Real me /Jikook ff./

35. Rész

Jimin szemszöge. 

A szemeim fájdalmas lassúsággal nyílnak fel, de hiába is kapom meg a szemem világát egy idő után, még így is sok időbe telik mire zúgó tudatommal felismerem a félhomályos szobát, melyben eddig pihentem. Bár ehhez talán az is hozzátartozik, hogy az utóbbi időben nagyon ritkán is jártam itt, így mondhatni elszoktam tőle. Jungkook szobáját, mint mindig, most is belepi a kellemes, mégis férfias illata, annak ellenére is, hogy a helység tulaja nem tartózkodik velem itt. Sőt, senki sem, teljesen egyedül vagyok bevackolva a nagy franciágya közepére. 

Habár a testem több pontja is fájdalmasan jelez a mozgás ellen, én mégis ülésbe tornázom magam amikor teljesen felébredek, hogy kicsit jobban körülnézzek, mert őszintén szólva eléggé meglep, hogy itt vagyok. Valószínűsítem, hogy valamikor a verésem során elájulhattam és nyilvánvalóan Taehyung hazaszálított engem, vagy legalábbis valaki segítségével tette mindezt. Nagyon reménykedem benne, hogy ha az utóbbi történt akkor nem a szüleit kérte, mert iszonyatosan égne a fejem, ha tudnának rólam micsoda szerencsétlen is vagyok, akit rendszeresen bántalmaznak. Most ráadásul nagyon is. Nem tudnék a szemük elé kerülni, elég félelem nekem az is, hogy vajon Taehyung hogy reagált minderre és vajon hogy is van Ő jelenleg. 

Ahogy kitakarózom, észreveszem hogy mindkét kezemet egy óvatos kötés borítja, a ruháimat pedig levették rólam, és egy bő, fekete melegítőnadrágra és egy hasonlóan laza, piros pólóra cserélték. Ahogy teljesen lekerül rólam takaró, feltűnik hogy a lábaimra két piros, bundás zoknit is felhúztak, amik kétséget kizáróan Tae tulajdonai, szóval egészen biztos vagyok benne, hogy Ő öltöztetett át, és gondolom a sebeim ellátását is neki köszöhetem. Mérget vennék rá, hogy szegény nagyon megijedt amikor látta a verésemet, és nem lennék meglepve ha nagyon maga alatt is lenne most, hiszen már attól rendesen kikelt magából mikor először meséltem neki a rendszeres zaklatásomról. El sem tudom képzelni mi járhat a fejében jelenleg, így mielőbb szeretném Őt megtalálni, hogy egyrészt csekkoljam az állapotát, másrészt hogy megköszönjem, hogy segített nekem. Csak abban reménykedem, hogy Jaebum és Jackson Őt nem bántották. 

Komótos léptekkel hagyom el Jungkook szobáját, ugyanis minden lépésemre fájdalom cikázik végig az egész testemen, néhány ponton erősebben is, így nem igazán kellemes a mozgás. Szerencsémre a barátom szobája alig pár lépés, amit bár nagy szenvedésekkel, de ügyesen leküzdök. Nem fáradok azzal hogy kopogtassak, helyette egyből benyitok a helységbe, ahonnan beszélgetés tompa hangja szűrődik ki, belépve viszont az állam valahova a földre a pottyan az engem fogadó látványtól. A legjobb barátom az ágya háttámlájának vetett háttal ül szembe pontosan Jungkookkal, aki az ágy másik végében hasal és az érkezésemkor éppen nagy vigyorral hallgatja Taehyung mesélését. Amint Ők is észreveszik érkező valómat -mely szószerint megfagyott az ajtóban- mindkettejük arca felragyok és azonnal felém fordulnak nagy mosolyukkal. 

- Minnie! Felébredtél? Hogy érzed magad? - érdeklődik azonnal TaeTae, miközben Jungkook feltápászkodik az ágyáról és szó nélkül felém indul. Én csak tátogok, mint egy béna hal a döbbenet miatt, és bár értékelem az aggódalmát, nem tudok elmenni a tény mellett hogy ők egy légtérben tartozkodnak és nemhogy nem ölik egymást, de még mosolyogva beszélgetnek is. Mosolyogva! Talán álmodom még vagy mi a fene? 

- Minden rendben Picur? 

Jungkook két, nagy tappancsa közé fogja a pofimat, majd feljebb is emeli a fejem, hogy egyenesen az érdeklődő, aggodó szemeibe nézhessek. Próbálok kisajtolni magamból valamiféle választ, de csupán csak egy apró "nem" ingatására telik, amire a párom tekintete ijedté válik. 

- Fáj valahol? 

- Igen, de... - makogom halkan, éppen elmondva, hogy jobban aggaszt az Ő helyzetük, mint a saját fizikai állapotom, de ide már nem érek el, mert a testvérpár mindkét tagja a szavamba vágva kezd el beszélni, teljesen felpörögve.