Búcsúzás

3.5K 213 97
                                    

Huh hát először is mit írjak, talán azzal kezdem, hogy egy óriási köszönetet mondok az összes olvasómnak! Bevallom nektek, hogy nagyon féltem mikor ezt a sztorit raktam ki, és ennek meg is van az oka.
Méghozzá az, hogy nem kicsit idegen a téma, számomra egyébként nem inkább az olvasóknak, hiszen itt egy olyan dolgot olvastatok ami nem mindennapi (értem itt a férfi terhességre) De mégis ennek ellenére kedvesen fogadtátok, ami nekem egy óriási nagy örömet okozott.
Több fajta cím jutott eszembe a sztorival kapcsolatban, de végül ez lett a végleges
Két oka van ennek: - Az egyik a fent lévő zene amit imádok, ezt a zenét hallgattam kép nézés közbe amik persze vkook képek voltak és így ihletet meg, akkor még a cím nem volt meg. – A második pedig, hogy az Amazing szó maga is csodálatost jelent, szerintem egy meleg párnak ez valami csodálatos érzés lenne, ha lehetne közös kisbabájuk ❤️
Néha eszembe jutott, hogy letörlőm hátha nem tetszik. De erre nem került sor, mivel sokan bátorítottak, hogy írjam tovább, mert tetszik és kíváncsiak mit hozok ki belőle.
Ha hiszitek ha nem, de a kommenteket olvasva mindig jobb kedvre derülök és óriási energiát adnak a tovább írásba.
Nagy örömmel tölt el az is, hogy ennyi olvasó megszerette és, hogy voltak akik, igaz később csatlakoztak, de mégis tetszett nekik, és olvasták tovább.
Nem tervezek neki második évadot, így szerintem tökéletes a befejezés, nem is tudnék neki szebbet végre együtt a nagy család!
Köszönöm szépen a rengeteg csillagot és kommentet, amit ez a történet kapott. Ha bárkinek bármilyen kérdése van a történettel kapcsolatban, akkor írjon nyugodtan!
Remélem ide leírjátok nekem, hogy hogyan tetszett a történet esetleg egy két véleménnyel fűszerezve.
Ezzel a bejegyzéssel le is zárom  az Amazing c. sztorit 💖

Köszönök szépen mindent!🙋



_VVYaoi_

Amazing |Taekook| ✓Where stories live. Discover now