❝Szülés után az ember rájön, hogy lényének jelentős része függetlenedett tőle, kívülre került, s most már ki van téve mindenféle veszélynek - egyebek mellett annak, hogy bármely pillanatban eltűnhet a szemünk elől.❞
Kim Taehyung egy érettségi után l...
-Apa, mikor lesz végre velünk az öcsi?- kérdezi Yuna én meg alig bírok rá figyelni, egyszerűen ugyanúgy izgulok mikor Minho-ék születtek. Pedig most csak egy baba lesz, egy kisfiú!
-Nem tudom kicsim, hamarosan - ülök le mellé, kis kezével pedig végig simogat arcomon. Minho a bal oldali széken ül és folyamatosan csukódnak le a szemei.
Ez a pici fiú is hajnalba keltette fel az egész házat, de úgy, hogy még a szomszédok is felkeltek, ugyanis Yuna olyan hangosan sikított, hogy a mellettünk lévő házba élőket, egy pillanat alatt felébresztette. De valahogy Tae nyugodtabb is volt, nem úgy mint az első szülésnél, most nem is tudtam bemenni mivel a két gyerek is itt van, Taehyung pedig, mielőtt bevitték volna azt mondta, hogy most inkább vigyázzak a gyerekekre ő majd ezt elintézi és ne féljünk. Ezt mondta körülbelül egy órája és azóta semmi hír. A többieknek azt mondtam, hogy maradjanak otthon és majd reggel jöjjenek inkább látogatni.
-Én nem akarom, hogy apuval történjen valami, se az öcsivel - sírja el magát Minho és kabátomba fúrja a fejét. Megsimogatom sötét barna haját és az ölembe ültettem.
-Ne félj édesem nem lesz semmi baj. Tudod ez egy hosszú utazás a babának. Apu mindent megtesz annak érdekében, hogy egészségesen meg szülessen és itt legyen velünk - teszem Yuna-t is az ölembe és mindkét gyerek a mellkasomra hajtja a fejét.
-Mi is ilyen hosszú utat tettünk meg? - teszik fel egyszere a kérdést, én viszont mosolyogva emlékszem vissza arra a napra mikor megszülettek, pedig, hogy féltem akkor. Főként mikor Minho-nál kiderül, hogy valami nincs rendben.
-Bizony, de látjátok itt vagytok mindketten egészségesen! - szorítom magamhoz őket, s nevetve ölelnek meg és pont ebbe a pillanatban jelenik meg az orvos is.
-Sikerült - lép elém Dr. Park majd miután elmagyarázta mi tartott ilyen sokáig, fogtam a gyerekeket és velük együtt mentem be a kórterembe ahol Taehyung és az új családtagunk fekszik.
A szoba csendes, Taehyung egyedül fekszik az ágyon, de a baba még nincs a kezébe, gondolom most fürdetik
-Apu - rohannak együtt Taehyung felé aki fáradtan emeli rájuk szemeit, de fáradtság ellenére mosolyog és ez engem még jobban megnyugtat.
-Sziasztok - nyújtja felénk a kezét amit én egyből össze kötök az enyéimmel.
-Jól vagy édes? – adok egy puszit a homlokára, ő pedig könnyes szemmel néz rám
-Gyönyörű ő is, a pici Kookie - tehát tényleg rólam nevezi el a másik picit, nem tudtam lebeszélni róla.
-Mikor látjuk? - kérdezi egyből Yuna és Minho szeméből is rögtön eltűnik a fáradtság.
-Hamarosan hozzák, de csendbe kell lenni, mert ő még pici és megijed a hirtelen hangforrásoktól - informálom őket és okosan bólintanak, hogy megértették.
Egy pár perc múlva a nővér egy kék takaróba bújtatott csomagot hozz a kezébe amit lassan nyújt át Taehyungnak.
Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou télécharger une autre image.
-Ő itt a kistestvéretek - mutatja a két kíváncsi szempárnak, akiken vegyes érzelem játszódik le. Minho nagyon örül, mert egyből puszit add öccse arcára, de Yuna mintha egy kicsit féltékeny lenne.
-Apa, ő mindig ilyen pici marad? - kérdezi durcásan mire belőlem és Taehyungból is egy halk kuncogást vált ki.
-Nem... ő is, mint ti ugyan úgy felfog nőni! - ölelem magamhoz és most már ő is kedvesen mosolyogva ad puszit Kookie arcára, aki ezt az egészet egy apró mosollyal az arcán alussza át.
Taehyung szemszögéből:
Ahogy így figyelem őket elfog a jó érzés, az a mérhetetlen szeretet amit ők nyújtanak felém.
Kookie egy aprót tüsszent, én pedig akaratlanul is elkuncogom magam.
-Fáradtak vagyunk - ásít egy nagyot Minho, ezért Jungkook a mellettünk lévő nagyobb kanapéra fekteti le őket és egy talált pokróccal takarja be őket aztán felénk veszi az irányt és ül le az ágy mellett található székre.
-Ő is ugyanolyan gyönyörű - simogat végig pici hasonmásán a párom, Kookie pedig egy picit felsír, de egy apró ringatás után már alszik is tovább - Csak picit érzékenyebb az alvás terén - nevet fel halkan amit én is ugyanúgy kuncogva helyesellek. - Köszönöm - suttogja el ezt az egy szót mire kap tőlem egy kérdő pillantást, hogy ezt miért mondta vagy mire gondol - A szerelmedet, a családot, támogatást és tudnám még sorolni a sok jót amit te hoztál az életembe, egyszerűen tökéletes életünk van és ezt semmi se fogja tudni elrontani, tudod miért? - kérdezi vigyorogva
-Miért?
-Mert ő is egy bizonyíték a szerelmünket illetően - biccent Kookie felé majd fejét a párnára helyezi mellém, miközben ujjainkat össze kulcsolja.
Én is rengeteg mindent köszönhetek neked Jungkook, naphosszig tudnám sorolni, hogy miket is. Szinte mindent... és igazad van, ezt a szerelmet semmi nem szedheti szét!
