Bethany-amíg a csillagok ragyognak/BEFEJEZETT

t h i r t e e n

-Öhm..szia!-szipogtam felnézve az előttem álló alakra.

-Szia Ashley!-köszönt kedvesen-Nem akarok tolakodó lenni, vagy valami, csak érdeklődöm, hogy hogy vagy?-kérdezte tőlem Oliver Mclay egy kérdő tekintettel. Mire nekem kétszeresére nyíltak a meglepettségtől a szemeim.

Aki nem emlékezne rá, annak itt ez a néhány sor:

-Szia!-lépett elém egy szőke, baromi magas srác, akit látásból ismerek csak. Azt hiszem ő a csapat kapusa. - Kire vársz?-kérdezte kedvesen, és barna szemeivel kérdőn nézett rám

-Szia! Öhm Ryanre.-válaszoltam halkan, és lesütöttem a szemeimet. Jézus, most biztos azt hiszi, hogy valami cafka vagyok, aki úgy lóg rajta, mint egy pincsi.

-Egy pillanat!- mondta, majd az öltözők felé fordult- Miller! Szedd a segged te barom! Várnak rád!-kiabálta- Két perc és itt lesz!- fordult felém, és elnevette magát.

-Nagyon köszönöm!-nevettem egy aprót én is.

-Egyébként Oliver vagyok! Oliver Mclay!-mutatkozott be, és játékosan meghajolt

Már ismerős igaz?

Most csak az a kérdés, hogy mit keres az ajtóm előtt ez a fiú? Miért érdeklődik a hogylétem felől? És mit akar?

-Öhm hát, megvagyok úgy ahogy!-válaszoltam halkan-És miért jöttél? Bocsi, nem akarok bunkó lenni, vagy valami, csak sok a kérdőjel, meg minden...-kérdeztem zavartan, idétlenül mutogatva

-Bocsi, hogy így rád törtem, csak érdeklődni akartam, hogy hogy vagy...-felelte, és látszott rajta, hogy ő is zavarban volt.-Az öltözőben hallottam, és úgy gondoltam megkérdezem. Tényleg nem akartam tolakodó lenni, vagy ilyesmi... -beszélt össze vissza

-Öhm értem, nos...-kezdtem, mert fogalmam sem volt, hogy ilyenkor mit kéne mondani

-Tényleg sajnálom, hogy így rád törtem!-nevette el magát kínosan, és megtámaszkodott fél kezével a falon.

-Semmi baj! Jól esik, hogy eljöttél érdeklődni, tényleg! Csak megleptél!-válaszoltam és egy őszinte mosoly kúszott az arcomra.

Bármennyire is abszurd es fura volt ez a helyzet, ő itt van és érdeklődik felőlem. Őszintének tűnik, és nem csak sablonból vagy sajnálkozásból, kérdezett a hogylétem felől, hanem tényleg érdekelte. Ha ilyen történik az emberek általában csak ezért teszik fel a kérdest. Ő viszont vette a fáradságot, ideutazott, csak azért, hogy őszinte legyen. És ezt értékeltem.

-Nem akarsz bejönni?-kérdeztem, magamat is meglepve, és okot sem találva rá.

-Nem akarok zavarni!-tette fel maga elé a kezét- Én voltam aki rád tört, nem muszáj behívni.

-Jajj nem azért! Csak gondoltam beszélgethetnénk, van sütim is!-mutattam a konyha felé, mire a fiú egy nagy sóhaj után bólintott.

Tényleg fogalmam sem volt, hogy miért hívtam be, és hogy miért beszélgettünk késő estig, de jól esett. Sütiztük és végre nem kellett álcáznom a valódi érzéseim. Nem szégyelltem sírni előtte, elmondtam neki, hogy mit érzek, és ő türelmesen hallgatott.

-Fogalmam sincs mihez kezdjek!-szipogtam, mire Oliver egy újjabb zsepit nyújtott a kezembe. Ez már a huszadik lehetett, az elmúlt órában.- Itt minden emlékeztet valamire, és csak....-kezdtem el sírni

-Shh!-ölélet át

-Fáj, annyira fáj!-csúsztam le a padlóra-Minden szétesik körülöttem... Csak el akarok tűnni. El minél messzebbre....