31 rész

5.1K 388 99
                                    

Taehyung szemszögéből:

Hajnali kettő van ha jól látom az órán. Muszáj, hogy kimenjek a konyhába és igyak egy pohár vizet, olyan szomjas lettem hirtelen.
Jungkook a fal felé fordulva alszik mélyen, fel sem tűnik neki, hogy felkeltem pedig eddig mindig felkelt a mozgolódásomra, hogy megkérdezze minden rendben van-e.
Mikor kiérek a konyhába már megint bele nyíllal a hasamba, de most sokkal erősebben mint délután. Szaggatottan kezdem venni a levegőt hátha csak beszorult és azért fáj. Míg iszom a kis pohár vizet aközben is folyamatosan nyíllal. Már könnyes az egész arcom és nem bírom ki, hogy ne sikítsak fel, mikor már nem bírom tartani magam és összeesek.
-Jungkook! – ordítok torkom szakadtábból mikor a fájás egyre gyakoribb és egyre erősebb.
Jungkook ijedt fejjel fut felém és rögtön karjaiba kap és úgy rohan vissza velem a szobába.
-Mi történt életem? Nem vagy jól? – kérdezi miközben hideg borogatást tesz a homlokomra, de én azt csak sírva lökőm el. – Taehyung!
-Nagyon fáj Jungkook – kiáltok fel a szobánk ajtaja pedig ebbe a pillanatban nyílik is ki és Jungkook anyukája jelenik meg.
-Anya kérlek segíts, mi történt? Mit csináljak? – kérdezi az anyját Jungkook kétségbeesetten miközben engem figyel.
-Készítsd a kocsit fiam, nemsokára apa leszel! – nyugtatja meg fiát, aki már rohan is az autóhoz, én pedig sírva nézek távolodó alakjára – Nyugodj meg Tae, minden rendben lesz. – jön közelebb hozzám és kezével ki simítja a rám tapadt nedves tincseket.
-De még van vissza egy hónap...tuti, hogy valami történt – sírok fel keservesen, ugyanis félek, plusz a fájdalom se gyengül, inkább jobban erősödik.
-Gyere szívem – kap fel Jungkook és már rohan is le velem miközben látom, hogy az egész ház felkelt és mindenki ijedten néz hol rám, hol Kookra.
Egész úton csak sírok és a hasamat fogom annyira fáj.
-Jungkook... én félek – nézek páromra akin tisztán látszik, hogy mennyire ideges és, hogy ő is fél.
-Ne félj amíg engem látsz – próbál nyugodt hangon szólni, hogy engem nyugtasson, de hallom hogy ő is mindjárt elsírja magát olyan erősen próbálja miattam tartani magát.
Időközben felhívta Dr. Parkot aki mondta, hogy siessünk, mert úgy látszik elkezdődtek a fájások. Hát de azt, hogy? Hiszen van még vissza egy hónap!
A parkolóba már jött is két ápoló akik már raktak is a kocsira és toltak befelé. Viszont nem láttam Jungkookot, és így mégjobban elfog a pánik.

Jungkook szemszögéből:

Nem kicsit ijedtem meg mikor meghallottam Tae kiáltását, az összes álom kirepült a szememből és csak az lebegett a szemem előtt, hogy ne legyen bajuk. Se neki, se a babáknak.
Mikor beérünk két ápoló elvitte és láttam a szemébe, hogy mennyire félt, hogy nem vagyok ott vele.
-Mr. Jeon – hallom meg Dr. Park hangját – Jöjjön, lassan el kell kezdeni a császár metszést – fog a kezemre és végig rohanunk a kórház a folyosóján egészen addig a részig amíg meg nem látom a Szülészeti kiírást.
Kaptam egy zöld köpenyt, maszkot, kesztyűt és egy lábvédelmet a cipőmre. Nem is vártam meg az orvost egyből bementem és a párom felé vettem az irányt, aki sírva fekszik csukott szemmel.
-Tae, életem itt vagyok – fogom meg a kezét, s mikor meghallja a hangom kinyitja a szemét és végre elmosolyodik.
-Jungkook... ma már itt lesznek a picik – suttogja, az egyik asszisztens pedig egy ponyvát rak Tae és az orvosok közé, ami eltakarja Taehyung felsőtestét gondolom, hogy ne lássa mit ügyködnek ott lent vele.
-Bizony, nemsokára szülők leszünk – simogatom meg a fejét és letörlőm könnyeit az arcáról – Ügyes leszel... – adok egy csókot ajkaira az orvos pedig végre felénk fordul.
-Taehyung, most be adunk neked egy érzéstelenítést aminek hatására nem fogsz érezni semmit, talán egy apró szúrást, de azt csak egy icike-picike pillanatig fogod érezni. Az apuka maradhat, de ha valami közbe jön akkor muszáj, hogy kimenjen! – néz itt most rám, én pedig csak bólintok. – Akkor kezdjük! – fordul a zöld köpenyesek felé én meg az életemet kezdem el nézni, aki össze szorította a szemét mikor megérezte a szúrást a hasán.
Közbe magyaráz az orvos, hogy mit csinál, de nem tudok oda figyelni mivel még így is olyan gyönyörű Taehyung, mint egy álom. És nemsokára a szerelmünk gyümölcsei is megszületnek, lehetnék ennél is boldogabb? És a válasz igen, mert egy hangos sírásra figyelek fel. Könnyes szemmel fordulok az orvoshoz aki egy apró törékeny babát tart a kezébe, megfigyeli és oda adja az egyik asszisztensnek, aki utána egyből rá fekteti Taehyung mellkasára.
-Gyönyörűm, istenem de szép vagy – nézi hatalmas szemekkel a picit, akinek időközben gyengül a hangja és végül abba hagyja a sírást.
-Az apuka szeretné elvágni a köldökzsinórt? – néznek most rám én pedig nem bírok megszólalni, így csak bólintva követem az asszisztenst, aki lerakja a babát és egy furcsa formájú ollót add a kezembe, remegő kézzel vágom el ahol mutatja aztán egy világos rózsaszín pléddel tekeri körbe a kislány testét. – Nagyon ügyes apud van kicsilány – fogja meg a lányomat és elviszi. Én vissza ülök Taehyung mellé és könnyeit törölgetem miközben puszit adok az arcára. Annyira büszke vagyok rá.
-Na mint a legtöbb ikerszülés...  – szólal fel idegesen az orvos és szól az egyik zöld köpenyesnek aki felém fordul.
-Muszáj, hogy az apuka egy pillanatra kimenjen, valami van a másik babával – simogatja meg a vállam és kikísér. Megmutatja hova tegyem a védő öltözetet, de ő se megy vissza hanem leveti magáról és oda dobja a felesleges anyagot ahová én.
-Hogy vannak, mi történt? – kérdezem idegesen, de az asszisztens nyugodtan fogja meg a kezem és ültet le az egyik székre.
-Általában az ikerszülések esetében szokott komplikáció fellépni, de az orvos tudja mit csinál, nyugodjon meg jól lesznek. Addig jöjjön a kislányhoz, most fogják fürdetni és felöltöztetni.
Nagyon félek, de azt mondta, hogy nem lesz semmi baj, azért mégis szakértő, biztos, hogy igaza lesz. Követem míg egy nagy ablakhoz nem érünk ahol rengeteg kisbaba fekszik, mindegyik vagy rózsaszín vagy kék takaróba bugyolálva.
-Nézze most hozzák – mutat az egyik ápolóra aki mikor észre vesz minket int, hogy jöjjünk be.
Mikor meglátom a lányomat egyszerre kap el a boldogság és a szomorúság is. A boldogság azért, mert végre itt van. A szomorúság pedig, hogy nem tudom, hogy a fiam és a párom hogy van.
-Gyere gyönyörűség, apa már kíváncsi rád – beszél a picihez aki elkezd hangosan sírni, de mikor a kezembe kerül, akkor csak nagy szemekkel kezd nézni rám, s a hangja is elhalkul. Csak néz, nem csinál semmit. Végül egy halvány mosollyal az arcán hunyja be kicsi szemeit és ujjamat szorongatva kezd el hangosan szuszogni.
-Olyan gyönyörű – ölelem magamhoz és egy nagy puszit adok puha kis babapofijára.
- Yeri gyere, megszületett a kisfiú is – rohan be valaki a szobába és csak akkor látom meg milyen véres a ruhája. Jézusom Taehyung.
Idegesen járkálok fel-alá miközben az angyalkám békésen alszik karjaimba, olyan kis picike, bár nem csodálom hiszen kicsit korán jöttek az öcsivel.
-Kisfiam – Anya hangjára megfordulok és akkor veszem észre, hogy az egész család itt van, anya nehezen veszi a levegőt, de azért rohan, ahogy meglátja unokáját a karomba. - Istenem hát itt vagy te szépség – cirógatja meg az arcát és körbe néz mikor meglátja, hogy csak egy baba van nálam. – Hol van a kisfiú? Hogy van Taehyung?
-Szülés közbe valami közbe jött, de megtudtam, hogy nemrég megszületett, nem tudom mi van Taehyunggal, arról még nem kaptam információkat. – sírom el magam és a lányom is ezt az időt választja arra, hogy felébredjen. Ahogy észre veszi, hogy sírok neki is görbülni kezdenek ajkai és keserves sírásba kezd azonnal.
-Ne haragudj életem, apa jól van csak egy kicsit elérzékenyült – kezdem el ringatni, de mégjobban elkezd sírni, míg egy ápoló erre nem jön.
-Mr. Jeon jöjjön, a kisfiú már a párjával van, hozza a kislányt is. Ne aggódjanak, minden rendben van! – ahogy meghallom, hogy jól vannak már követem is az ápolót a család meg jön utánam.
Egy kórterem előtt állunk meg, az ápoló egy kedves mosolyt megejt, s kinyitja előttem az ajtót, a családot pedig elkezdi informálni. Ahogy meglátom, hogy Taehyung jól van, sírva megyek oda hozzá és kisfiúunkhoz.
-Jungkook végre itt vagy... – teszi tenyerét az arcomra miközben csillogó szemekkel néz ránk. Észre veszem a kisfiút is, aki békésen alszik apukája kezébe majd neki is adok egy puszit miközben megmutatom a kislányt Taehyungnak.
-Végül mi lesz a nevük? – kérdezem izgatottan mivel most már muszáj, hogy elárulja, ő csak nevetve mutatja fel a kicsi karját, amire már a kis karkötő rá van téve.

Jeon Minho

-Tetszik? – néz rám pirultan, de én válasz helyet az ajkaira tapadok, ami már ebbe pár órában borzasztóan hiányzott. – Tehát igen, a kislány karkötője is itt van. Azt mondta az ápoló, hogy mindjárt jön és rá teszi neki. – nyúl oda a polchoz és egy kicsi rózsaszín karkötőt ad a kezembe.

Jeon Yuna

A legszebb nevek és végre teljes a családunk... veletek együtt picikék.

Amazing |Taekook| ✓Where stories live. Discover now