Esküszöm, hogy utálni akartalak! 18+

43. Az igazság

Ray

Ez nem lehet

Emily nincs itt, nem lehet itt

Emily meghalt

A januári vérfagyasztóan hideg levegő kezdett beszivárogni a nyitott ajtón át, és valahol az agyam hátsó részében érzékeltem, hogy kezdek fázni, de a testem meg sem mozdult. Tekintetemet nem tudtam levenni a halott volt barátnőmről, aki most nagyon is elevennek tűnt.

Liára pillantottam, aki kissé oldalra billentett fejjel méregette Emilyt.

Jó, ő is látja. Akkor nem kattantam be

Újra Emilyre néztem, aki most Liára fordította a tekintetét, és felmérte a helyzetet. Láttam az arcán, hogy rögtön leesik neki a dolog, hogy vajon mit is szakíthatott félbe egy perccel korábban. Tekintve, hogy rajtam csak egy rövid gatya volt, Lián pedig egy bugyi, és az egyik ingem, amit ráadásul félre is gombolt, mikor meghallottuk a kopogást.

Valamit mondanom kéne

Vagy nem?

A Francba is! Az iskolában nem tanítják, és a különböző kézikönyvekben sincs leírva, hogy mi a teendő, ha az öt éve halottnak hitt barátnőd váratlanul megjelenik a küszöbödön!

Kinyitottam a számat, de csak szánalmasan tátogtam, mint egy partra vetett hal.

Tekintete egy pillanatra a földre vándorolt, majd újra rám emelte fájdalmasan ismerős kék szemeit.

Istenem! Emily életben van!

Mégis hogy lehetséges ez?

Megköszörülte a torkát, és könyörgő szemekkel nézett rám.

- Ray – mondta halkan. A hangja pontosan olyan volt, mint emlékeztem, féltem, hogy a lábaim feladják a szolgálatot, és itt fogok összeesni. – Kérlek hallgass meg!

- Te... - kezdtem, de nem találtam a saját hangomat – te tényleg...

- Életben vagyok? – nevetett idegesen. – Igen, és mindent megmagyarázok! Kérlek engedj be, fontos dologról van szó.

Pár másodpercbe bele telt, mire a lábaim engedelmeskedtek. Szélesebbre nyitottam az ajtót, Emily pedig vonakodva lépett be mellettem. Mielőtt bezárhattam volna, összeakadt Liával a tekintetünk. A lány sápadtan, és döbbenten meredt rám. Elnyílt szájjal és nagy szemekkel bámult, amik tele voltak kérdésekkel. Enyhén megráztam a fejem, és megvontam a vállaimat.

Fogalmam sem volt róla – üzentem némán.

Emily körülnézett, majd felénk fordult. Lassan lépkedtünk közelebb, és nem is tudom leírni, hogy milyen volt a szitu.

Kínos?

Meglepő?

Totál őrült?

Azt hiszem mind egyszerre.

- Ömm – szólalt meg Lia, és rám nézett. – Felöltözöm. Hozzak neked egy pólót?

Hálásan rámosolyogtam, ugyanakkor nem akartam egyedül maradni Emilyvel. Annyira abszurd volt ez az egész.

- Igen, köszi.

Lia elmosolyodott, és hangtalanul felsietett mezítláb a lépcsőn.

Nyomasztó csönd települt ránk, Emily lerakta a táskáját, és levette a kabátját. Egy fekete kötött pulóvert viselt, aminek az elejét a bordó szoknyájába tűrte. Kezeit kezdte el ropogtatni, pont úgy, mint régen, mikor ideges volt és a lépcső felé bökött a fejével.