Ha Megállíthatnám Az Időt

6

-V-vöröske? - remegtek a kezeim amikor átölelt. Még senki nem ölelt át. A családom sem. Vagy is...Chuuya már egyszer megölelt - Te aztán érzelgős vagy. - bőgött Chuuya rajtam és csak a hangomra kapta fel a fejét.

-Chh! Csak...Te vagy az első barátom és nem akarok neked rosszat...

-B-barát...? - szórtak ismételten csillagot a szemeimnek.

-Rosszul hallottad! - nevetett fel.

-Nem hiszem! De elég volt a buziskodásból. - szedtem le magamról a kislányt.

-Kösz, hogy észhez térítettél múmia.

-Nincs mit törpe. - nevettem el magam.

-Mégegyszer törpének hívsz kinyírlak!

-Megtennéd? - bámultam rá.

-Chh! Inkább menjünk ameddig még meg nem jön a sereg.

-Végre egyszer mondtál valami értelmeset is.

-Vissza szívom a barát fogalmat! - tette keresztbe a kezét.

-Mintha szeretnék a barátod lenni! - nevettem el magam.

Ő csak motyogott valamit az orra alá de nem értettem, hogy mit. Inkább békém hagytam mert látszott rajta, higy még frusztrálja a gyilkosos story. Szerintem az is megérintette amit utána mondtam. Kicsit aggódom érte. Egyszer muszáj lesz neki is életeket kioltania. Ha nem teszi az övét fogják. Chuuya rám van bízva felelősséggel tartozom rá. Olyan mint egy kislány. Védtelen és fél. A kiskori énemre emlékeztet.

-Ne bámuljál már annyira te 2 lábon járó wc papír.

-Sajnálom talán fizessek érte vagy mi? A főnök azt mondta tartsalak szemelött.

-Miért nem bíztok bennem?! - emelte fel a szemöldökét.

-De, bízunk csak ez bonyolult.

-Miért is?

-Mivel új tag vagy nem tudod, hogy melyik áldottnak milyen ereje van vagy, hogy ágyáltalán áldottak e.

-Ezért nem kéne aggódni.

-Te tudod. De ha elrabolnak vagy valami akkor ne engem hibáztass.

-Miért is rabolnának el? - nevetett fel kínosan.

-Azért mert te vagy az utolsó Nakahara. Ti voltatok a legerősebb család a világon. Igazából...Inkább hadjuk.

-Igazából mi? Hamár elkezdted fejezd be.

-Anyámnak volt pár kapcsolata a maffiánál. Egyszer elmentem vele én is és akkor az egyik Nakahara családtaghoz mentünk beszélgetni...

-És ebbe mi a hű de izgi? - vágott unott pofát.

-Semmi csak furcsa, hogy nem emlékszel rám.

-Várjunk. Mi???!

-Jól hallottad. Körülbelül 4 éves lehettem amikor először találkoztam veled. - nevettem egyet - Akkor próbáltad elsajátítani a képességedet de nem sikerült így én segítettem neked. Már akkor is volt egy ici picike kalapod. Bár a "kiképzésed" sem tartott örökké mivel mennem kellett. Utána nem találkoztunk egészen mostanáig.

~Chuuya szemszöge~

Akkor ő volt aki megtanított repülni? Emlékszem is a lábába került szegénynek. Azt is megakarta tanítani hogyan repíttsek másokat de leejtettem véletlenül és így eltörött a lába. Tényleg nem akartam bántani. Az anyukája lehordott mindenfélének. És ezt mind Dazai szeme előtt. Arra az egy arcra emlékszem tisztán a mai napig. Úgy nézett az anyjára mint aki egyszerre fél tőle és egyszerre szeretné megölni.

*10 évvel ezelőtt*

-Dazai nem esett bajod...? - segítettem fel.

-Dehogy is. Nem fáj! - mondta persze nem bírt lábra álni.