Ha Megállíthatnám Az Időt

12

~Dazai szemszöge~

-Nem értem miért most tudtam csak meg, hogy ilyen démoni erőd van. - pislogtam egyet kettőt.

-Ezzel nem szokás kérkedni.

-Chh! Anyád jól nevelt téged. Apádat nem is ismerem azz-

-Ő már nem él...Ő egy démon volt. Meghalt amint megszülettem. Hiszen a démonok elveszik az emberek életét nem életet adnak másoknak. - felelt egyből a kérdésemre - Szóval meghalt amint megszülettem.

-Hát az durva...sajnálom törpe. Elég egy elbaszott család vagytok.

-Csak mond ki mégegyszer ezeket a szavakat aztán lyukat hagyok a testedben. Már...már nem létezik a család szó. Hiába, 5 éves koromig az egyetlen anyukámmal élhettem. De megölték őt. Futottam ahogy csak a lábam bírt. Egy család befogadott, de sosem volt olyan mint az igazi "család". Ők nem bántottak, de nem értettek meg...és egy nap...kidobtak amint levették rólam a kesztyűt és véletlenül aktiváltam a "démonomat" mindenki félt tőlem.

-Akkor mostanában lehetett. Vagy is, emlékszel amikor végre hajtottam egy öngyilkossági kisérletet, amikor bevittél magadhoz láttam a dobozokat. Őszintén sajnálom. Majd leszek a fasza bátyád.

-Nem kell. - könyultak le a "láthatatlan fülei".

-Naaaaa! Nem akarsz egy onii-chant...?!

-Fogd be! Mondtam...mondtam, hogy nem kell! Csak egy partner.

-Csak egy partner, mi?

-Igen. Csak egy partner.

-Hát akkor gyilkos társam. Üdvözöllek a Kikötő maffiánál.

Most, hogy megtudtam Chuuya valójában félig démon félig ember. A cuki pofiján semmi sem látszik. Olyan mint ha csak egy kislány lenne...egy sebezhető kislány. Nem pedig egy 15 éves démon fiú. Elindultunk lassan visszafelé.

-Dazai?

-Hmm? - néztem a törpére.

-Miért akarsz öngyilkos lenni?

-Chuuya. Te tényleg azt hiszed, van valami értelme annak ha az ember él vagy hal?

-Hát...igen! Csak 15 éves vagy, inkább buliznod kéne iskolába járnod stb.

-Minek az iskola? Okosabb vagyok mint hinnéd vöröske.

-De akkor is! Barátokat hol szerzel?

-Van 1 barátom.

-És még is ki? Én mert ha é-

-Odasaku...ő a barátom! - vágtam bele a mondatába.

-És még azt hittem, hogy én... - vágott ideges fejet.

-Még is, miért tekintenék rád barátként?

-2-szer megmentettem az életedet te seggfej!

-Nem hiszem, hogy megkértelek volna rá. Én sosem veszítek el semmit Chuuya. Tudod miért?

-Nem...

-Mert nincs mit megszerezzek. És nincs olyan dolog amit eltudnék veszíteni. Minden élettelen dolog csak egy szükségtelen tárgy ebben a gyászos életben. Még az élő bábok örömmel használják őket.

-Ezt meg, hogy érted? - komolyodott el a hangja.

-Chuuya, semmi sem az aminek látszik. Sőt...minden egy illusztráció. Beképzelsz olyan dolgokat amit nem kéne és a tested meg is próbálja azt valósítani. Mindent megtesz azért, hogy valódinak érezd magad. De mi mindannyiunk csak saját magunk bábja és ezt csak a halállal tudod feloldani.

-De...mostanában nem láttam nálad a könyvet. Kiolvastad?

-Azt örökké valóságig olvashatnám. Ezért is örülök neki, hogy még nem fejeztem be.

-A-akkor miért nem olvasod? Nem mint ha baj lenne csak fura. - pirosodott el.

-Mondjuk azt, hogy megtaláltam azt a dolgot az életben amitől élni akarok.