Bethany-amíg a csillagok ragyognak/BEFEJEZETT

f o u r t e e n

-Miután elmentél, teljesen szétestem.-mondtam-Nem vagyok normális!-nevettem fel kelletlenül, miután elmeséltem Olivernek a tegnap történteket.

-Soha többé ne csinálj ilyet! Ne is gondolj ilyenre!-mondta- Idővel minden jobb lesz! Higgy nekem!-ivott bele az üdítőjébe, mert épp a KFC-ben voltunk.

-Rendben!-sóhajtottam-Egyébként!-jutott eszembe hirtelen témaváltásként, és a telefonomért nyúltam- Nézegettem a repjegyeket!

-Naa? Tényleg?-kúszott egy hatalmas mosoly az arcára

-Aha!-haraptam be az ajkamat, és felé fordítottam a készüléket-A szerda reggeli járatot néztem ki. Naa mit szólsz?-kérdeztem tűkön ülve várva a válaszát.

-Örülök! Mármint, mondom, félre ne érts! Nem azért mert elmész! Hanem, hogy tényleg belevágsz ebbe az utazásba! Büszke vagyok rád!-mosolyodott el

-Köszönöm!-mosolyodtam el én is

-Ugyan!-legyintett

-És veled történt valami érdekes, mióta nem beszéltünk?-kérdeztem, és ettem egy sültkrumplit, az időközben megérkezett kajámból

-Áhh! Semmi érdekes! Hazamentem, ettem, aludtam, majd felkeltem, és jöttem ide az SOS üzeneteidre!-nevetett fel jóízűen. Hát igen, szó szerint lebombáztam velük.

Néhány órával korábban:

-Jóreggelt! Láttam az üzijeidet!-szólt bele a telefonba kómás hangon

-Szia! Igen! Csináltam egy őrültséget! Vagyis majdnem csináltam! És most teljes lelkiismeret furdolásom van, szóval... jól jönne a segítség!-hadartam

-Aha! Találkozzunk?-kérdezte fáradtan, gyanítom felkeltettem

-Jó lenne!-húztam el a szám, és a számat kezdtem rágcsálni! Ez mostanába rossz szokásommá vált.-Tizenegykor a KFC?

-Rendben!

Szóval így kerültünk, szombat délelőtt a kajáldába.

-Rachelnek mondtad már, hogy el akarsz utazni?-kérdezte

-Még nem! Majd ma áthívom, aztán megbeszéljük! Valószínű ki fog akadni!-húztam el a szám

-Szerintem megfogja érteni.

-Remél...-kezdtem, de ekkor szó szerint lefagytam, mert az ajtón belépett, Niall és Ryan.

A fiatalabbik Miller vett észre hamarabb, és biccentett egyet, mire Ryan is felém, illetve felénk kapta a tekintetét.

Ez volt az első pillanat, hogy azóta találkoztunk, és be vallom nem így képzeltem el. Az agyam reménykedett benne, hogy az utazásomig, nem is talalkozunk, a szívem viszont mást akart. Vágyott a fiúra, az ölelésére, a tekintetére, de cseppetsem ilyen helyzetben.

Ma is hihetetlenül jól nézett ki, akár csak általában.

Szégyenkezve sütöttem le a szemem, amikor felénk nézett. Látni sem akartam a megvető pillantásait, amit felém és Oliver felé küldött.

Te jó ég!

Most biztos valami ócska ribancnak tart, aki máris másik fiúval ebédel.

Megvetően fordult az öccse felé, majd mjntha mi sem történt volna, leadták a rendelésüket és leültek egy tőlünk legtávolabb eső asztalhoz.

Megsemmisülve ültem a szőke fiú előtt, aki szomorúan nézett rám.

-Khmm...-köszörültem meg a torkom, hogy megtudjak szólalni- Hol is tartottunk?