Ashley gondolkodás nélkül Richard lakása felé veszi az irányt. A város utcái kihaltak, a házakban égő villanyok fényéből lehet csak életre következtetni.
Ahogy halad előre keze egyre közelebb csúszik a pisztolyához. Igaz hogy rendőr, de sosem szeretett egyedül kóborolni a sötétben, most pedig egyre jobban kezd eluralkodni rajta a nyugtalanság. Miért kellett egyáltalán kijönnöm ide, és olyan dolgok után nyomozni, amik lehetetlenek - gondolja, miközben egy árnyékot pillant meg az utca másik felén, de amikor odafordítja a fejét már semmit nem lát. Egyik része azt mondja, hogy nem érdekes, biztos csak egy másik elvetemült, aki most indult sétálni, a zsaru énje viszont egyre csak azt hajtogatja, hogy kövesse. Hiszen mi van, ha pont Belmont volt az? Vagy a sorozatgyilkos, akit vámpírnak hisznek?
Végül átvág az üres úton, és az alak után indul, aki legalább 10 méterrel halad előtte. A sötétben nem tudja kivenni ki lehet az, de egyértelműen férfi, az alkatát tekintve.
Az alak most újra befordul az utca sarkán. Ashley ugyanezt teszi, amikor odaér, de meglepetésére a férfi eltűnt. A nő lassít a léptein, és a fegyverére csúsztatja a kezét. Kizárt, hogy ilyen gyorsan elért volna a következő sarokig, így arra következtet, hogy valahol megbújt.
Óvatosan halad az utcán, amikor valaki hirtelen a szájára tapasztja a kezét, és behúzza egy sikátorba. A nő nem hezitál, előkapja a fegyverét, majd pár mozdulattal kiszabadítja magát a szorításból, és a támadójára fogja a pisztolyt, aki az állkapcsára szorítja a kezét, mivel a nőnek sikerült erősen lefejelnie.
- Nyugalom, nem tudtam, hogy maga az! Miért nincs Chicagóban? - szólal meg a férfi, és Ashley-be ekkor beléhasít a felismerés. Leo Grayson áll előtte.
A nő lejjebb engedi a fegyverét. - Miért támadott meg? Mit hitt ki vagyok? - háborodik fel.
- Követett! Maga mit hitt hogyan fogok reagálni?
- Azt hittem egy sorozatgyilkos! - vág vissza Ashley. Vagy Richard Belmont - gondolja magában.
Leo jóízűen felnevet. - Ezt bóknak veszem. Egyébként nem akarja eltenni a stukkert?
Ashley a kezében tartott fegyverre mutat. Meg is feledkezett róla. - De, bocsánat - csúsztatja vissza a kabátja takarásába.
- Talán visszahelyezték? Vagy nem volt jó Chicagóban? - érdeklődik Leo.
- Csak szabadságon vagyok - felel a nő ridegen.
Leo elgondolkodást tettet. - Érdekesen tölti a szabadságát.
- Miért?
- Sorozatgyilkosok után kutat éjszaka, egyedül.
Ashley lesüti a szemét. - Én csak kíváncsi voltam valamire. Maga mit keres itt ilyenkor? Talán sorozatgyilkosok után kutat? - ismétli meg szórakozottan. Igazából annyira nem lepi meg a nőt, hogy egyedül találja őt éjszaka, de valami azt súgja, nem egy sima sétálásra indult.
- Valami olyasmi.
Ashley összehúzza a szemét. Nem erre a válaszra számított.
- Jöjjön hazakísérem, mielőtt az igazi sorozatgyilkos is behúzza egy sikátorba, és leszúrja a húsvillájával.
A nő hangosan felnevet az utolsó mondaton. - Maga szerint az a gyilkos fegyver? Nem azért mondom van benne logika - kuncog.
Leo halványan elmosolyodik. - Miért mik lennének vámpírok? - kérdi a férfi szórakozottan, de valahogy erőltetettnek hangzik.
Most Ashley nevetése is elhalkul, és legyint. - Persze, ugyan már. - A nő érzi, hogy megváltozik a hangulat amikor elindulnak, és a szó, hogy vámpír, mintha ott függne felettük a levegőben.
YOU ARE READING
A Hold árnyai (Befejezett)
Mystery / ThrillerTe mit tennél, ha az utcán újra összefutnál azokkal az emberekkel, akiket nemrég megöltél? Egy műkincs rablás, egy rejtély, egy szövetség FIGYELEM! A történetben helyesírási nyelvtani, esetleg neveket illetően hibák előfordulhatnak! A sztorit csak e...