Real me /Jikook ff./

18. Rész

Jimin szemszöge.

- Minnie, van kedved kijönni a tábortűzhöz? - kukkant ki Taehyung a kisházukból a kis teraszukra, ahol én az egyik székén üldögélek már órák óta, nagyjából a létezés minimumát produkálva csak. Miután eljöttem a közös szobánkból tettem egy jó nagy sétát, miközben csak elmélkedtem. Nem akartam, szimplán csak el akartam felejteni, hogy szórakozott velem, de végül a gondolataim mindig csak visszakanyarodtak a fekete hajúhoz. Utáltam, hogy így megvezetett, mert én igazán hittem neki, ahogy abban is bíztam, hogy ez a "többet akar, mint barátság" nem csak ennyire lesz elég. Igen, hazudnék ha azt mondanám, hogy az utóbbi időben nem játszottam el a gondolattal, hogy mi akár egy pár is lehetnénk. Randiztunk, kétségkívűl kedveltük egymást -mégha nem is mondtuk ki a másiknak- és persze, szexuális értelemben is vonzódtunk egymáshoz. Nyilván a másik oldalon ott voltak a visszatartó erők, mint például, hogy az exzaklatóm, amit nyilván, ha járnánk, a családjának, vagy legalábbis Taehyungnak el kell mondanunk, aztán ebből adódóan ott van Jackson és Jaebum, akik azóta igyekeznek szemmel megöli, valamint Yoongi is, akivel fogalmam sincs mi a helyzet.
Szóval igen, finoman szólva is volt visszattartó erő vele szemben, de egyik sem volt olyan, ami igazán gátolna. De ez a húzása, hogy szimplán beállít a többi közé, kicsivel több, mint kiábrándító. 

Miután meguntam az erdőben baktatást, és az unatkozást -mivel Jungkook folyamatosan hívogatott és üzengetett, így kikapcsoltam a telefonom és azt sem használhattam - végül a legjobb barátom kunyhójában találtam menedéket. Ekkorra már jól voltam, de azért Tae illetett pár furcsa pillantással, amiket igyekeztem mesteri, az évek alatt kifejlesztett színészi képességemmel palástolni. Több, kevesebb sikerrel.

- Nem tudom. - nyögöm ki végül szájhúzva. Sejtettem, hogy mindenki ott lesz, így tehát Jungkook és Mia is, nekem pedig nagyon nem volt gyomrom őket nézni. Tae értetlenül húzza fel a szemöldőkét, majd hirtelen megkeményíti a vonásait és leül a szemközti székre a kis asztalka túl oldalán.

- Ki vele, mi a baj? Összekaptál Yoongival? - kérdezi rögvest, amire most rajtam a sor, hogy döbbent legyek. Aztán le is esik, hogy Tae nem tud Jungkookról, így miért is gondolná, hogy vele van gondom?

- Dehogy, nem is beszéltünk. - rázom meg a buksim nemlegesen. Leeresztem a lábaim és kicsit meg is nyújtoztatom őket, mert rendesen elgémberedtek ettől a pozíciótól.

- Akkor csak nem hiányzik? - ezúttal már huncutul csendül a hangja és rápillantva az arca is ugyanezt tükrözi pajkos mosolyával, amit képtelen vagyok nem viszonozni. - Miért nem hívod fel? Biztos örülne neked!

- Nem tudom, nem szeretném zavarni.

- Ez baromság. Odáig lesz érte, ha hívod. - biztat vigyorogva, és őszintén el is gondolkodtat. Mostanában mindig Ő nyitott felém, mert én teljesen Jungkookra koncentráltam, plusz akkor sem mondott le rólam, amikor képbe jött egy "rivális". Arról nem is beszélve, hogy az elején én is éreztem, hogy mi egyébként nagyon is klappolnánk. Szóval, ha Jungkook eljátszotta az esélyét, akkor miért is ne hagyhatnám a fenébe?

- Oké, legyen! - mondom végül, majd elő is kotrom a telefonom a zsebemből, míg Taehyung elmormol egy "Ez az!" felkiáltást egy levegőbe bokszolás kíséretében. - Szia! - köszönök azonnal, ahogy megszűnik a kicsengés. Érzem, hogy zavarban vagyok és kicsit izgulom is, és ezen mit sem segít Taehyung izgatott ábrázata, aki úgy várja a beszélgetésem, mintha a kedvenc sorozatának egy epizódja lenne.

- Szia Jimin! Minden rendben? Rendben megérkeztetek?- érdeklődik azonnal, nekem pedig melengetí a szívem jelenleg a gondoskodó énje, amit a bulin is tapasztaltam.