Real me /Jikook ff./

38. Rész

Jimin szemszöge. 

- És mi a terv? Még haza ugrasz mielőtt hozzánk jössz? - érdeklődik Tae, majd egy nagyot kortyol a kávéjából, amit idefelé én vettem neki. Ma különleges eset áll fent és kivételesen én végeztem előbb, így ki nem hagytam volna hogy én menjek a barátom elé a sulijához. Bár bennem volt félelem, hogy összefutok esetleg Yoongival, de erre végül nem került sort, így ez az érzésem alaptalan volt. Hiába is érzem úgy hogy helyesen cselekedtem, azóta sem találkoztam vele, így nem tudom hányadán is állunk egymással, ez pedig rettentően aggasztótt. Azért vajon barátunk vagyunk? Vagy inkább csak megtűr ha közös eseményre kerül a sor? Az elég kellemetlen lenne, de végső soron meg tudnám érteni. Hisz mégis csak kikosaraztam, és ráadásul még nem is arról volt szó, hogy alaptalan volt az érzése irántam, mert eleinte én is másképpen néztem rá. Sőt, biztos vagyok benne, hogy ha Jungkook nem jött volna a képbe, mi megpróbáltuk volna együtt, mert Yoongi minden szempontból megfelelő lett volna számomra.

Viszont Jungkookkal is így érzem, sőt amiért ez a mérleg inkább felé dőlt az az, hogy nála van egy plusz ebben az egész érzésben. Ő nem csak tetszik nekem, hanem belé szerettem. És lehet hogy butaság, és éppen ez miatt tűnik irracionálisnak a döntésem, de talán a közös múltunk is az oka, hogy végül mellette kötöttem ki. Bár lehet az időzítés is közre játszott; Ő előbb el tudta érni azt, amire Yoonginak nem volt lehetősége.
Bár ezen feleslegesen is agyalok, a tényen nem változtat, hogy én Jungkookba vagyok szerelmes és egy röpke pillanatig sem ingok meg a döntésemben, hogy Őt választottam. De azért a szívem sajog, hogy esetleg elveszítettem Yoongit minden szempontból, mert Ő egy nagyon jó ember, és nagyszerű barát.

Igyekszem persze nem ezen rágódni, mert ezt a helyzetet leszámítva fogalmazhatunk úgy hogy az életem sínen van. Jungkookkal nem is lehetnék kiegyensúlyozottabbak, nekem ez pedig mérhetetlenül sokat számít. Nagyon ránk fér már egy nyugalmas periódus. 

- Haza kellene mennem, valami illő ruha kellene estére, nem? - kérdezem végül, mert eszembe jut, hogy azért nem lehetek akármilyen göncben.

Taehyung szemöldöke viszont a homloka közepéig szalad, ahogy kétkedő arccal felém fordul. 

- Nincs már elég ruhád a bátyjámnál? - jegyzi meg cukkolos hangon, de aztán hamar vigyorogva legyint egyet. - Meg különben is, anyáéknak olyan vagy, mint a harmadik fiúk, egy ócska melegítőben is velünk vacsizhatsz, Minnie. 

A fülemig pirulok a felvetésen, de nem lenne képem ellenkezni, mert sajnos igazak a vádak. Jungkook sunyi módon több alkalommal csempészett át a szekrényébe a ruháim közül, mert mindig aggodalmaskodott, hogy ha nem lesz akkor mit fog ráadni az én "apró kis testemre". Seggfej. Bár azért azt be kell vallani, hogy magamtól is hagytam náluk egy-két darabot, csakúgy mint Ő nálam. Így mindegy volt hogy ha csak random találtuk ki az egymásnál alvást, akkor sem kellett ilyen semmiségek miatt felesleges köröket futni. 

- Szemét vagy. - mormogom oda neki, és még inkább elbújok a sálam rejtekébe. A jóízű nevetésétől még inkább pirosba borul az arcom, de Őt ezt csak jobban mulatatja. Hihetetlen mennyire hasonlítanak egymásra Jungkookkal, pedig nem is vér szerinti testvérek. Nem győzök meglepődni. 

- Csak az igazat mondom. Szóval akkor hozzánk? 

- Igen.- morcogok legyőzötten. - Úgyis van ott melegítőm. - jegyzem még meg csípősen, de az én szám is vigyorra rándul, amitől végül mindketten nevetésbe törünk ki.

Végtére is igaza van, tudom hogy a szüleit cseppet sem foglalkoztatja mi van rajtam. A múltkor is csak mosolyogtak amikor összetalálkoztunk a konyhában, míg én konkrétan felgyulladtam a zavartól; valahogy nem voltam magabiztos Jungkook hosszabb pólójában, és egy szál alsónadrágban előttük, hiába is takarta a felső a kínos részeket.