Amazing |Taekook| ✓

10 rész

Jungkook szemszögéből:

A csókja olyan ismerős. Ez a bizonyos íz. Az ő finom, cseresznye ízű ajkai. Engedem neki, hiszen csak a hormonok dolgoznak benne, nem igaz? Vagy Taehyungnak ez többet jelent?

– Taeh – hajolok el tőle hirtelen, majd egyszer csak elkezd az ölemben mozogni, így tagjaink egymásnak simulnak. – Ezth muszájh befejezni – teszem mutató ujjamat szájára. Muszáj, egyszerűen vonzanak azok a gyönyörű párnácskák.

– Jungkook miért csináljuk ezt? – Kérdezi szomorúan, de közben még mindig mozog, ezúttal lassan, hátha nem tűnik fel, míg vele beszélek. – Olyan ostoba vagyok – kel ki az ölemből, majd sírva rohan be a fürdőszobába.
Ahh, olyan hülye vagy, Jungkook. Akkor mégis miért csókoltad meg, ha nem is érzel iránta semmit? Ezt jól megcsináltad!

Taehyung szemszögéből:

Olyan deja vu érzésem van. Na igen, hiszen pont ebben a helyzetben ültem nemrég és ugyanígy sírtam, mikor megtudtam, hogy terhes vagyok. Most éppen nem emiatt sírok, hanem egy férfi miatt, akit úgy látszik kedvelek, de ő csak szórakozik velem. Miért nem lehetek egyszer az életben én is boldog? Mit követem el a világ ellen, hogy ezeket kapom?

– Taehyung kérlek, gyere ki – kopog be Jungkook, de én erre még jobban elkezdek sírni, amit biztosan meghallott. – Ezt muszáj, hogy megbeszéljük – kérlel kétségbeesett hangon, de én nem vagyok képes arra, hogy kimenjek és a szeme elé álljak. Inkább ott hagyom azt a munkát, de én nem akarok ezzel a férfival többet találkozni. Hiába, de akkor is vonz, csak tudnám, hogy miért?

– Hagyj békén Jungkook, nem akarok beszélni veled – ordítok ki, hátha ennek hatására békén hagy, de nem, kopog még mindig és kérlel, hogy jöjjek ki. – Azt mondtam, menj innen, soha többé nem akarlak látni, hát nem érted? – kezdek el keservesen zokogni és a térdemre esve ütögetem halkan az ajtót.

Mégis hogyan lehetnénk együtt, holott biztos, hogy heteró és csak kedvességből visel el engem? Majdnem előre borulok, mikor egyszer csak kinyílik az ajtó, de mielőtt a földre landolnék addigra Kook megtart a karjaiban és lágyan kezdi el simogatni a hátamat. Próbálok kibújni, de egyszerűen nem visz rá a lélek. Olyan kellemes a karjaiban lenni, ahogy magához ölel és apró puszikat hagy a fejem tetején.

– Nem hagyhatlak így egyedül téged, egyszerűen nem megy – suttogja de úgy, hogy én is alig hallom meg, mit mond.

– Pedig muszáj lesz Jungkook, köztünk nem lehet semmi – mondom ki a rideg valóságot és várom, hogy erre mit lép Jungkook. Ha egyáltalán érdekli, hogy mit mondtam.