Múlandó boldogság

Hogy mások élhessenek

Egyszer eljön az ideje, hogy azt mondjam lelépek,
Téged ne ringassanak ostoba,hiú remények.
Sétálok az utcán, élem a sorsomat,
De csak azt látom,ahogy tömegnyi ember bólogat.

Neked megvan a lehetőséged, visszatarthatnál,
De ha igazán értessz, te sem érdekelsz már.
Tudod mi a szeretet, igazam van, nem?
De ez nem változtat a tényen, hogy nem hallod egy szavam sem.

Tudom,hogy van néhány hibám,
Akár fegyvert is foghatsz rám.
Azt akarom,minden fájó emlékem elfelejtsem,
De nem is olyan egyszerű ez,ha itt maradt a lelke bennem.

Nem volt első csókunk, tele szenvedéllyel,
Csak voltunk, ő meg én,külön minden éjjel.
Szép emlék lettünk volna,mi együtt ketten,
De ehellyett minden szálat eltüntettem.

Innen te minden szót átírhatsz,
De tudnod kell,rám mindig számíthatsz.
Én szerettem, és egyszer majd ha kell,felhasználod ellenem
Mert tudom,a mi tornádónk, mindenkit csak eltemet.

Mikor azt hittem megvan a bejárat,
Ő ledöntött minden egyes várat.
Eljött a pillanat, vége már,
Engem,talán téged, az élet már vár.

Hogy ezt mind miért teszem?
Lesz majd miatta sok-sok sebem? Egyszerű a válasz, kérlek tovább ne fárassz.
Neked is le fog esni,ha már túl sok a plecsni.

Hogy mások élhessenek,
Neked meg kell mindent tenned.
Hogy mások becsüljenek,
Sosem szabad lesüllyedned.
Hogy mások elengedjenek,mit kell tenned?
Éld az életed, úgy ahogy nekik, sosem menne.