Múlandó boldogság

Jobb ember

Megláttalak, mosolyogtam, boldog voltam,
Tőled rossz dolgot sosem kaptam.
Minden apró, gyönyörű rezdülésed,
Tette naggyá zendülésem.

Túl szép, s jó halálra ítéltél,
Mindennapokban nem kíméltél.
Szebbé tetted a nélküled sivár napokat,
Velem együtt szelted a habokat.

Rámnéztél és tudtam, mi a jó,
Ez szavakba nem foglalható.
Emiatt hagytalak menni,
Nem hagytalak miattam szenvedni.

Szemeid könnyektől csillogtak,
Fogaim a hazugság fényétől villogtak.
Nem láthattad őket, már eltapostalak,
Olyan helyre száműztelek, hol nem süt ki a Nap.

Néha rosszabb napokon gondolok rád,
És magam előtt látom, ahigy kedvesed vár.
Ezt érdemled, nem a csúf, s gonosz énem,
Csak ezt kívánom neked, valakit aki boldoggá tesz téged.

Azt hiszem ettől valamelyest jobb ember lettem,
Bár sajnálom, hogy csalódnod kellett bennem.
Ha még egyszer látlak, rád mosolygok,
Hogy lásd, továbbra is pofátlanul somolygok.