62.rész

4.4K 393 38
                                    

Teljesen kimerülve rántottam ki az ajtónk és ültem le a legalsó lépcsőfokunkra. Négy hét szünet után nem volt egy gyerekjáték kb hat kilométert futni. 

Nekidőltem a hideg falnak és megvártam míg a légzésem és a szívverésem újra normális nem lett.

Ezután visszagondoltam arra, hogy mi is vett rá engem a futásra ilyen hőségben: Ash. Ki akartam őt verni a fejemből.

Az ágyamon feküdtem és arra vágytam, bárcsak látnám most őt, hallanám a hangját vagy érezném az érintését. Írni akartam neki, fel akartam hívni, el akartam menni hozzá.

De ezt nem lehetett.

És ezért mentem futni inkább.

Lassu mozdulatokkal és meg mindig zihálva felálltam és felmentem a fürdőbe. Először egy szép hosszú zuhanyzás, utána fejben már biztos megoldottam a világ összes problémáját.

Miközben rám folyott a víz, nem tudtam másra gondolni, mint hogy milyen indokot találják ki arra, hogy írjak neki. De ezen a héten már voltunk egy helyen, sőt már a cikk is kész volt róla. Ígyhát nem volt semmilyen indokom rá, hogy írjak neki. Egyáltalán semmi.

Idegesen elzártam a vizet, majd kiléptem a zuhanyból.

Tiz perccel később félig vizes hajjal mentem be a szobámba és vettem fel valami kényelmeset. Talán ma este egy pohár vörösborral és egy sorozattal kéne szórakoztatnom magam. Vagy a leckéimmel. Nyögve csuktam be a szemeim.

Akaratlanul nyúltam a telefonomért és kezdtem el nézegetni az instagramot. Nem történik sok minden ezen a vasárnapon... Rámentem a saját profilomra és megnéztem a képem Ashel és Chasel a paintball pályán. Ott még nem tudtam, mi minden fog történni velem.

Több percen keresztül bámultam Ashre, gondolkodás nélkül.

Ash, Ash, Ash.

Három évig el volt, de nekem most minden körülötte forog.

Beugrott, hogy még meg sem beszéltük, mit csinálunk következőnek. Ez miatt írhattam volna ne... Nem, inkább nem.

Nem -bírtam egy helyben ülni, annyira nyugtalan voltam. De futni voltam már és még egy kört nem bírnék ki. Mászni is el kell majd mennem valamikor. Az utóbbi hetekben annyi minden történt, hogy teljesen elfeledkeztem a mászásról. És mivel a Chases dolog is megoldódott, jobban is tudtam volna koncentrálni.

Talán mégis el kéne kezdenem egy sorozatot.

Abban a pillanatban csörögni kezdett a telefonom.

Dayna.

Dayna?

- Szia Dayna! Miújság? - köszöntöttem.

- Szia Sadie... Van egy perced? - zavartnak hangzott. Aggasztott valami a hangjában, ezért felültem. - Tudod én...

- Mondd már Dayna! - talán egy kicsit türelmetlen voltam.

- Van valami köztetek Ashel?

Hogyan?

- Miért érdekel ez téged?

- Mert kedvelem Asht.

Oké, ez váratlanul ért. Láttam őt Ashnél, de soha nem gondoltam volna... pont Dayna?!

- Asht? - kérdeztem ez miatt vissza.

- Igen, Asht. - türelmesen várta a választ.

Dayna Asht akarta. És az én beleegyezésemet.

Damn Badbabe [Magyar fordítás]Where stories live. Discover now