Real me /Jikook ff./

23. Rész

Jimin szemszöge. 

- Figyelj, menj a nappaliba, hozok üditőt és már mesélem is, oké? - nézek a vállam fölött hátra Taere, aki már baromi izgatott, hogy végre hallja a sztorinkat Jungkookkal. Már vasárnap, hazafelé a kirándulásról hallani akart mindent, de szerencsémre másik autóval kellett utazni, így megúsztam, hogy mindenki előtt meséljem el ezt az egészet. Na meg, nem titkolt célom volt, hogy addig kitaláljam mit is szeretnék pontosan elárulni a legjobb barátomnak. Jungkookkal hazafelé megbeszéltük, hogy az lenne a legcélravezetőbb, ha az öccse nem szerezne tudomást arról, hogy Ő volt az egyik zaklatóm. Taehyung úgysem ismerte életem megkeserítőit személyesen, mi meg túlléptünk a dolgon, szóval nem láttuk értelmét, hogy ezt elmondjuk.

- Rendben, de siess! - mondja vigyorogva, majd miután kibújik a cipőjéből és a kabátjából már a nappali felé is robog. Fejemet csóválva veszem le én is a lábbelim és a pufi dzsekim, majd a konyhába sietek, hogy kitöltsem az ígért két pohár üditőt. Ahogy ezzel megvagyok és beérek a nappaliba, kezeimbe szorongatva a két poharat, Tae már a kanapé egyik oldalára fészkelve magát várta, hogy megérkezzem. Kezébe nyomom az Ő kóláját, majd miután kortyolok egyet a sajátomból, hogy ezzel is húzzam az időt, leteszem a kis üveg dohányzóasztalra az enyémet. 

Az igazat megvallva nagyon be vagyok parázva, ami teljesen abszurd, hisz lényegében tud rólunk, csak a részleteket szeretnénk tisztázni. Mégis van bennem egy félelem, hogyan fog a legjobb barátom reagálni arra, hogy technikailag mi a háta mögött így összekeveredtünk a testvérével. 

- Nos? - kérdez Tae érdeklődve, ezzel is biztatva, hogy mielőbb neki kezdjek. Nagyot fújtatok, hogy ezzel is magamba szívjam minden rejtett erőmet és bátorságom, miközben szídom Jungkookot, hogy Ő nincs itt. Ő tuti két perc alatt, halál lazán lezavarná ezt az egészet, ehelyett itt vagyok én, aki menten elájul a semmi miatt. De persze nem, hiába végzett előbb, neki most edzésre kellett mennie... a fene abba a helyes fejébe. 

-  Hol kezdjem? - nézek rá egy kínos vigyor kíséretében, amit végre Ő is megszán. Elkuncogja magát, majd az eddigi vallatós külsejét lecseréli egy kedves kis mosolyra és érdeklődő szempárra, melyek egyáltalán nem sietettnek, mint az iménti ábrázata, inkább azt sugalják, hogy "Nyugodtan beszélj, nem lesz semmi gond!".

- Mondjuk ott mikor kezdődött. - ad segítőkezet Tae, viszont nekem ezen máris el kell gondolkoznom. Hol kezdődtünk mi? Ha azt a részt ki is hagyom, hogy az életem megrontója volt, akkor sem tudom a pontos választ. Taehyung szülinapi bulija? Vagy az utána lévő vallomása az alagsori folyosón? A békülésünk a parkban? Vagy talán az első igazi csókunknál? Végül az utóbbit találom a legmegfelelőbbnek, hiszen én akkor néztem rá először másképpen. Amikor náluk tanultunk, az volt évek óta az első, hogy láttam Őt férfiként, akkor tudatosult bennem az is, hogy milyen szuper és vicces társaság is Ő, és erre csak a korona volt a csókunk, melynek emlékétől most is kellemesen megborzongok. 

- Amikor elkezdtünk együtt tanulni, akkor kezdődött el valamit. - kezdek bele mosolyogva, mert akaratlanul is elmerengek a nem is olyan régi emlékekben. - Sokat beszélgettünk és valahogy megértettük egymást. Mindenről megfeledkeztem, amikor vele voltam. Aztán valahogyan megtetszettünk egymásnak. 

- Szerintem az már az első pillanatban meg volt. - jegyzi meg Taehyung egy apró somollyal az ajkain, de értetlen arcomat látva ad egy kis magyarázatot. - Már amikor először találkoztatok nálunk akkor láttam, hogy bejöttök egymásnak. - folytatja kuncogva, de én nem tudom viszonozni ezt, csak egy kínos kis félvigyort eresztek meg, mert eszembe jut, hogy akkor azért álltunk egymással szemben olyan döbbenten, mert egyikünk sem akart hinni a szemének. Szó sem volt ott vonzalomról.