Unreal [Foah-Byler Oneshots]

🍥[Foah]🍥

—
Sunset
—

Noah szemszöge:

Felkaptam a hátizsákomat és kinyitottam az ablakot. Egy gyors mozdulatta kiugrottam és máris a csillagos ég alatt álltam. Odarohantam a biciklimhez, felpattantam rá és kihajtott az utcára. A hűvös szellő belekapott a kajamba, és kicsípte az arcomat. Négy utcával lejjebb befordultam az egyik házsorhoz, és leálltam a harmadik ház előtt. Felmásztam a ház mellett lévő fára, onnan pedig átléptem a tetőre. Elősször azt hittem hogy nincs ott senki, aztán megpillantottam egy alakot.
-Finn?-suttogtam.
-Hm? Naoh? Mit keresel itt?-pattant fel a göndör én pedig ismét megcsodáltam őt. Fekete, szanaszétt álló haja, csillogó szeme, sápadt bőre, túlméretezett pulcsija... imádtam őt nézni. Mintha egy festményt raktak volna elém, amit csak akkor érthetek meg ha sokáig bámulom és tanulmányozom, de mégis minden eggyes alkalommal felfedezek valami újjat rajta.
-Hát... olyan szomorúnak tűntél ma iskolában... és mindig ide jössz ha valami baj van... úgyhogy gondoltam...de ha akarod elmehetek...-torpantam meg. Ez eddig eszembe se jutott. Mi van ha tényleg egyedül akar lenni és nem akarja hogy zavarjam őt?
-Nem...-jött közelebb és egy szoros ölelésbe vont.
-Köszönöm Noah.-suttogta.
-Mégis mit?-nevettem fel.
-Hogy vagy.
Elengedett és visszaült a tető szélére majd megpaskolta maga mellett a helyet.
Leültem ő pedig felém fordult.
-Igazából...lenne valami amit el szeretnék mondani neked...ezért volt ma rossz kedvem.-vakarta meg a nyakát és nem nézett rám.
-Finn, nekem bármit elmondhatsz.-mosolyogtam rá.
-Szóval az a helyzet, hogy tetszik valaki. És az a valaki egy fiú...-sütötte le a szemét.
A hír lesokkolt.
-Mi? Azt hittem a lányokat szereted?-kezdett el pislákolni bennem a remény, hogy talán lehet valami köztünk.
-Hát... nem... és ha ezek után nem akarsz majd a barátom lenni vagy valami, akkor megértem.
-Mi? Dehogyis. Tulajdonképpen...-mondtam olyan halkan az utolsó szót hogy nem is hallotta...-Én nem akarok többé a barátja lenni, mert meleg? Ó ha tudnád...
-És mi van azzal a fiúval?-kérdeztem.
-Hát tudod nagyon kedves és aranyos, mindig itt van nekem, ha szomorú vagyok elég ha csak rámmosolyog és máris úgy érzem én vagyok a legboldogabb ember a világon. Ha meglátom őt a folyosón, pillangók kezdenek el repkedni a hasamban, és amikor megszólal, komolyan mitha anygalokkal lennék körbevéve. Egész nap csak ölelgetném őt ha tehetném. De esélytelen.-sóhajtott fel.
Egy kicsit elszomorodtam. A felsoroltak alapján kizárt hogy én vagyok az.
-Tudod Noah...azt hittem hogy ez egyértelmű.-nézett rám mosolyogva.
-Mi? Hogy meleg vagy? Mert nem volt...-kezdtem de félbeszakított azzal hogy száját a számra tapasztotta. Nem tartott sokáig a csók, de valami hihetetlen volt.
Mikor szétválltunk mélyen a szemembe nézett.
-Azt hittem egyértelmű hogy szeretlek.
-Hát nekem valahogy sose tűnt fel...-motyogtam. Felnevetett majd ismét megcsókolt.
-Szeretlek Finn.-suttogtam miután elhúzódtam.
-Én is szeretlek te kis manó.-nyomott egy puszit a fejem búbjára, és összeölelkezve vártuk meg a napfelkeltét.

Hey guys!
Remélem tetszett ez a rész is. 😅☺️

Love u ❤
💁🏼Crudelis∆