Ha Megállíthatnám Az Időt

9

Egyszer csak megszólalt a csengő amit letettem Chuuya mellé, hogy ha rosszul van akkor csengesse meg. Egyből rohantam is.

-Chuuya, mi a baj?

-D-dazai! M-mindjárt. - fogta be a száját. Egyből tudtam, hogy hánynia kell gyorsan elé is tettem a kezemet mivel más nem volt a közelben. Nem mondthatnám, hogy jó látvány volt amit láttam és azt sem, hogy jó érzés. De sokkal jobb volt mint ha csak lehányta volna magat szegény vöröske - D-dazai. Menj innen!

-Miért Chuuya?! Nem fogod lehányni a drága lepedőt. - hazudtam neki mint ha érdekelne az a vacak pléd.

-Nem szeretném, hogy így láss. - köhögött egyet kettőt - És azt végképp nem, hogy a kezedbe hányjak!

-De most ez volt kéznél. Érted? - nevettem fel amitől neki is egy kis mosolyra csúszott a szája.

-Ez egy béna vicc volt! - kezdett el nevetni ő is.

-Akkor miért nevetsz?

-Azért mert tele van okádva a kezed szó szerint és még ilyenkor is tudod hozni a pocsék formádat.

-Nakahara Chuuya-kun! Ez nem volt szép. - vágtam be az ál durcit.

-Hé, Dazai. Megtanítod nekem, hogyan kell más dolgokat reptetni? - nézett maga elé mosolyogva.

-Dehát...Mit csináltál eddig?!

-Szerinted ki tanította volna meg!?

-Chh az anyád!

-Mire fel ez a hangnem felé?

-Chuuya, én minden nap vissza mentem a házatokhoz. Volt amikor betudtam szökni de az őrök kivittek. Anyukád sem akarta úgy ahogy az enyém se, hogy veled találkozzak. Ráadásul láttam, hogy...vert téged. Minden nap...És nem tehettem semmit. Pedig megakartalak védeni Chuuya...

-Dazai...

-Emlékszel, aznap amikor együtt voltunk kötöttünk egy esküt.

-Melyikre gondolsz? - nézett rám sápadt fejekkel.

-Arra, hogy ha egyszer csatlakozom a Dokkmaffiához neked is muszáj lesz. - keltem fel mellőle és elmentem lemosni a kezem majd vissza tértem egy lavorral és letettem az ágya mellé

-Úgy látszik akkor ez is be lett tartva. - nosolygott magaelé.

-Végül is a vesztesek hazudnak vagy nem?

-De. Pontosan! Viszont...

-Hmm?!

-Viszont, azt is megígérted, hogy megtanítasz más gravitációját is manipulálni.

-Hé! Még behozhatom az ígéretemet.

-Úgy legyen!

Majd Chuuya lehunyta a szemeit. Biztos már nagyon kimerült volt.

-Tudtam, hogy jól kijöttök majd egymással. - lépett be Mori az ajtón.

-Mióta állsz ott Főnök? - kérdeztem meglepődötten.

-Körülbelül a hányásos eset óta. Nem tudtam, hogy az a csengő hang mit jelképez ezért én is ide jöttem majd megláttalak titeket nevetni. Édesek voltatok ketten.

-Igen! Mint partnerek. Hiszen ő a munkatársam.

-Ezek után? Dazai-kun nekem nem tudsz hazudni.

-Talán. Talán a barátom. Talán ő az egyetlen barátom.

-Tudtam én Dazai. És ha bármit elakarsz mondani nekem elmondhatod. Tudod én nem vagyok lepcses szájú. - nevetett egyet.

-Tudod Mori. Apám helyett apám voltál. Bár sosem tekintettelek annak attól még köszönöm. És azt is aki most vagyok azt is megszeretném köszönni.

-Ugyan Dazai-kun. Egy olyan ember mint te vagy én nem találják a helyüket a világban. Én csak kifényeztelek, hogy olyanná válj aki nem a helyét keresi hanem mások helyét veszi el.

-Ja. Tényleg nem kéne megköszönnöm, hogy egy gyilkoló géppé tettél. De erről másnak nem is kell tudnia.