Az következő egy hét nyugisan telt. Nem sokat találkoztunk a fiúkkal, csak hébe-hóba futottunk velük össze a kávézóban, vagy az egyetem folyosóin. Nem tudtam eldönteni, hogy hiányzik-e Ray társasága, vagy sem. Igazából jól meg voltam nélküle, mégis ott volt bennem az a bizonyos hiány érzet. A hiány, hogy nincs, aki leolt, bármit is mondok, vagy csinálok. Azt hiszem, ehhez már kezdtem hozzá szokni. Meg ahhoz is, hogy nem lehet rajta kiigazodni. Mondjuk, ezt pont én mondom, akit aztán abszolút nem lehet megérteni...
- Hát ez a pasi nyomorék – szólalt meg mellettem a szaktársam, mivel épp órán ültünk, és filmet néztünk.
- Az – adtam a reakciót, pedig igazából nem figyeltem oda a filmre.
- Hát ez tényleg hülye! Mit csinál? – háborgott.
- Nem tudom.
Felém fordult.
- Szerintem te sem a filmre, sem rám nem figyelsz.
- Bocs, csak elgondolkodtam.
- Másfél órán keresztül.
- Igeeen – húztam el a szót és közben lassan bólintottam egyet.
- Szerintem inkább figyelned kéne – fordult vissza a vetítő irányába. – Hogy fogsz így elemzést írni róla?
- Majd megnézem a koliba – vontam meg a vállam.
- Én tuti nem tudnám megnézni még egyszer.
- Túlélem – legyintettem.
A film utolsó pár percében már oda figyeltem, és valóban eléggé rémes volt. Lehet, hogy oda kellett volna figyelni...
Óra után összeszedtem a cuccomat, és szokásomhoz híven utoljára távoztam a teremből. Nagy sebességgel robogtam ki az ajtón, minek következtében alaposan belerohantam Raybe. Majdnem elvágódtam, de még időben elkapott.
Mi a francot keres itt?
- Te meg hogy kerülsz ide? – kérdeztem, mikor elengedett.
- Hű, ennél azért melegebb fogadtatásra számítottam.
Kisöpörtem az arcomba csapódott szőke tincseket.
- Jó, bocs. Minek álldogáltál a terem ajtajában?
Hátra hajtotta a fejét, és nevetni kezdett.
- Ez valóban kedvesebb volt. De képzeld, téged vártalak. Mégis mi másért állnék itt? Tudod, nem ajtóban álldogálás a hobbim.
- Hanem mások kibuktatása és halálra rémisztése?
Oldalra döntötte a fejét, úgy fürkészte az arcomat.
- Baj van?
- Nem.
Pár másodpercig csak nézett rám.
- Szóval baj van.
- Mondom, hogy nem.
Kikerültem, és elindultam a főbejárat felé. Persze két másodperc alatt utolért...
- Héj, várj már!
- Ugye nem bébi csőszködni akarsz felettem?
Lassított, mire én is lassabban kezdtem sétálni.
YOU ARE READING
Esküszöm, hogy utálni akartalak! 18+
Teen FictionAmelia Merrick vagyok. 20 éves. A tinédzser korom nem épp úgy alakult, mint egy átlagos tinié, köszönhetően az akkori barátomnak. Akkor fogadtam meg, hogy soha többé nem leszek szerelmes. Hogy a szerelem csak tündér mese. Egyetemi évem első évében s...
