Amazing |Taekook| ✓

34 rész

Taehyung szemszögéből:

Mikor haza értünk akkor egyből levetkőztetem a gyerekeket, akik már mentek is játszani. Yuna a babáival, Minho pedig Yeontan-al.
Én olyan ideges voltam, hogy muszáj volt egy kávét innom, mert ha nem „véletlenül” össze török valamit.
-Na tudtál vele beszélni? – lép be Jimin a konyhába és tölt magának is egy bögre kávét meg nekem is, ugyanis nekem még mindig remeg a kezem az idegtől.
-Én nem bírom Chim... – sírom el magam és karjaiba borulva zokogok fel hangosan. Megnyugtatóan simogatja a fejem, de ez se segít, nekem Jungkook kellene! – Bementem és semmi, ott ült gépelt valamit és csak azt kérdezte, hogy gyerekek? Semmi csók, de még puszi se – mondom nehéz hangon miközben folyamatosan nyelek és próbálom megnyugtatni magam, nehogy lássa valamelyik gyerek.
-Ha haza jön akkor legyél határozott és beszélj vele, van egy olyan érzésem, hogy elfogja mondani – simogatja meg könny áztatott arcomat és egy puszit ad a fejem tetejére.
-Köszönöm Chim, nagyon jó barát vagy – ölelem meg, ő pedig kuncogva viszonozza.
-Remélem tetszeni fog... – motyog valami hasonlót az orra alatt, de nem értem tisztán, így nem is foglalkozom vele túlságosan.
-Apu... apu jössz játszani velem és Yeontan-al? – fut be Minho pici lábain miközben a kutya is rohan utána.
-Persze megyek – törlöm meg szememet és egy zsebit fogva gyorsan kifújom az orromat is.
Kimegyünk a kertbe miután jól melegen felöltöztünk és Yeontan-ra is rá adtuk a ruháját.
-Már eltudja kapni a labdát – meséli nagy mosollyal az arcán Minho és már dobja is a kert közepéig, a kutya meg apró lábait szedve próbálja átharcolni magát magas hó kupacokon. – Apu miért sírtál? – kérdezi meg szomorúan közbe ismét eldobja a labdát.
Magamba elkezdem durván szidni magam amiért nem voltam elég erős, hogy ne mutassam ki.
-Csak olvastam valamit és nagyon megható volt, de még ehhez kicsi vagy életem – térdelek le elé, hogy egy magasságba legyünk – Majd ha már nagyobb leszel akkor te is fogod ezeket tudni.
-Én nem szoktam sírni – mutat magára nagy szemekkel én pedig nevetve ölelem magamhoz. Yeontan is boldogan ugatva fut felénk és ő kis ölelésünkbe bújik.
-Apuuuu! – hallok meg egy hangot, így a zaj forrása felé fordulok és mikor meglátom a lányomat hatalmasra tárom ki a karjaimat, hogy Yuna-t is magamhoz öleljem – Én is itt akarok lenni – bújik nyakhajlatomba miközben kis kezével öleli a nyakamat és ad egyszerre az öccsével egy-egy puszit az arcomra – Öcsi te is – nyújtja Minho felé a kezét aki nevetve öleli át másik oldalamat – Jól van Yeontan te is, de csak mert nagyon szeretünk – mondja a kutyának, aki nem is várt erre az engedélyre ő is a mi kis ölelésünkbe vackolja magát. – Már csak apa hiányzik – mondja csalódottan Yuna, Minho pedig szomorúan bólint egyet – Amúgy apa szeret minket, csak most buta – suttogja lányom a fülembe, mire akaratlanul is felfelé görbülnek ajkaim és csak mosolyogva bólogatok.
Nem tudom miért, de én elhiszem ezt. Eddig Yuna nem tévedett sokat az apjával kapcsolatban, talán most is igaza lesz.
Egész délután kint voltunk és együtt játszottunk, dobáltuk a labdát és még hóembert is építettünk.
-Na menjünk, lassan este lesz és már késő is van – veszem fel a karomba a már ásítozó Minhot, Yuna visszont még mindig energiával túl töltve rohan be a házba – Egy gyors fürdés és utána mehetsz aludni kicsim – adok puszit a fiam fejére – Nem vagy éhes?
-Nem, fáradt vagyok – ásít egy nagyot, de muszáj, hogy valami legyen a szervezetébe így eszembe is jut valami amit biztos nem fog visszautasítani.
-Hát akkor megiszom a forrócsokidat amit csinálni akartam nektek, de hát ha Minho úrfi nem akar akkor majd apu megissza az övét– nézek rá és az álom egy pillanat alatt elhagyja szemeit
-Talán a forrócsokit azt elfogadom – vigyorog huncutul majd le teszem a földre, hogy levegyem neki is a vizes ruháját, majd Yeontan-t is megszabadítom a kis ruhájától és már fut is a meleg kandalló elé ahol a szőnyegre ki feküdve alszik el.
-Akkor gyere, Lisa nénikétekkel fürdőtök egyet én addig megcsinálom – ahogy megemlítem Lisa-t ő már meg is jelenik.
-Na gyere nagyfiú, a nővéred már ott vár – kapja fel és már el is tűnnek a fürdő irányába.
Én a konyhába megyek és már veszem is elő a hozzávalókat, plusz a két bögrét, mert ilyenkor mindig hamar végeznek, amúgy meg alig lehet őket kiszedni a vízből.
Azon gondolkodom miközben kitöltöm a forró italokat, hogy hogyan hozzam fel Jungkooknak a dolgokat. Talán megkéne várnom, hogy haza érjen és akkor beszélni vele, de mi van ha annyira fáradt lesz, hogy már erre nem lesz energiája és elkezd veszekedni? Arra nekem sincs energiám.
Mikor készen állnak az italok az asztalra teszem őket, nem is kell sokat várni talán egy pár percet már jönnek is mindketten pihe-puha pizsamába bújtatva.
-Na tessék drágák – adom kezükbe a bögréket, de előtte figyelmeztettem őket, hogy lassan igyak, mert nem hűlt ki teljesen. Lassan kezdik el kortyolgatni és fújni, hogy hamarabb kehüljön. – Finom? – kérdezem kuncogva, ahogy azokat az elégedett fejeket látom, de egyik se figyel, mert csukott szemmel élvezik ki minden egyes cseppjét a csokinak.
-Nagyon finom volt – adja oda először Yuna a bögrét, én pedig papírral törlöm le az ott maradt csokit.
-Egészségedre – teszem be a mosogatóba majd Minho felé fordulok, aki még mindig issza. – Kicsim meddig iszod?
-Mhhm... most van kész – adja oda nevetve a bögrét és akkor látom, hogy majdnem tiszta az egész bögre annyira ki itta.
-Na gyere maszat – törlöm meg neki is a száját, majd elindulunk fel a szobába, hogy most már aludjanak egy jó nagyot.
-Apa mikor jön haza? – kérdezi Minho közbe  betakartam mindkettőt és csak semlegesen ráztam a fejem, hogy tudassam az ikrekkel; fogalmam sincs mikor jön haza az apjuk.
-Nem tudom, biztos siet haza – adok puszit mindkettő arcára majd leojtva a lámpát csukom be az ajtót és a fürdő felé veszem az irányt.
Tükörbe nézve, végig nézek magamon és hát nem csodálom, hogy már nem kellek neki. Minden kapcsolatnak így kell tönkre mennie? De miért nem lehet megbeszélni?
Egy gyors fürdés után már az ágyba találom magam, s már megint egyedül.
De úgy látszik, hogy rosszul gondolom, mivel abba pillanatban hallom meg ahogy nyílik a háló ajtaja és megérzem azt a bizonyos illatot, ami csak egyedül egy embernek van a házban.
-Jungkook... – suttogom a nevét és úgy látszik, hogy meghallotta, mert megállt mint aki hallgatózik. Ezt már nem bírom és elkezdek sírni, az egyik párnát pedig magamhoz ölelem. Még arra se képes, hogy ide jöjjön.
-Életem – térdel le elém és most hozzám nyúl, de azt is remegő kezekkel. Esetleg nem akar elájulni, ha ennyire nem akar hozzám érni? – Figyelj én mindet megmagyarázok...
-Nem érdekel...hallod nem érdekel! – ismétlem magamat, könnyeim meg megállíthatatlanul folynak az arcomon és mintha neki is könnyesek lennének a szemei – Legalább megtudta adni amit én nem? – kérdezem mérgesen és félre lökőm kezeit miközben idegesen ülök fel az ágyba.
-Miről beszélsz? – értetlenül néz rám miközben alsó ajkát harapdálja idegességében.
-Ne add itt a hülyét Jeon Jungkook, mert nem vagyok vevő rá. Jó volt össze törni a szívem és ahhoz a cafkához rohanni? Mit hozzá, egyből az ágyába – nevetek fel gúnyosan és Jungkook előtt valami megvilágosodott volna, úgy guggolt most előttem miközben szorosan fogta a kezemet. Nem volt erőm ellökni magamtól. Mosolyogva fogja két keze közé az arcom és egy hosszú csókot nyom ajkaimra. Tágra nyílt szemekkel nézem nyugodt arcát és nekem se kell sok, hogy becsukott szemekkel a nyakát körül ölelve csókoljam vissza.
-Ez volt a búcsú? – kérdezem meg szipogva miután elváltunk egymástól
-Dehogy te kis buta, inkább egy új kezdet... – cirógatja meg arcomat majd a fülemhez hajol – Velem együtt!
Nem értem, hogy mire gondol, de még akkor se nagyon tudom felfogni mikor előttem térdel egy dobozzal a kezébe.
-Kim Taehyung, életem szerelme, megtisztelsz azzal, hogy hozzám jössz? – nyitja fel a dobozt amibe ott a gyűrű. Sírva kezdek el bólogatni ugyanis képtelen vagyok megszólalni attól az érzelem kavalkádtól ami jelenleg bennem játszódott le ez elmúlt percekben.
-Százszor is igen – adok csókot az ajkaira amit szinte azonnal elmélyít. Ha most már nem lesz csupa öröm az életem, akkor én nem tudom mit csinálok magammal.