Bethany-amíg a csillagok ragyognak/BEFEJEZETT

p a r t t h r e e

Azon a keddi nap mindenről beszámoltam Rachelnek és bevallom az elkövetkezendő időszak sokkal jobban telt.

Rachel állandóan vigyorgott, és szerintem jobban örült mint én. Tegnap például, babakönyveket vásárolt, és rám parancsolt, hogy olvasgassam. Állandóan érdeklődik, hogy vagyunk, folyamatosan ellát kajával, tömi belém a folyadékot, és áthozta a bő ruháit is, mert a hasam szépen elkezdett kerekedni. Jó igaz néha kicsit túllő a célon a gondoskodásával, de azért mennyire aranyos már.

Logannek és a a barátnőjének Franceskának két napja mondtam el. Vagyis én elkezdtem, de Rachel sebesen közbe vágott és mielőtt rávezettem volna őket nyugodtan az egészre, megszólalt hogy: Ashley terhes!

Nem feltétlen így képzeltem, de Rachel már csak ilyen.

Logant lesokkoltuk.

Ami nem meglepő, hiszen ki gondolta volna, hogy 19 évesen teherbe esem, úgy, hogy még egy normális kapcsolatom sincs. Pontosítok, semmijen kapcsolatom sincs.

Másrészt, Logan olyan mintha a bátyám lenne, így érthető, hogy percekig csak némán ült a kanapén.

De ő is biztosított arról, hogy mellettem, lesz és támogat.

Fran is majd kicsattant és azóta Rachellel ketten tervezgetik, hogy milyen játékokat, plüssöket és mesekönyvet vegyenek. Mondanom se kell, hogy Logan és és csak forgattuk a szemünket egész idő alatt.

Abban viszont mind a hárman egyet értettünk, hogy hamarosan el kéne mondanom Ryannek

Talán a sors keze, talán nem, de valahogy mindig arra sodorja Ryant, ahol én vagyok. Mondanom se kell, hogy smaragd zöld szemei, és a szörnyen szexi kinézete, csak megnehezített mindent.

Pár napja léptem be az ötödik hetembe, ezért úgy döntöttem nem várok tovább. Megkeresem Ryant és szembesítem vele a valóságot.

Edzés után tökéletes lesz.

Az egyetem melletti hatalmas csarnok felé vettem az utamat. Az összes sportmérkőzést, edzést vagy a kötelező tesit itt tartják, így nem volt annyira idegen a hely. Művészeti szakosként csak ritkán járok ide, nem úgy mint a sport szakosok, akik szinte az óráik 70%-át itt töltik.

Úgy gondoltam az előtérben várom meg, ahonnan az öltözők, a pályák és a mosdók nyíltak.
Az öltözőkből kihallatszott a kiabálás és már néhány csapattag el is hagyta az épületet. A csapat nagy része már rég végzett, köztük Logan is, aki egy biztató mosolyt küldött felém.

Ez volt az ami végleg összekuszálta a jól bemagolt mondandóm.

Te jó ég!

Eddig nem is igazán fogtam fel, hogy most akarom közölni a gyerekem apjával, hogy van egy gyereke.

Lábaim megremegtek a gondolattól és úgy éreztem perceken belül hányni fogok. Csak egy picit bírd még ki! A takarítónő néha furcsán pillantott felém, de ezt betudtam annak, hogy felfigyelt az izgalmamra.

-Szia!-lépett elém egy szőke, baromi magas srác, akit látásból ismerek csak. Azt hiszem ő  a csapat kapusa. - Kire vársz?-kérdezte kedvesen, és barna szemeivel kérdőn nézett rám

-Szia! Öhm Ryanre.-válaszoltam halkan, és lesütöttem a szemeimet. Jézus, most biztos azt hiszi, hogy valami cafka vagyok, aki úgy lóg rajta, mint egy pincsi.

-Egy pillanat!- mondta, majd az öltözők felé fordult- Miller! Szedd a segged te barom! Várnak rád!-kiabálta- Két perc és itt lesz!- fordult felém, és elnevette magát.

-Nagyon köszönöm!-nevettem egy aprót én is.

-Egyébként Oliver vagyok! Oliver Mclay!-mutatkozott be, és játékosan meghajolt

-Ashley, Ashley Briston!-nevettem el magam a vicces mozdulaton, és én is pukedliztem egy aprót

-Nagyon örültem Ashley! Most viszont rohanok, mert lekésem a következő buszt! Majd még beszélünk! -köszönt el, és egyedül maradtam a folyosón.

Kedves srác.

Pár perc múlva egy hangos nyikorgás töltötte be az előteret, és egy ismerős alak lépett ki az öltözőből. Az egyetem logós pulcsijában volt, haja még néhol vizesen lógott a homlokán és zöld szemeivel engem fürkeszett. Istenem milyen helyes. De indőm se volt alaposabban megbámulni, mert mellém lépett.

-Ó szia Ashley! Logan már végzett!-jelentette ki semmilyen hanggal

-Öhm igazából én veled szeretnék beszélni!-feleltem halkan

-Ja oké.-válaszolta lazán. Ó istenem, ha megtudod, hogy apa leszel, akkor is ilyen lázán fogsz viselkedni?-gondoltam

-Nem mehetnénk valami kevésbé forgalmas helyre?-kérdeztem félve, mert a takarítő, és egy két diák még mindig lézengett körölöttünk.

-De persze! A parkoló? Most már úgy is nagyjából üres.-nézett rám mire bólintottam.
Kínos percek teltek el, míg végre kiértünk a parkolóba és ez álltal friss levegő jutott a tüdőmbe. Nagyon untam már azt  szokványos citromos fertőtlenítőt. Na meg a fel le ugráló gyomrom is rontott a helyzeten.

Nagy levegőt Ashley.

Nem lesz semmi gond.

-Na hallgatlak!-állt meg a kocsijának támaszkodva

-Öhm nem is tudom, hol kezdjem....-kezdtem, és próbáltam összeszedni ismét a gondolataimat. Ezt nagyon nem segítette, a baromi izmos felsőteste, ami még pulóverben is látszott. És nem mellesleg pont a szemeimmel egy vonalban helyezkedett el, mert lehet még sosem említettem, de a srác jóval 180 centi fölött van. Ami felhőkarcolóként érvényesül az én csekély 163 centim mellett.

Jézus Ash! Ne most elemezd ki a magasságotokat!

-Mondjuk az elején!-vágta rá, és éreztem a hangján, hogy untatom és a legkevésbé kívánja a társaságom. Ezt a kezében indításra készen álló kocsikulcsa, és befeszült mellkasa jelezte.

 
-Elkövettünk egy apró, de mégis hatalmas hibát!-mondtam, mire csak nagy szemekkel nézett rám. Szerintem rengeteg dolog végigfutott az agyán, és biztos voltam benne, hogy ez is köztük volt. Válaszul csak egy nagyot nyelt és intett, hogy folytassam. De én beszéd helyett a kezébe nyomtam az ultrahangos képet. Először nem esett le neki, majd szemét hatalmasra nyitotta, szájával pedig egy kicsi o-t formált. Szeme a kép, a hasam, és az arcom között cikázott.

-Nem én vagyok az apja!-jelentette ki, de hangja nem volt olyan magabiztos

-Már miért is nem te lennél?-kérdeztem és a sírás kerülgetett.-Szerinted ez a gyerek csak úgy magától került oda? Most komolyan azt hiszed hazudok?-kérdeztem és éreztem ahogy az első könnycsepp végig fut az arcomon

-Fogalmam sincs kikkel feküdtél még össze, de inkább őket terheld a gondjaiddal!-mondta feldúltan és kinyitotta a kocsija ajtaját.

-Miután szakítottam Joshal, aminek már fél éve, senkivel sem voltam csak veled.-mutattam rá- Szerintem, ha akkor estem volna teherbe már rég itt lenne a gyerek a kezembe.-vágtam hozzá, mire ő megállt és rám nézett- Ez a kettőnk hibája. El kell fogadnod, még akkor is ha ez nehezedre esik. De nem kell semmit tenned. Nem fogsz tudni közém és a picur közé állni. Tudsz róla. Én megtettem amit meg kellett. A tőlem telhető legtöbbet meg fogok tenni érte, hogy olyan élete legyen amire vágyik.-vágtam hozzá, mire összehúzott szemmel megrázta a fejét- Nincs rád szükségünk, és egy boldog család leszünk Nélküled!-a végét már alig bírtam elmondani, a könnyeim miatt. Ryan nem válaszolt semmit csak beszállt a fekete audiba, és sebesen elhajtott a parkolóból.

Istenem, nem kellett volna elengednem ilyen idegesen.

Kicsit durva voltam igaz?

Mi van ha valami baja esett?

Nem ezt verd ki a fejedből, Ashley.-  csaptam magam fejen képzeletben.

Ott álltam a kibaszott parkolóban, és csak arra tudtam gondolni, hogy a gyerekem apa nélkül fog felnőni.

-Nyugi pöttöm!-simogattam meg-Megoldjuk!