Real me /Jikook ff./

22. Rész

Jungkook szemszöge. 

- Mondjad! - vakkantom a telefonba, ahogy fogadom az egyáltalán nem kívánt hívást. Szívem szerint fel sem vettem volna, de tudom, hogy képes addig hívogatni, amíg el nem ér, én pedig szeretném ennek elejét venni. Csak essünk túl rajta. 

- Egy kicsit kedvesebb hangvétellel fiam! - csattan fel a túloldalról a karcos férfi hang, amit már jó pár hónapja nem hallottam. Bár őszintén szólva baromira nem is hiányzott, nem is értem miért talál meg így elvétve. 

- Nem vagyok a fiad. És ne rabold az időm, mert jobb dolgom is van, mint hallgatni téged. 

- Na ide figyelj, akkor is az apád leszek, ha te nem akarsz tudomást venni rólam. Az a férfi nem az apád, attól hogy anyád együtt van vele! - magyarázza nekem, mintha annyira fogyatékos lennék. Bele sem kezdek neki, hogy megint elmagyarázzam, ezerszer inkább az apám Minseok, mintsem ez az alak, akihez biológiailag tartozom. Anya jól tette, hogy évekkel ezelőtt elhagyta, de azóta sem lett értelmesebb. Ugyanaz az alkoholista, agresszív seggfej, aki eddig is volt. 

- A lényeget. - sóhajtom fáradtan. 

- Szeretném, ha megismerkednél a párommal. - közli az akaratát, amivel jócskán meglep. Eszembe nem jutott volna, hogy kerít magának valakit az öreg, de igazából nem is érdekel. Anyával úgy szól a "megállapodásunk", hogy a szent béke érdekében beszélek vele, de ezen kívül semmi másra nem kötelezhet. 

- Felejtsd el. - horkantok fel. - Rohadtúl nincs kedvem ehhez, megoldod egyedül is, felnőtt vagy már.

- Jungkook! - kiált rám idegesen, majd hirtelen egy nagyot sóhajt. - Figyelj, ne haragudj. Tudom, hogy nincs jó viszonyunk, de szeretném rendbehozni. És Jeah is szeretne megismerni téged. 

A hangja egészen esdeklőnek és őszintének tűnik, amivel nagyon meglep. Márcsak azért is, mert szerintem még életében nem kért tőlem bocsánatot az ég világon semmiért. Persze ez mind szép és jó, csak nála nem életbiztosítás, hogy van egy jó pillanata, na meg attól nem leszek a bazári majma, mert Ő kitalálta. Szerettem volna Őt kizárni teljesen az életemből, de ilyenkor mindig eszembe jut, ami anya szokott mondani, hogy mindenek ellenére Ő az apám, ha tetszik, ha nem. 

- Még iszol? - kérdezem jeges hangon, míg a szabad bal kezembe temetem az arcom. Meg fogom bánni még a puszta gondolatát is ennek a hülye találkozónak. Mégis, egyszerűen bűntudatom van attól, hogy így viselkedem. Még én is kiérdemeltem Jimintől egy második esélyt, pedig egy világi seggfej voltam. Ebben legalább hajazok a biológiai apámra. 

- Nem! Több, mint fél éve tiszta vagyok! - mondja fenhangon, és igazából tőle ez tényleg nagy teljesítmény. Nagyot sóhajtok, majd egy diplomatikus középútban állapodok meg. Erről még beszélnem kell anyáékkal és na meg Jiminnel is. Így, hogy hivatalosan is megpróbáljuk szeretném Őt elvinni, persze, ha Ő is beleegyezik. 

- Mikor lenne? 

- Jövő héten. Karácsony előtt egy héttel. - adja az infót. 

- Oké, átgondolom és még visszaszólok. Szia! - köszönök is el, hogy eszébe se jusson tovább rabolni az időm. 

- Szia, fiam! - mondja Ő is, de a megnevezést még mindig nem bírom elviselni. Hiszem azt, hogy az "apa" megnevezést ki kell érdemelni, és nem elég az, ha a spermád adod egy gyerekhez, Ő pedig eddig nagyjából ezen a szinten áll. Ki is nyomom hát a hívást, majd leülök itt a tábor szélén és kifújom magam. Egészen békés beszélgetés volt ez az eddigiekhez képest, de azért leszívott, pedig a fellegek között kellene lennem, hisz Jimin végre beadta a derekát! Igaz, annak nem örülök, hogy TaeTae előtt még mindig ilyen távolságtartó, de valahol megértem Őt is. Gondolom még azzal is viaskodik mennyit mondjon el, de ezt majd megbeszéljük. Nem akarok semmit ráerőltetni, egyszerűen csak szeretném élvezni a kapcsolatunkat végre.