33.

43 3 0
                                    

- És hol van ez a főkapcsoló? - kérdi Leo Ashley mellett haladva.

- Az épület háta mögött egy kis ajtó mögött - felel a nő. A tervük az, hogy lekapcsolják az áramot a rendőrségen, így a kamerák nem fognak semmit rögzíteni a kis akciójukból, és az egészet egy egyszerű áramszünetnek fogják feljegyezni a kollégák. Ashley tudja, hogy nem fogják a betörlést megemlíteni Thompsonnak, mivel azzal csak a saját helyzetüket rontanák.

- Van hozzá kulcsod?

Ashley elmosolyodik. - Nincs. De feltudom törni.

Leo megszeppenten lenéz a nőre. - Nézzenek oda, Calumn nyomozó nem is olyan ártatlan.

Ashley halkan felnevet. Mostanában egyre jobban kezdi megkedvelni a férfi ilyesféle beszólásait, annak ellenére, hogy még mindig nem bízik benne teljesen. Igyekszik nem elfelejteni, hogy kis is ő valójában.

- Akkor a terv az, hogy lekapcsoljuk az áramot, kiütjük a két ügyeletes kollégádat, aztán lemegyünk a holtesthez? - összegzi Leo amikor már csak lépések választják el őket a rendőrségtől.

- És reménykedünk, hogy nem térnek magukhoz legalább tíz percig - teszi hozzá a nő, miközben megérkeznek a főkapcsolót rejtő ajtóhoz, majd egy kulcsszerű tárgyat vesz elő a zsebéből, és elkezdi vele piszkálni a zárat, de az nem enged.

- Nem világítanál ide esetleg? - néz fel a férfire, aki az éjszakai utcát pásztázza.

- Ja bocs, azt hittem olyan profi vagy, hogy megy ez sötétben is -mondja szórakozottan, miközben bekapcsolja a telefonján lévő zseblámpát.

Ashley megforgatja a szemét, és tovább folytatja a zárral való babrálást, mire az végre kattan egyet, és az ajtó kinyílik. - Ezaz!

A helyiségben mindössze egy villanyóra található.

- Rendben. Hoztál valamit ami eltakarja az arcod? - kérdi Ashley Leotól, mielőtt bármit is csinálna.

- Sötét lesz bent senki nem fog felismerni - feleli lazán a férfi.

- Hát jó. De én nem kockáztatok - húz fel egy fekete orvosi maszkot, és magára húzza a kapucniját, majd lekapcsolja az áramot.

Ashley, és Leo előveszi a pisztolyát, és a fal mentén elindulnak a rendőrség bejárata felé.

- Jól áll a bűnöző stílus - kezd bele Leo csevegő stílusba. - Lehet rossz szakmát választottál.

- Inkább koncentrálj - szól rá Ashley, miközben hálát ad a maszkért a száján, mert így nem látszik, hogy igazából elmosolyodott a férfi megjegyzésén. - Készen állsz? - néz fel rá mielőtt belépnének az őrsre.

Leo némán bólint, majd határozottan besétálnak. Az egyik ügyeletes rendőr már szinte a bejáratnál találkozik velük, így Ashley nem is hezitál a pisztolya segítségével leüti mielőtt a zsaru reagálhatna.

A háta mögé néz Leo bejött e utána, de a férfi eltűnt. Ashley hirtelen megrémül, hogy a férfi ilyen gyorsan elárulta, és valamit tervez, de utána meglátja ahogy az őrs másik oldaláról közeledik felé.

- Te meg hogy kerültél oda? - néz rá értetlenül.

- Van némi rutinom a kiiktatásban.

Ashley szeme elkerekedik. - Jézusom mond, hogy nem ölted meg!

- Dehogy! Csak egy darabig szunyókálni fog.

A nő megkönnyebbül, majd elindul a boncterem felé. - Gyere, erre.

A szoba az alagsorban van, ahol a hőmérséklet hirtelen fagyossá változik mintha egy mélyhűtőbe kerültek volna. Egy fehér folyosón haladnak végig, melynek végén egy fémajtó nyílik, amit Leo világít meg a telefonján lévő zseblámpájával.

- Gondolom ezt is feltudod törni - feltételezi a férfi.

- Ezt nem kell van kulcsom - mosolyog a nő elégedetten, és már ki is tárta a helyiség ajtaját.

A szobában három fémasztal áll, ezek közül csak egyen van holtest. A szag nem éppen kellemes, így próbál Ashley sietni, hogy mielőbb kijussanak innen. Valamint a kollégáknak sem kéne még magukhoz térniük.

- Világíts ide - megy Ashley egy asztalhoz melyen mintavételre szolgáló üvegcsék sorakoznak, mellettük a boncoláshoz szükséges szerszámokkal.

- Mintha egy horrorfilmbe keveredtem volna - jegyzi meg Leo.

- Nyugi ha nem adsz rá okot nem lesz semmi baj - mondja a nő szórakozottan. Nem hagyhatta ki az alkalmat, hogy most ő ijesszen rá a férfira. A terv láthatólag bevált mivel Leo arcán egy pillanatnyi döbbenet fut át.

- Véletlen nem te vagy a Bostoni boncoló? - kérdi Leo humorosan, mire a nő megtorpan a halott előtt kezében egy fiolával, és az eszközzel amivel a nyálmintát akarja levenni. Ashley-nek beugrik mit mondott neki a gyilkos mielőtt bevitték volna a sittre. Hogy amint szabadon engedik megkeres mindenkit, akit a nő szeret, és végez velük. Majd végül vele pont olyan kegyetlenül, mint a többi áldozatával. Az eset után hetekig rémálmok gyötörték, amint a gyilkos elkapja, és tehetetlenül fekszik egy fémasztalon, miközben fűrész hangja hangzik fel.

- Rosszat mondtam? - hajol Leo közelebb a nőhöz, amitől rögtön visszatér a jelenbe.

- Nem, csak eszembe jutott valami - rázza meg a fejét, majd pillanatok múlva már le is vette a mintát. - Mehetünk.

Óvatosan érnek a lépcsők tetejére, de látva, hogy a rendőrök továbbra is kivannak ütve, gyorsítanak a lépteiken és elhagyják az őrsöt.

Az épület háta mögött Ashley visszakapcsolja az áramot, mintha semmi nem történt volna, és a férfivel maga mellett elindul az utcán.

- Innen már intézem. Ha megvagyok az eredménnyel jövök a bárba a hírekkel - áll meg, és fordul a férfi felé. - Kösz a segítséget.

Leo apró félmosolyra húzza a száját. - Nem minden nap törhetek be a rendőrségre egy rendőrrel.

Ashley halkan felnevet. - Tényleg nem hétköznapi eset. Ráadásul mi ketten, ki gondolta volna, pár hónapja még le akartalak tartóztatni.

Leo széttárja a karját, és lassan hátrálni kezd. - Jó páros vagyunk nyomozó - mondja mintha egyértelmű lenne, miközben folyamatosan távolodva a nő szemébe néz.

Ahogy a férfi eltűnik a sarkon, Ashley csak most veszi észre az apró mosolyt, ami kiült az arcára. Megrázza a fejét, és felnéz az utcai lámpa körül köröző bogarakra, majd hirtelen egy erős kéz egy kendőt szorít az orrára, és szúrós illat csapja meg amitől azonnal szédülni kezd. A meglepetéstől egy halkat sikít, majd a világ elsötétül előtte.

Ha tetszik a történet, és szeretnétek extra tartalmakat látni vele kapcsolatban, kövessetek tik tokon: @brigittapolyak

A Hold árnyai (Befejezett)Where stories live. Discover now