Bethany-amíg a csillagok ragyognak/BEFEJEZETT

p a r t s e v e n

Ryannel még a héten megbeszéltük, hogy ma itt alszom, amit elsőnek nem értettem. De állítása szerint az anyukája nem igen fog elengedni, szóval inkább készüljek úgy. Igaza is lett. Orchidea ragaszkodott hozzá, hogy maradjuk, holnap ebédig.

Ryan kiszaladt a kocsihoz, hogy behozza a táskám, amibe a cuccaim voltak én meg addig segítettem Orchideának elpakolni.

-Együtt vagytok?-kérdezte hirtelen, mire majdnem kiesett a kezemből a tányér.

-Nem-feleltem

-Higgy nekem édesem, előbb vagy utóbb eléritek azt a szintet is. Én látom köztetek azt a szikrát, amit ti csak éreztek. -mosolygott sejtelmesen- Hidd el, a kis csöppség nem véletlen fogant meg. Ő a bizonyíték, hogy összetartoztok

Már válaszolni akartam, hogy ez egyáltalán nem így van, de Ryan lépett be a konyhába

-Remélem jól kibeszéltetek!-vigyorgott, ó ha tudnád miről volt szó- Na. Megmutatom Ashnek a szobáját!-mondta majd követtem őt az emeletre-Ez Niall szobája-mutatott az első ajtóra- mellette a Lilié. Ez az enyém, és a leghátsó a vendégszoba, ami most a tiéd lesz.-nyitott be a helységbe ahol már le volt pakolva a táskám- fürdő az alsó szinten a többit meg tudod.

-Igen köszönöm! -mosolyodtam el, és ismerkedtem a szobával. Ryan eközben az ajtókeretet támasztotta és engem nézett

-Köszönöm!-szólaltam meg ismét, mire értetlenül nézett rám-A családod nagyon kedves, nagyon jól éreztem ma magam.

-Ugyan.-legyintett- Kedvelnek!

-Na mi az fiatalok?-lépett Ryan mögé Niall, mire mind a ketten egyszerre vezettük a tekintetünket a fiúra- Miért nem Ryannél alszol?-fordult felém és a fejével a kikészített ágynemű felé biccentett, mire szemeim hatalmasra tágultak.

-Niall!-mordult rá Ryan- Nem vagyunk együtt! Ne hozd egyikünket se kellemetlen helyzetbe!-szemei szinte szikrát szórtak

-Jól van jól van fiatalok! -tette fel védekezően a kezét, miközben az általa ránk ragasztott becenevén szólított minket- Csak tényleg nem értem miért vagytok ennyire vakok!-mondta egy szemforgatás kíséretében, de mire válaszolni tudtam volna-Elmentem fürdeni.- intett a kezével, és nevetve elhagyta a helységet.

-Bocsánat! Az öcsém tényleg jófej, csak néha nem tudja tartani a száját!-lépett be a szobába majd maga után csukta az ajtót és leült az ágyamra

-Semmi baj, tényleg.-mondtam, és megsimítottam karját. Mire ő megragadott, és az ölébe fektetett, úgy hogy a fejem a mellkasán volt.

-Még mindig nehéz felfogni, hogy hamarosan szülők leszünk.-suttogta

-Ugye?-mosolyodtam el- Belegondolva, hogy hamarosan a kezünkbe foghatjuk a mi picinket....

-Szerinted fiú vagy lány lesz?

-Ezen még nem igazán gondolkoztam-nevettem fel halkan-Szerinted? Fiad lesz vagy lányod?

-Hmm...Szerintem kislány lesz-mondta mosolyogva

-Gondoltad volna, azon a bulin, hogy hamarosan lesz egy gyereked?-kérdeztem és felültem

-Nem-nevette el magát-Olyan távolinak tűnt az egész, hogy nekem valaha is lesz gyerekem.

-Ugye? Kiskoromban mindig egy nagy családról álmodtam, olyan 28-34 évesen. Miután kijártam az egyetemet, és dolgoztam néhány évet.

-Bánod, hogy én vagyok az apja?-kérdezte, és éreztem rajta, hogy megfeszülve várja a válaszom

-Nem.-válaszoltam-És te? Hogy én vagyok az anyja?-kérdeztem vissza félve a választól

-Egyáltalán nem.-válaszolta, majd percekig csak egymást bámultuk.-Bethany!-szólalt meg hirtelen

-Mi?-kérdeztem vissza

-Bethany Miller, ha kislány lesz. De ez csak egy ötlet! Ha nem tetszik...-kezdte

-Csodálatos!-mondtam és eleredtek a könnyeim-Hmm, Bethany, Bethany Miller.-mondogattam a nevét- Gyönyörű! Tényleg nagyon tetszik!

-De ha esetleg van jobb ötleted vagy....-kezdte

-Nem! Nagyon Tetszik a Bethany!-mosolyodtam el és megöleltem. Perceking csak csendben élveztük egymás társaságát.

- Na jó, szerintem Niall már végzett! Ha gondolod elmehetsz fürdeni.-mondta majd lassan felállt az ágyról-A szobámban leszek ha kellenék.-sétált ki az ajtón

A forró zuhany és Dea isteni vacsorája után, a nappaliban maradtunk beszélgetni. A kis Lilian már elment aludni, én Ryan mellett ültem az egyik kanapén, egy hatalmas, meleg piros kockás takaró alatt, és úgy beszélgettem a többiekkel.

-És mond csak Ashley. A te szüleid mit szóltak hozzá?-kérdezte Derek, és belekortyolt a teájába, amit a néha előjövő veseköve miatt iszik.

-Hát ami azt illeti, a szüleimmel nem tartom a kapcsolatot, ezért nem igazán tudom erre a választ! De ahogy ismerem őket, felelőtlennek és ... elnézést, hogy így fogalmazok, de egy ribancnak tartanának, amiért 19 évesen terhes vagyok.- húztam el a szám

-Nagyon sajnálom, hogy rossz témát hoztam fel!-mentegetőzött a férfi

-Jajj dehogy is! Ez nem rossz téma! Nem vagyok szomorú miattuk, inkább csalódott vagyok. Csalódtam bennük.-mondtam nyugtatás képpen és egy sóhaj után folytattam.- Igazából sose volt velük olyan jó a viszonyom. Emlékszem, amikor kicsi voltam, a legtöbbször a nagyszüleim vagy a szomszédok vigyáztak rám. Ezt sosem értettem, de végül betudtam annyinak, hogy sokat dolgoznak. Mikor nagyobb lettem, a nagymama meghalt és papa egyedül maradt. Akkoriban szinte heteket töltöttem nála, a szüleim pedig alig látogatták. Ha mégis, mindig volt valami hátsó szándék a látogatásukba. A nagyapa beteg lett, kórházba került, és még ott sem voltak hajlandóak meglátogatni. Én viszont, minden nap, ha tudtam bent voltam a kórházba, mert tudtam, hogy szüksége van valakire. Ez két és fél éve volt. A nagyapa meghalt és a végrendeletébe, minden vagyonát rám hagyta, megkérve, hogy egy forintot se adjak a szüleimnek. Haragudott rájuk, mert sose szívből látogatták. Sok pénzről volt szó, nagyon sokról. A szüleimnek persze ez nem tetszett. Szerintük felesleges nekem ennyi, adjam oda nekik. Végül adtam nekik, de ők telhetetlenek voltak, és nem elégedtek meg vele. Miután azt mondtam, hogy nem, apám szó szerint azt mondta, hogy nem vagyok többé a család része. Én pedig eljöttem ide, és azóta évi kétszer beszélünk.-meséltem el a teljes történetet.

-Ohh kicsikém.-mondta Orchidea, majd a kanapéhoz sétált és megölelt. Aztán Ryan is magához vont és úgy beszélgettünk tovább. Közben a keze áttért a hasamra, amire apró szívecskéket rajzolt az ujjaival. Szerintem a szíven a négyszeresével kezdett verni, az arcom pedig vagy három árnyalattal pirosabb lett.

Most komolyan, hogy lehet valaki ennyire aranyos?

Ryan most teljesen kiütötte a cukisági faktort, az biztos.

Ebből az egészből szerencsére a többiek semmit sem észleltek, az ölemben lévő hatalmas takaró, és a kislámpa enyhe fénye miatt.

-Na jó! Most már ideje lenne aludni!-szólalt meg Ryan, mire egy hatalmasat ásítottam- Ash terhes, pihennie kell!-húzott fel a kanapéról-Jóéjt!

-Jóéjszakát!-köszöntem el, és a fáradság miatt majdnem elestem a lépcsőn-Jól vagyok!-mondtam felnézve a fiúra, aki csak megforgatta a szemét.

-Aha! Na gyere-húzott be a szobába-Még a végen elalszol a folyosón!

-Ha ha! Nagyon vicces vagy-ásítottam, és szó szerint bedőltem az ágyba

-Jó éjszakát Ash! Jó éjt picur!-köszönt el, és megsimogatta a hasam, majd elnyomott az álom.

Néhány sor a következő részből:

,,De akkor ott abban a pillanatban nem érdekelt semmi és senki más rajtunk kívül. Talán, ha egy meteor zuhant volna le mellettünk, akkor se válltunk volna szét. Csak mi léteztünk, és azt az érzést, amit ott abban a pár percben éreztem, lehetetlen szavakba önteni."