Bethany-amíg a csillagok ragyognak/BEFEJEZETT

p a r t f o u r

Újabb hét telt el, és már túl vagyok a második vizsgálaton, ahová Rachel kísért el. Szomorúan meséltem el a doktorúrnak, hogy nem igazán sült el pozitívan, az apukának való elmondás

Ryannel azóta nem is találkoztam. De Racheltől tudom, hogy kihagyott egy pár napon az egyetemen. Jobb is így. Egyszerre érzek dühöt, és szomorúságot iránta. Hiába, hogy előre tudtuk, hogy ez lesz a reakciója. Még is ami a legjobban fájt, hogy képes volt azt hinni, hogy hazudok neki.
Régen mindig azt mondták, hogy a szemeim elárulják az érzelmeim, és hogy rosszul hazudom. Ha ez így van, akkor ő miért nem látta meg, hogy igazat mondok?
De már felesleges ezen rágódnom. Az élet megy tovább, és nekem muszály lépést tartanom, ezzel a kialakult helyzettel.

-És, ha kislány lesz veszek neki egy hatalmas unikornist!-lelkesedett Rachel a telefonba.-És ha nagyobb lesz, veszek neki egy csomó édességet, amit titokban eszünk majd meg a bunkiban, amit a nappalidba építünk.-nevetett

-A közeledbe se engedem!-nevettem fel én is, mire megszólalt a csengő.-Maradj vonalba, megnézem ki az!-indultam az ajtó felé, ami mögött nem várt meglepetés volt.

Ryan állt ott teljes egészében. A kis folyosót betöltötte parfümje, haja tökéletesen kuszán bezselézve, egy pulcsi volt rajta, és zöld szemeivel engem bámult.

Egy melegítőben, és egy pulóverben álltam előtte, a szörnyis mamuszomban, nem a legtökéletesebb hajjal, és szúrós tekintettel.

-Mit keresel itt?-kérdeztem, és magam előtt összefontam a karom.

-Szeretnék beszélni veled!-jelentette ki határozottan

-Én pedig nem!-vágtam rá.-Húzz el Ryan!-mondtam neki, és az orra előtt becsaptam az ajtót.

Idióta!

Komolyan azt hiszi, hogy csak úgy ideállíthat, mert ő beszélni akar?

Ő lépett le szó nélkül a parkolóban.

Ott volt neki a lehetőség

Puffogtam magamba miközben a nappali felé igyekeztem.

-Na ki volt?-kérdezte a vonalban lévő barátnőm

-Ryan!-morogtam

-Ugye mond, hogy beengedted?-kérdezte szinte sikítva-Beszéltek? Mond neki hogy lógok neki egy tökönrúgással!-mondta

-Dehogy engedtem! Volt lehetősége beszélni, az ő baja, hogy nem tette!-morogtam tovább és tovább locsoltam azt a nyamvadt szobanövényt, amit már kétszer hoztam vissza a halálból.

A növény tartás nem az én mesterségem.

-Nemár! Ash! Joga van a gyerekhez!-mondta mire bennem, tudatosult, hogy épp megfosztom a gyerekemet az apjától-Legalább hallgasd meg mit akar!

-Koszi, imádlak!-bontottam a vonalat, és az ajtóhoz igyekeztem, ha szerencsém van még elérem. De az ajtóban szó szerint nekiütköztem a mellkasának, és ha nem kap el, valószínű a padlón végzem. Ott állt, pontosan úgy ahogy ott hagytam. Nem ment el! Mintha tudta volna, hogy visszamegyek!

-Hova szaladsz?-kérdezte, és elmosolyodott, amit alap helyzetben sexinek találtam volna. De ehelyett csak közömbös tekintettel megszólaltam.

-Ha már így lecövekeltél az ajtómban, akár már be is jöhetnél!-és kitártam az ajtót.-Szét ne nézz, csak ülj le vagy valami! Kérsz inni enni?-kérdeztem a konyha pultnak támaszkodva

-Nem köszi!-válaszolt, és leült a kanapémra- Szép lakás!

-Hagyjuk a felesleges dumát kérlek!-kértem, és leültem vele szembe a kedvenc fotelembe. -Szóval?