Ha Megállíthatnám Az Időt

Vége

Kettő magasabb férfi felemelt és elvonszoltak Dazai mellől.

-Dazai! Kellj fel! - leszorították és lekötötték a kezem így nem tudtam használni az erőm.

-Őt ugye nem bántják? - kérdezte Dazai -

-Nem áll szándékunkban.

Dazai meg sem mozdult. Várta a végzetét a földön. Egy ember felé sétált és folyamatosan lőt de hál isten még csak Dazai mellé, én folyamatosan kiabáltam neki de úgy tett mint ha meg sem hallott volna.

-Eresszenek el!! - kiabáltam és rángatóztam.

Már majdnem sikerült amikor megtörtént az amire nem vártam. Meglőtték Dazai, a szíve mellett, hogy egy kicsit szenvedjen mire meghal.

-DAZAI! - sírva kiabáltam -

Lassan körém egy piros buborék került, könnyeimből vér lett. Felsikítottam, mindenki a falhoz csapódott Dazaion kívűl. Odafutottam hozzá.

-Dazai..! - sírva fogtam a kezét -

-Hé, Chuu.. tudtad, hogy.. szeretlek, és nem barátságból.

-Én is.. én is szeretlek.. - szipogtam a szavakat -

- Dazai magához húzott és a csókjával semlegesítette erőmet - Te neked nem szabad meghalni, belőled lesz a legerősebb ember. - nyögte ki szavait -

-Te sem hallhatsz meg Dazai, szükségem van rád!

-Hé törpe, ameddig emlékszel rám, addig élek. - törölte le a könnyeimet -
Ne felejtsd el.. szeretlek! - majd lehunyta szemeit -

-Dazai! Hé Dazai! - kiabáltam neki - Dazai, ugye viccelsz mint mindig? Ugye Dazai..? MONDJ MÁR VALAMIT! - kiabáltam telitorokból -

Dazai.. miért pont te? - még mindig sírtam - MIÉRT!? - kiabáltam ismét, az ajtóban a portmafia állt és néztek, ledermettek -

Az emberek kezdtek felébredni, Mori-san megfogta a kezem.

-Gyere! Vissza vonolunk..

-Nem hagyhatom itt Dazait.. Hiszen szüksége van rám.. Ugye? Ugye, Dazai?

- Ő már, meghalt Chuuya.. - sírt mellettem Ozaki-san -

-Nem, nem halt meg! Csak viccel mint mindig!

-Erre nem érünk rá.. - Mori a hátára vett és kivonszolt -

-Eressz el! Eressz el! - ütöttem a hátát - Dazai még bent van..!! Nem hagyhatom ott.. egyedül.. a sok ellenség között.. bántani fogják.. és az fájni fog neki.. és ő nem szeret szenvedni! Eressz már el! Hallottad!! Engedj el! - mindenki csak csendben gyászolta őt, senki nem szólalt meg, engedték, hogy kiadjam a dühömet -

Mikor vissza értünk a főhadiszállásra és belefeküdtem Dazai ágyába, magamhoz szorítottam a könyvét és sírtam. Ez csak az én hibám volt! Megtudtam volna menteni őt..

Aznap és a következő 1 évben míg túltettem magam ezen az eseten álomba sírva aludtam el minden este, Dazai ágyában.

7 év múlva (22 éves)

Most végre.. bosszút állhatok Dazaiért! Könnybelábadt szemmel a régi helyre mentem ahol történt ez az eset. A szívembe belenyilalt a fájdalom. Odanéztem arra a helyre ahol Dazai feküdt akkor.

"Szeretlek, és nem barátságból"

-Hogy vagy Dazai? Vissza jöttem. Látod.. sosem foglak elfelejteni. Mostanában a legnagyobbnak emleget mindenki.. főnök lettem a maffiánál.. betartottam az igéretem..! És most bosszút állok érted, megölök mindenkit!

Egy hideg érzés fogodd el, belülről még is gyönyörű volt, mint ha valaki megölelt volna..

Lassacskán ideértek az emberek vagy 7 ezren lehettek.

-Ez egy hosszú menet lesz! Vigyázz magadra Dazai nekem most mennem kell!

Sokat harcoltam, sokszor megsebesültem elég durván, de 1 óra küzködés után megöltem mindenkit.

Sikerült Dazai! Vissza kell mennem dolgozni.. mostantól élj szabadon, mostantól nem kell kitől tartanod..

Szeretlek! Egy pár év múlva találkozunk.. bírd ki Dazai, hamarosan megyek én is!

Vége.