Esküszöm, hogy utálni akartalak! 18+

10. "Hol a csapda?"

Ray

Amint visszasétáltam az apartmanunkba, gyorsan lezuhanyoztam. Ahogy becsuktam a szememet, hogy ne menjen bele a sampon, magam előtt láttam Lia csodálattal teli tekintetét, ahogy a napfelkeltét nézi. Engem is így magával szokott ragadni a látvány.

Volt pár kínos pillanatunk ma, és megint fokozódott a gyanúm, hogy valami nincs rendben vele, mikor kissé erőszakosan rántotta ki a kezét az enyémből.

Talán nem bántak jól vele a szülei? Nem kapott ölelést kiskorában? Egyszer olvastam valahol, hogy akit nem ölelnek, simogatnak, szeretgetnek a szülei kiskorában, azok sokkal érzéketlenebbek, mint mások. Ez két féle képen nyilvánulhat ki a továbbiakban: vagy rettenetesen szeretethiányos lesz a személy, vagy teljesen hideggé válik és ellök magától mindenkit.

Nem ismerem a szüleit, szóval passz...

Talán szólhatnék Tonynak, hogy...

Nem, nem Ray, nem fogsz tovább kutakodni utána!

Szólt le egy belső hang.

Elzártam a vizet, megtörülköztem és felöltöztem lazába.

Lecaplattam a konyhába, és elkezdtem először virslit, majd bacont, végül tojásrántottát sütni. Az illatokra persze a két haspók is levánszorgott az emeletről.

- Ahh, Ray, mondtam már, hogy imádlak? – kérdezte Tony, miközben jól megpakolta a tányérját mindennel, és töltött magának egy pohár tejet.

- Nem elégszer – feleltem nevetve.

- Későn értél vissza. Mennyit futottál? – vetette oda nekem Dylan, de fel se nézett a tányérjából.

Őrlődtem kicsit, de végül úgy öntöttem, miért is ne mondanám el nekik?

- Igazából, most sokkal kevesebbet futottam, csak magammal vittem Liát, és még beültünk az Egy kis gofriba.

A srácok egy pillanatra összenéztek, majd fojtatták a fejük tömését.

- Hé, mi volt ez az összenézés? Láttam ám!

Megint összenéztek, végül Tony válaszolt.

- Elég sok időt töltesz vele mostanában. Mi van veletek?

Ez egy nagyon, de nagyon jó kérdés.

Igaz, nem rég kajáltam, de szedtem magamnak is és csatlakoztam az asztalhoz.

- Őszintén? Fogalmam sincs. Én nem akarok tőle semmit. Mármint eddig nem gondoltam erre. Vagyis nem kedvelem. Nem kedveltem – már a szemöldökömet ráncoltam és kezdett megfájdulni a fejem.

- Ahh – dobtam a villámat a tányérra. – A francba már! Nem tudom, mi van velem.

Az asztalra tettem a könyökeimet, és a tenyerembe temettem az arcomat.

- Szerintem meg kéne beszélnetek – hallottam Dyla hangját, amint teli szájjal beszélt hozzám.

- Ezen nincs mit megbeszélni – tártam szét a kezeimet, majd az ölembe ejtettem őket. – Nem bírja a képem. Ha csak kicsit is hozzáérek, szinte undorodva ugrik arrébb.

- Ha hozzá érsz? – húzta fel a szemöldökét Tony.

- Nem úgy, te perverz állat.