Esküszöm, hogy utálni akartalak! 18+

30. TÖBB???

Több...

Persze, vágd csak ezt a képembe, és sétálj el, itt hagyva engem csak még TÖBB kérdéssel... Ha ez egyáltalán lehetséges...

És talán nem is lesz TÖBB esélyem, hogy ezt a kibaszott szavacskát kérdőre vonjam nála.

Mégis mi a franc van ezzel a sráccal??

Jó... éppenséggel tudom mi van vele, de attól még nem kéne velem így viselkednie. Mondja meg kerec-perec, hogy csak smárolgatásokra, meg cukkolásra vagyok jó.

- Idáig érzem a benned tomboló feszültséget, cicám – szólt az ágyán tanuló Stacey, miközben én a plafont bámulva durciztam a saját ágyamon.

Miután Ray elment, és felértem a szobába, Stacey már ott várt rám, én pedig elmondtam neki, hogy a srác ott hagyott engem egy „Több"-el.

- De felbosszant! – ültem fel, úgy néztem rá.

- Annyira türelmetlen vagy! Ő Raymond Cross! Nem fogja csak úgy beadni a derekát! Várj türelmesen, és meglesz a gyümölcse – kacsintott rám.

- Engem nem ez zavar

- Tényleg? – nézett rám lesújtóan.

- Nem tudom – túrtam bele a hajamba.

- Hidd el, kezdeményezni fog.

Vettem egy mély levegőt, és lerúgtam magamról a takarót.

- Inkább elugrom a boltba. Neked kell valami?

Egy pillanatra elgondolkozott, majd válaszolt.

- Tej, meg tudod, az a sellős tusfürdő, amit használni szoktam.

Bólintottam egyet, elkészültem, és el is indultam.

*****

Bevallom leginkább csak ki akartam szellőztetni a fejem, de mivel úgy is kellett egy-két dolog a boltból, egybe kötöttem a kellemest a hasznossal.

A nagy bevásárló központban csak dobáltam egyik cuccot a másik után a kosárba. Az ásványvizet sikeresen a kosár mellé dobtam.

- A francba már!

Szitkozódtam és tovább vonultam, miután felvettem a vizet a földről.

Mire kivergődtem a boltból, sikerült annyi mindent összevennem, hogy egy nagy papírszatyorral távoztam.

Amint kitettem a lábamat a szabadba, rögtön összerezzentem. Már igencsak benne járunk a novemberben, ráadásul előző este fagyott is. Megpróbáltam egy kézzel kicsit összébb húzni magamon a kabátot.

Hiba volt...

A szatyor kicsit megdőlt, utána akartam kapni, aminek az lett a következménye, hogy elvesztettem az egyensúlyomat, és egy éppen arra tévedt – mert miért is ne...- befagyott pocsolyán gyönyörű szépen eltaknyoltam.

A parkoló közepén...

Igaz, gyalog jöttem, de így rövidebb, ha átvágok rajta. Bár ebben a pillanatban azt kívántam, bárcsak kerültem volna a járda felé.

Ott ültem, mint egy idióta, miközben a cuccaimat bámultam, amik szanaszét szóródtak. Épp neki kezdtem volna az összeszedésüknek, mikor egy hangos nevetés ütötte meg a fülemet.

Egy ismerős nevetés.

Egy baromira ismerős nevetés.

Fasza... ez hiányzott még a napomból...