Múlandó boldogság

Álarc

Mindenki, ki veled szembe jön , álarcot húz magára,
Ahelyett, hogy őszintén magáért kiállna.
Maga mögött hagyja amit okozott,
Ezen nem segíthet semmi, mi szintén foltozott.

Egyet tesz mind, de azt nagyon,
S te ezt mozdulatlanul hagyod.
Fejeden te is azt viselsz,mit más,
Ha te magad sem tudod, ki tudná, talán a prímás?

Mindenkit,mindenki ellen uszítassz,
Mintha nem tudnád, ezzel csak pusztítassz.
Rideg test fekszik a márványon,
S te csak átsétálsz, akár egy vágányon.

Lelkeden átsűvít a hideg szél,
De te csak sétálsz tovább, és nem mutatod,hogy félsz.
Egy apró cetlit hagysz csak, mentem.
Ennyi erővel azt is írhatnád, nyertem.

De te továbbra sem vagy önmagad,
A korral, az arcodon a ránc fölszalad.
Óriás, embertpróbáló feladatot vállalsz,
Legalábbis ezt súgja az arcodon virító, rút álarc.