Üzenő falamon

1.5K 67 2
                                    

Na sziasztok!
Igazából nem nagyon tudom, hogy ki olvassa el itt vagy ki nem, de nem baj. Majd rájön magától, hogy mi is történt.
Nos az a helyzet van, hogy vége. VVYaoi többet nem fog történeteket írni.
Azt talán észre vettétek, hogy a régi könyveket javítom már elég sok ideje. Van amik már bevannak fejezve vannak amik hamarosan már ezen a héten készen lesznek és természetesen vannak azok akiknek kicsit messze még a vége. Egy közös könyvem van természetesen az be lesz fejezve utána vége.
Nem fogok neki állni panaszkodni ugyanis én abból már kinőtem hála a jó égnek. Csak annyi, hogy csalódtam dolgokban és azt most nem fogom részletezni, hogy miben kiben ugyanis nem fontos.
A lényeg, hogy gondoltam nektek szólok, hogy tisztába legyetek azzal, hogy például a Natural című könyvem miért is lett leszedve.
Imádtam írni, állandóan történet ötletek jártak a fejemben. Szinte minden percben.
Nagyon hálás vagyok azért is, hogy ennyi ember olvasott és hogy ennyi embernek tetszett az amit csinálok. Ez a rengeteg követő szám is nagyon meglepett és azokért is nagyon hálás vagyok; Köszönöm szépen!:)
Nos ennyi is lenne ez a bejegyzés köszönöm ha elolvastad

Amazing |Taekook| ✓Where stories live. Discover now