47.

36 4 0
                                    

Springfield valóban nyugodt helynek tűnik. Elegáns házak sorakoznak egymás mellett, egy kis kerttel maguk előtt, és ehhez Ryan lakása is csatlakozik, ami egy fehér emeletes ház, fekete cserepes tetővel, és egy kis tornáccal.

– Üdv a birtokomon – száll ki Ryan elsőként az autóból, miután leállította a motort.

– Nem is tudtam, hogy van egy ilyen kertvárosi házad – állapítja meg Leo.

– Afféle nyaralóként szolgál. Nem tud róla senki, így megvan a lehetőség, hogy idejöjjek, ha valami elcsesződik. Lásd – néz végig a társaságon.

A lakás belülről sem okoz csalódást. Egy szépen rendezett nappali fogadja a belépőket, egy lapostévével, és bársony kanapéval.

– Nos érezzétek otthon magatokat. A konyha egyenesen, majd balra, a fürdő jobbra, a hálószobák pedig az emeleten. Egyetlen bibi van. Egy szoba az enyém, és ezen kívül van még kettő. Ti pedig négyen vagytok. szóval osztozkodjatok.

– Én alhatok a kanapén – von vállat Lucas.

– Én is. Nem szeretem a puha ágyakat – csap le Mathew is.

– Akkor én, és Ashley megyünk a másik két szobába – mondja Leo, és a nőre néz, aki védekezően feltarja a kezét. – Nekem tökéletes.

– Azta – csodálkozik Ryan. – Azt hittem ez nehezebb lesz. Na mindegy. Kértek valamit? Van sör a hűtőben.

Leo elhúzza a száját. – Erősebb?

– Nem a bárodban vagy bátyus – vág vissza Ryan, és elmegy a konyha felé.

– Nemár! Ilyet én is akartam! – hajol Lucas egy intelligens hangszóró fölé. – Alexa! Kapcsold be a tévét!

Nem kell sokat várni, és a tévén már el is indul az egyik híradó csatorna.

Lucas örömében felnevet. – Alexa! Kapcsold le a villanyt!

– Nemár! – kiabál ki Ryan a konyhából, miután az egész ház sötétségbe borul.

– Alexa – szól bele Leo is. – Kapcsold vissza.

Lucas felháborodottan széttárja a karját. – Pedig sokkal hangulatosabb volt.

– Hé, figyeljétek! – mutat Matthew a tévére a kanapéról.

– Egy nem mindennapi fegyveres üldözést láthattunk ma este hét órakor Chicago utcáin. Az elkövetőket még nem azonosították be, de a rendőrség nyomozásba kezdett – szól a híradóban.

– A héten már másodszorra szerepelek a híradóban, mint bűnöző – állapítja meg Ashley.

– De hát senki nem említett – húzza össze Lucas a szemöldökét.

Ashley elveszi a felbontott sört, amit Ryan nyújt neki, és egy nagyot belekortyol. – Az lehet. De én tudom, hogy ott voltam.

Leo beleegyezően oldalra biccenti a fejét.

– Apropó rendőrség. Lucas, mikor lesz a nagy rajtaütésünk?

Lucas lehuppan a kanapéra. – Hát lássuk. Holnap elmegyünk a raktárba, és elhozzuk az ellenanyagot. Holnap meglesznek a fegyverek is, szóval akár azután mehet a buli.

– Akkor szerdán? – egyezteti Ashley.

Lucas nagyot bólint.

– Remek, kösz. Felmegyek, és telefonálok egyet.

Amikor Ashley eltűnik a lépcső tetején Ryan Leo mellé sétál. – Kijönnél egy kicsit a konyhába?

A férfi bólint.

Ryan feltúrt ingujjal a márványpultnak dől, amin egy indukciós tűzhely helyezkedik el, alatta pedig a sütő.

Leo körbenéz a helyiségben. – Nem is tudtam, hogy ilyen konyhatündér vagy – pásztázza a polcokon sorakozó alapanyagokat.

Ryan gúnyosan elmosolyodik. – Nagyon vicces. Viszont szemet szúrt a...

– Nyomozó? – néz a férfi szelíden a testvérére.

Ryan bólint. – Hogy keverted ebbe bele?

– Hát az egy vicces történet. De nem kell attól tartanod, hogy elárul.

– Abban nem kételkedek. Viszont valamit észrevettem. Ti most együtt vagytok?

Leo majdnem félrenyeli a sörét. – Nem! – felel reflexből. – Nem tudom.

Ryan sejtelmesen elmosolyodik, és bátyja mellé sétál, majd a kezét ráteszi a vállára. – Nincs több kérdésem – ezzel otthagyja a konyhában.

Leo számára egyértelmű, hogy öccse egy igennek vette a reakcióját. Saját magát viszont összezavarta. Nem volt mostanában ideje azon agyalni mi is van közöttük pontosan. Minél több időt tölt Ashley-vel annál jobban vonzódik hozzá, holott nem szabadna neki. Aztán újra eszébe jut, hogy miatta van ő egyre nagyobb csávában, és emiatt még bocsánatot sem volt ideje kérni.

A Hold árnyai (Befejezett)Where stories live. Discover now