Bethany-amíg a csillagok ragyognak/BEFEJEZETT

n i n e t e e n

Sziasztok!
Az előző rész, izgalmas befejezése után sokan kértétek a folytatást. Ezért úgy gondoltam, nem várom meg a szombatot.

Szóval ez a rész kicsit hamarabb érkezett, remélem nem baj!:)

Jó olvasást hozzá!

-Tudod mit szoktam mondani?-kérdeztem-Ha egy lehetőség adódik, azt meg kell ragadni! Szóval ne izgulj! Én szurkolok!-fogtam meg a kezét biztatásként

-Ha már a lehetőségeknél tartunk, akkor megragadom. Már többször is el szerettem volna mondani, hogy szeretlek.-mondta a szemembe nézve, mire nekem utat törtek a könnyeim.

-Én is szeretlek!-válaszoltam mosolyogva, ő meg közelebb jött hozzám, és a homlokát az enyémnek támasztotta.

-Megcsókolhatlak?-suttogta az ajkaimra, mire én gondolkozás nélkül közeledtem és megcsókoltam. Ryan belemosolyodott a csókunkba és az ölébe ültetett.-Ezt igennek veszem!-vált el egy pillanatra, és szemei úgy ragyogtak, mint egy kisgyerek szemei a Disneylandbe.

Ryan úgy csókolt, mintha be akarná hozni a másfél évnyi lemaradását, és bevallom ezt én sem bántam.

Hiányzott.

Hiányzott a fiú, minden éritése, a csókja, a hangja, mindene.

Olyan sokáig vártunk, a saját hibáink miatt, és el sem hiszem, hogy ismét itt tartunk.

Kipirosodott arcal válltam el végül, és a fiú mellkasára dőlve hallgattam a szívdobogását.

Megnyugtatott.

-Nagyon hiányoztál!-néztem fel rá, mire ő nyomott egy puszit a számra

-Te is nekem Ash! El sem tudod hinni mennyire!-mondta, majd összekulcsolta az ujjainkat, amik tökéletesen illettek egymásba.

Sokáig ültünk így, hallgatva a fák leveleinek susogását, és a tompán kihallatszó zenét.
Élveztük egymás közelségét, mindketten elmerülve a saját gondolatainkba ültünk a padon.

De ez így volt tökéletes!

Azonban mindketten tudtuk, hogy még koránt sem okés minden.
Halogattuk a beszélgetés kínos részeit, mert egyikünk sem akarta hallani, azt hogy mi lesz ezután.

Ezért próbáltuk minnél tovább elhúzni.

Végül Ryan volt az aki, elsőnek megszólalt.

-Nem akarom tönkrevágni a pillanatot, de nem tudok nyugott maradni, amíg folyamatosan azon kattogok, hogy mi lesz ezután!-mondta-Szóval?-kérdezte miután nem válaszoltam. Nem voltam képes kimondani azt ami mindkettőnkek nyílvánvaló volt.

-Nekem vissza kell utaznom!-mondtam végül, és lehajtottam a fejem mert képtelen voltam a szemébe nézni.

-Mikor?-kérdezte semleges hangon, és a hangulat pillanatok alatt fagyosra változott.

-Négy nap!-válaszoltam halkan, mire ő erre semmit sem reagált, csak bámult maga elé, és gondolkozott. Szinte hallottam ahogy a fogaskerekei mozognak.-Négy nap? Tényleg?-kérdezte végül kissé szemrehányóan.