Unreal [Foah-Byler Oneshots]

🎈[Byler]🎈

—
Seven minuted in Heaven
—

Will szemszöge:

-Gyerünk Max, pörgess.-vigyorgott Lucas a vöröskére. Egyértelmű volt hogy mi a célja. Dustin bosszúsan nézett maga elé, de egy szót se szólt. Max az üvegért nyúlt, és egy nagyot lökött rajta.

A palack lassul, és lassult, majd megállt egyenesen Mike-ra mutatva. Mike elmosolyodott, feltápaszkodott és kezét nyújtotta Max-nek hogy felsegítse őt a földről. Próbáltam nem csalódott arcot vágni, de nehezemre esett. Mikor eltűntek a szekrényajtó mögött, kifújtam az eddig benntartott levegőt, és hátradőltem. Figyeltem ahogy a többiek szétszélednek és lefoglalják magukat, amíg letelik a hét perc. Lucas és Dustin a szoba két különböző sarkába vonult, Dustin a rágcsálni valók asztala mellé, Lucas pedig az egyik ősrégi kanapéra. A bál óta kettejük között állandóan feszült a levegő, néha már kezd kínossá is vállni. Persze Max ebből semmit nem érzékel, ugyanolyan gondtalanul cseveg és viccelődik mindkét fiúval.

El leült az egyik fal mellé és apró tárgyakat kezdett röptetni az elméjével. Lassan felálltam és odasétáltam hozzá.

-El?-hangomtól összerezzent és majdnem eltalált egy Coca Colás dobozzal. Kédőn felnézett rám.

-Téged nem zavar hogy...Mike...és Max...?-mondtam és letelepedtem mellé.

-Nem. Téged zavar?-kérdezett vissza halkan, a tőle már megszokott beszédstílusban. Kérdésétől viszont zavarba jöttem és éreztem ahogy fülig elpirulok.

-M-mi? Miért zavarna? Mi okom lenne rá? Nem értem... Mármint...Téged kéne hogy zavarjon...Végülis te és Mike...meg ilyesmi...Miért zavarna?-hebegtem, mire El csak megvonta a vállát.

-Ti nagyon jóba vagytok.

-Igen, de ez nem jelenti azt hogy zavar ha egy lánnyal játszik Hét perc a Mennyországbant. -válaszoltam csendesen és lehajtottam a fejem.  Az igazság az, hogy szörnyen zavart. A kellemetlen érzés ott égett a gyomromban, és minden alkalommal felerősödött amikor arra gondoltam hogy mit is csinálhatnak éppen.

El kinyújtotta karját és tenyerét a vállamra helyezte. Tekintetében mintha együttérzést fedeztem volna fel, de meglehet hogy csak képzelődtem.

Aztán nem sokkal később Dustin órája pityegni kezdett, ami azt jelezte hogy lejárt az idő. Odaállt a szekrény elé és dörömbölni kezdett az ajtaján.

-Gyerünk gerlepár, kifelé, vége a mulatságnak.

Nevetést hallottnk bentről, és amikor Mike felbukkant arca ki volt pirosodva, és épp akkor vette fel trikójára a pulcsiját. Összeszorítottam a szemem és beleharaptam a szám belsejébe hogy elnyomjam a fájdalmat ami belém hasított.

Újra körbe ültünk a földön és várakozva néztünk a Dustin kezében lévő üvegre.
-Mike?-nézett rá a fiú és odanyújtotta neki a palackot.
Mike elvette és óvatosan a padlóra helyezte, majd lökött rajta egy nagyot.

Az üveg csikorogva pörgött a padlón, majd megállt a mellettem lévő El-re mutatva. Csalódottan fújtattam, de aztán az üveg pár miliméternyit arrébb csúszott, így az egyenesen rám irányult.

Olyan hevesen kezdett verni a szivem hogy azt hittem a többiek észreveszik. Belebámultam Mike nagy, sötét szemeibe és próbáltam minél kevésbé kimutatni igazottságomat.
Mike megköszörülte a torkát, tenyerét a nadrágjába törölte majd felállt. Én is lassan feltápaszkodtam és fejemet lehajtva elindultam utánna. Mike maga elé engedett és bezárta a szekrény ajtaját, majd meggyújtotta a kis lámpát ami a mennyezetről lógott, így a gardróbban félhomály uralkodott.

Letelepedtem egy adag téli kapát elé, Mike pedig velem szembe, de olyan távol, hogy ha kinyújtottam volna a kezem akkor se értem volna őt el.

Mike engem nézett, én pedig a cipőmön lévő csíkokat tanulmányoztam, és fejemben lévő kis órán egyre csak fogytak a percek.

-Nem történt semmi.-mondta halkan a fiú, mire felé kaptam a fejem.
-Mi?
-Max és én. Nem történt semmi. Elkezdtünk beszélgetni, nevettünk és megtárgyaltunk dolgokat. A pupcsimat azért vettem le mert nagyon meleg van idebent.-mondta és elfordította rólam a tekinteték.

Tényleg szörnyen fülledt volt a levegő.

-Ezt most miért mondod nekem?-próbáltam minél közömbösebb hangon kérdezni, de nem igazán jött össze.
-Ugyan már Will. Látom hogy nézel rám. Látom hogy méregetsz, hogy mennyire csalódott leszel ha egy lánnyal beszélek, hogy mennyire elpirulsz ha hozzádszólok. Nem vagyok vak.-forgatta meg a szemeit én pedig lehajtottam a fejem és azon voltam nehogy elsírjam magam.
-Ez nem igaz, én nem...-motyogtam de félbeszakított.
-Will nem kell hazudnod. Mindent tudok.-mondata közben közelebb jött hozzám. Kezét a vállamra tette.

-És ha nem lennél állandóan azzal elfoglalva hogy azon igyekezel nehogy ezek a dolgok feltűnjenek valakinek, akkor észrevennéd hogy én pontosan ugyanúgy nézek rád.-meghökkenve néztem rá, de ő csak mosolygott. Meleg tenyere végigsiklott a nyakamon és az arcomon állapodott meg. Érintése szinte perzselte bőrömét. Magához húzott és ajkait az enyémra nyomta. Szinte faltuk egymást. Másik kezét a derekamra tette és még közelebb húzott magához. Egyik kezemet a mellkasán támasztottam, másikkal pedig beletúrtam selymes hajába.

....

Másnap reggel, mikor az iskola folyosóján megpillantottam Dustint, Lucast, Elt és Maxet, értetlen fejet vágva indultam meg feléjük.

-Hé.-álltam meg előttük és Mike is mellém ért.
-Hova tűntetek tegnap?-vontam fel a szemöldököm mire a többiek egymásra néztem, végül Dustin felsóhajtott.

-Több mint egy fél órát vártunk, aztán meguntuk és eljöttünk.
-Mi? Nem is igaz. Miért nem szóltatok?-kédeztem hihetetlenkedve.
-Mi szóltunk. Nem is egyszer.-nevetett fel Max.

Elpirulva pillantottam fel Mikera, aki viszont vigyorogva nézett rám. Aztán egy parányit közelebb lépett hozzám és úgy hogy a többieknek ne tűnjön fel, ujjait az enyémba akasztotta és megszorította.
Mosolyogva lehajtottam a fejem és elgondolkodtam hagy vajon mennyit lehettünk bent a szekrényben.

Hey bois amd gurls!
Internet megvonás van a családunk körében, így nem tudok olyan gyakran feltölteni részt😅😅
Azért remélem tetszett😬😜

Love u❤️
💁🏼‍♀️Crudelis∆