. Ez tengernyivel mélyebb, állíthatom, hogy sosem éreztem még ilyet. A szívem szó szerint belesajdul, a karjaimtól a hasamon át egészen a lábaimig érzem. Bőgni lenne csak kedvem, de azzal nem vagyok előrébb.

- Rendben - sóhajtott megadóan- de had vigyelek el Sashahoz.

- Oké - suttogtam.

Összeszedtem néhány cuccom amit egy bőröndben elrendezgettem. Olyan érzésem volt, mint mikor Derby-ből elköltöztünk ide. Csak most nem  csupán a házat kell elhagynom, hanem az életem férfiát is. Mi a fenéért kellett Briannek és volt nejének ilyen szexi és szeretnivaló teremtést alkotnia.
Pakolás közben elcsordult pár könnycseppem, pedig nem akartam elgyengülni.


Beléd bonyolódvaWhere stories live. Discover now