Real me /Jikook ff./

6. Rész

- Sziasztok! - elköszönök az osztálytársaimtól, majd mint akit puskából lőttek ki, úgy siettem, hogy elhagyhassam a sulit végre. Hétfő volt, és szerencsére csak öt órám volt, én mégis úgy éreztem, mintha legalább a dupláját ültem volna végig. Kicsit le is voltam lassúlva, ugyanis az az egy hét kihagyásom erősen meglátszott a lelkesedésemen, még ha a tanulás nem is okozott fejfájást, de más már annál inkább aggasztott. Egész nap idegeskedtem egyrészt az miatt, hogy mikor kapom meg a kérvényemre a választ, másrészt pedig Jungkook jelenléte is feszélyezett, mégha nem is láttam még ma. Az osztálytársaim elmondták, hogy mindennap keresett a múlt héten, ami eszméletlenül aggasztott tekintve hogy utolsó személyes találkozónk hová is fajult. Rettegtem az újra találkozástól, mégha tudtam is, hogy nem menekülhetek előle örökre. Egyszer látnom kell, vagy itt a suliban, vagy Taehyungéknál is összefuthatunk véletlenül, de azért imádkoztam, hogy ez a pillanat minél később jöjjön el. 

Szinte kirobbantam a suli nagy kapuin, és meg is pillantottam a keresett szőke hajkoronát, ami a lépcső aljánál, a korlátnak támaszkodva várt. Hozzá siettem, közeledő lépteim hangjára pedig felkapta a fejét, és azonnal magára öltötte azt a kis mosolyát, amit már úgy megszoktam. 

- Yoongi.- belebújtam kitárt karjaiba, miközben Ő körém zárta azokat. A szombati buli egyetlen pozitív kimenetele határozottan Ő volt, és az hogy még a számukra abnormális viselkedésem ellenére is keresett, és nem mondott le rólam, ha lehet így fogalmazni. Vasárnap már kapcsolatba léptünk a közöségi oldalakon, csütörtökön pedig személyesen is meglátogatott Taehyunggal, aminek nagyon örültem. 

- Jiminie! Hogy vagy? - kérdezte, mikor kicsit eltolt magától, hogy a szemeimbe nézhessen és felmérhessen. Egyik kezével a derekam tartotta, míg a másikkal finoman simított végig a bal orcámon, ahol ha rá gondolok még most is érzem Jungkook ütését. Vajon fog még bántani engem? - Már alig látszik.- jegyzi meg egy fájdalmas mosollyal, én pedig csak félszegen bólintok, mert nem akartam róla beszélni. Ők még mindig úgy hitték, hogy bevertem a fejem, én pedig nem viselkedhettem úgy mint akit megvisel, mert ez valóban nem nagy dolog ahhoz képest, ami valójában történt. - És hogy ment a kérvényed? 

- A tanárom nem ígért semmit, de befogadták, amit jó jelnek tekintek. Bár határozottan nem örült.- húzom el a számat, de ő csak a továbbra is arcomon pihenő kezével ismét megsimizte a pofim, amolyan nyugtatásképpen. 

- Ne aggódj ezen, biztosan elfogadják. - biztosított, én pedig egy kisebb mosollyal bólintottam. Reménykedtem, hogy igaza lesz, mert eredeti tervem szerint sulit váltottam volna, de Yoongi végül ezt ajánlotta helyette, mondván hogy így utolsó évben nagyon macerás lenne váltanom és csak magamnak ártanék vele, mégha a suli bele is menne nagy szájhúzások után. Ebben igazat adtam neki, plusz így a szüleimet sem kellett belevonnom a dologba, mivel nagykorú lévén ezt a magántanulói kérvényt már magamnak is intézhettem, így megmentettem magamat és őket is egy béna hazugságtól, amit ki kellett volna találnom, hogy meggyőzzem őket. - Oh, az ott nem Jungkook? - Yoongi a hátam mögé néz, és én a név hallattán akaralanul is hátra kapom a fejem. A gyomrom azonnal csomóba ugrik, ahogy meglátom az említettet a lépcső tetején álldogálni, ahogy éppen telefonál. Mintha megérezné hogy nézzük, hirtelen felénk kapja a fejét, és úgy tűnik még a beszédet is abbahagyta és csak felénk bámult meglepődőtt ábrázattal. Gyorsan visszafordultam Yoongi felé, aki még továbbra is a fekete hajút nézte. 

- Nem megyünk? - kérdezem és fejemmel biccentek is az út felé. A randinkat, amire Yoongi meghívott a mai napra időzítettük a hétvége helyett, ami most úgy éreztem kapóra is jön, hogy megmenekülhessek. A szőke hajú azonnal visszakapja rám a tekintetét, amiért igazán hálás vagyok. Nem szerettem volna ha esteleg idehívja Jungkookot, és beszélgetnem kellene vele, vagy legalábbis úgy tenni, mint aki nem hal meg a félelemtől.