Múlandó boldogság

M

Lézengő emberek a tereken
Sétálnak, mint elhagyott emlékek
Futnak, mint a veszett egerek,
És léteznek, mint nyolcadik nap egy héten

Lengedező fák között a nap sugara
Áttör, mint ostromot feloldó kard
Mint halálát kívánó ara
Úgy folytatódik a sötétség és fény között dúló harc

Mint a dübörgő csend, az őszi éjben
Felbukkan, s tudja, hogy volt egy rossz lépése
Már felesleges lenne, mint a pokolnak egy vétek
Előlépni és felvillantani a mosolyát, mert már elkésett