Bethany-amíg a csillagok ragyognak/BEFEJEZETT

p a r t t w o

A következő napot végig izgultam. Kezdtem azzal, hogy egész este egy szemhunyásnyit se aludtam. Az előadások nagy részét tűkön ülve ültem végig, és percenként pillantottam fel a faliórára. A két gyakorlati órámon olyan gyorsan kész lettem a feladattal, hogy maradt 10 percem, amit alig bírtam kivárni. Az utolsó óra után, szinte rohantam ki az egyetemről, és felszállva a buszra a rendelő felé igyekeztem.

A váróban szinte minden nő  furcsán méregetett, mint akik nem láttak még 19 éves lányt terhesen. Eléggé zavaró volt a pillantásuk, és éppen elég volt ahhoz, hogy végig stresszes legyek, abban a 15 percben míg szólítanak.

Pontban háromkor az én nevemet mondta az asszisztens, így hát beléptem a sötét helyiségebe.

-Jónapot! Dr.Richard Anderson-fogott velem kezet az orvos-Ne izgulj! -küldött felém egy biztató mosolyt, amit viszonoztam.

-Ashley Briston! -mutatkoztam én is be, majd intett, hogy pakoljak le egy székre.

-Feküdj fel az ágyra, és húzd fel a pólód! - mondta kedvesen, majd megtettem akit kért – Először megnézzük az ultrahangos képet, aztán megbeszéljük a továbbiakat.

A szokásos hideg zselét kente szét a hasamon, majd a kis eszközzel, megvizsgálta a hasamat. Kiskoromban sokat jártunk ultrahangra, mert nagyon fájtak az ízületeim. Azóta, mint kiderült, gyermekkori reumás betegségem van. Ami az én esetemben annyit mutat, hogy időnként fájnak az ízületeim.

A doki a monitort bámulta, és néha hümmögött egyet, mire nekem hatalmas gombóc keletkezett a torkomba. Mi van, ha valami baj van a kisbabámmal?

Percekkel később mosolyogva fordult felém, és így szólt:

-Gratulálok Ashley! A kicsinek jók a méretei, és minden a legnagyobb rendben-fordította felém a monitort, mire elhagyta az első könnycsepp az arcomat.

Miután letöröltem a zselét, és a sírásom is abba maradt, a dokival szemben ülve vártam a továbbiakat. Átadta az ultrahangos képeket, átadott egy listát a következő vizsgálatok dátumáról, adott egy ,,Általános tudnivalók” című füzetkét, majd az asszisztens nyújtott oda nekem, egy papírt, amin olyasmik szerepeltek, mint: étkezés, sportolás, folyadékbevitel és hasonlók.

-Két kérdésem lenne, aztán már el is engedem-mondta a doki-Tudom már nem kiskorú, de hagy kérdezzem meg, hogy a szülei tudják-e?

-A szüleimmel már lassan két éve nem tartom a kapcsolatot-válaszoltam

-És a baba édesapjával mi a helyzet? Elmondta már neki? -kérdezte

-Nem, még nem mondtam. Tudja... Mi... nem... mi csak...-kezdtem és szörnyen zavarban voltam

-Értem-értem, tehát egy egyéjszakás. Nem szégyen ez Ashley. Manapság rengeteg nővel előfordul ez.-mondta kedvesen, mire én egy kicsit nyugodtabb lettem.- Azt javaslom mindenképp mondja el az apának. Egy ilyen dolgot nem szabad eltitkolni.

-Tudom. Csak még nem igazán állok rá készen, de minden képpen tudatom vele. - bólogattam, miközben beszéltem

-Egy utolsó kérdésem lenne, bár tudom csak kettőről volt szó!-nevette el magát- Van valaki, aki tudja támogatni ebben a helyzetben? Aki tud magára figyelni?

-A legjobb barátnőm. Hamarosan megtudja, hogy keresztanya lesz, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy többet sehova se enged el egyedül.-nevettem fel

-Vigyázzon magukra Ashley, és sok szerencsét! -köszönt el én pedig elindultam, hogy beszámoljak Rachelnek mindenről.

-Te jó ég, tényleg lesz egy gyerekem-suttogtam, és a kezembe vettem a képet, amiben egész úton gyönyörködtem.

-Na kit hívott el, Austin Payne randira? -kérdezte hangosan, amint beléptem a kollégiumi szobájába

-Na ne! Elhívott? Tényleg? Az az Austin Payne, aki évelején visszautasított? -kérdeztem meglepetten, majd lepakoltam.

-Igen! Az az Austin Payne! Olyan kínos volt! -nevetett Rachel

-De ugye nemet mondtál? -kérdeztem, tettet ijedséggel

-Még jó, hogy! Alap szabály, ha valaki offol, hagyod a francba, és bárhogy is könyörög, nemet mondasz! -nevetünk fel, majd lassan beállt közénk a csend-Szóval? -kérdezte, jól ismert és pontosan tudta, hogy van valami oka, annak, hogy idejöttem.

-Szóval...Szeretnék mondani valamit-kezdtem és ismét egy hatalmas csomót éreztem a torkomban

-Hallgatlak! -helyezkedett kényelembe a lány, és éreztem, hogy tudja, valami fontosat akarok mondani.

-Emlékszel a bajnoksági ünneplésre? -kérdeztem rávezetően

-Persze, hogy is ne emlékeznék, hatalmas buli volt. -mosolygott, gondolom az emlékek miatt

-Nos, tudod, az nap este történt valami, amit még nem meséltem. Félre ne érts, nem azért, mert nem bízok benned, csak egyszerűen, szégyelltem magam!- sóhajtottam, ő pedig kíváncsian, nagy szemekkel hallgatott- Az nap este lefeküdtem Ryan Millerrel!-mondtam ki egy szuszra

-Miii? Úristen! Te együtt voltál Ryan Millerrel! -kiabálta, és csak reménykedhetek, hogy senki se hallotta- Úristen! Miller meg te!

-Hát... valahogy úgy- mosolyodtam el kínosan

-Úristen! -ölelt meg- Jó kicsit haragszom, meg minden, de az akkor isss!

-Várj, hagy fejezzem be! - nyugtattam le, mielőtt a nagy hír előtt, felrobban. Bólintott, mire én előkerestem a mai ultrahangos képet és a kezébe nyomtam. Szemeit hatalmasra nyitotta, és eltátotta a száját. Felismerte.

-Úristen, te terhes vagy! -suttogta, mire elkezdtem sírni- Terhes vagy Ryantől!-ölelt meg

-Igen-zokogtam

-Azt hittem valami baj történt!-jegyezte meg

-Ez nem elég baj?-kérdeztem és kifújtam az orrom

-Ez csodás! Keresztanya leszeeek! -kiáltott, akkorát, hogy simán lehetett hallani a hetedik emeleten is, de mostmár én sem tudtam visszatartani mosolyomat- Várj! -állt meg hirtelen- Miller tudja?

-Még nem tudom, hogy mondjam el neki! - válaszoltam szomorúan- Valószínű elküld melegebb éghajlatra minket! -mondtam inkább a kicsinek, és megsimítottam az egyre kerekedőbb hasamat.

-Nem akarlak hitegetni, szóval mint legjobb barátnőd, a lányod kereszt anyja, nem fogok hazudni. Ryan egy csajozógép, nem marad meg egy lánynál két hétnél tovább. -mondta szomorúan

-Tudom. De én itt vagyok vele-simítottam meg a hasamat- És megpróbálok jó életet teremteni neki!

-Ryan hülye lesz, ha eldob titeket! De történnek még csodák! -mosolyodott el, és tovább faggatott, leginkább a kicsiről, és tervezgette a jövőt.