Mi a közös Gerdában és Gergőben?
Azon kívül, hogy ugyanarra az egyetemre járnak, ugyanabban a városban laknak, közös tesi kurzuson vesznek részt, a testvéreik legjobb barátnők, ráadásul gimnáziumi éveik alatt évfolyamtársak is voltak, körülbelül a...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Mamás nap - törte meg az álmomat egy hangos, vékony gyerekhang, mire lassan kinyitottam szigorúan csak a fél szememet, hogy felmérjem a terepet., mégis ki volt annyira kedves, hogy felkeltsen. A látóhatáromat totálisan kitöltötte Fédra, ugyanis szorosan az ágyam mellett pattogott, mint valami gumilabda, vagy mint egy bekemotoxozott bogár.
- Neked nem oviban kellene lenned? - kérdeztem két ásítás között félig csukott szemmel. Azért nem megy olyan könnyedén, egyről a kettőre, hogy összeszedjem magamat.
- Ellógtam - ugrott fel az ágyamra, igazából meg a gyomromra, mivel a paplanom tökéletes takarást adott.
- Ellógtad? - pattant ki a szemem egyből, meg nyilván attól is, hogy kisebb fizikai megterhelés áldozata lettem. - Jó korán kezded a szakmát. Üdv a köreinkben.
- Ebbe vannak képek? - nyúlt a fejem felé tett könyvhöz, amit valamikor az éjszaka közepén odatettem, hiszen már nem vitt rá a lélek, hogy a félig bepunnyadt állapotomból kirángassam magamat. Ezért is nézett ki körülöttem minden úgy, mint egy putri körülbelül. A falamon mindenféle post is lap, hogy miket ne felejtsek el beleírni a tudományos dolgozatunkba, amikor megszállt az ihlet, az ágyam előtti szürke bolyhos szőnyegen szövegkiemelők hada, egymásra pakolt könyvtári könyvek és a szivárvány összes színében pompázó, kihúzogatott jegyzetlapok, kinyomtatott cikkek, könyvrészletek a netről, illetve a végét járó laptopom, ami alapvetően is lassú meg néha percekre lefagy, de most csoda, hogy még nem gyulladt ki, amennyit püföltem.
- Hát nem igazán - nyújtóztam ki, de nem igazán segített felkelnem, sőt rendesen éreztem, ahogyan a lábaim szinte égnek a futástól. Már csak egy jó kis kellemes izomlázam hiányzik a totális nyomoromhoz, hogy úgy mászkáljak napokig, mint egy mozgássérült.
- Unalmas - hagyta is annyiban Fédra a témát. Örültem volna, hogyha engem is békén hagyott volna, mert az energiabomba húgom rendesen sok volt így reggelre.
- Eléggé az - értettem vele egyet. - Honnan van neked nyalókád? Anya nem azt mondta, hogy túl sok édességet eszel és most visszafog egy időre? - akadt meg most az én szemem a kantáros nadrágjából kilógó nyalókára, ami ráadásul nem is a kicsi fajta volt, hanem az a bazinagy, ami akkora apám feje, amikor nagyon elhiszi magát.
- Ajándék volt - húzta ki magát büszkén, mintha a világ legnagyobb elismerése lenne egy nyalóka. - De nem adok senkinek belőle.
- Ezt egyből gondoltam - horkantottam egyet, mivel a húgom egy kezdődő zugevő. Konkrétan összelopkod mindenféle édességet a konyhából és elrejti a szobájában, hogy nemcsak, hogy más ne egye meg, de rá tudja kenni bármelyikünkre, hogy bizony, nem ő volt a bélpoklos. Csak arra nem gondolt, hogy amikor takarítás zajlik a szobájában, általában meg szoktam találni, hiszen valljuk be a szekrényének az aljába dugott, matricákkal teleragasztott cipős doboz nem éppen a világ legeldugottabb rejtekhelye. Eddig nem köpte be őt senki, hiszen se én, se Luca, de még Fülöp se olyan, akiket bármennyire is érdekelne az, hogy mennyi édességet eszik Fédra, de sajnos nemrégen lebukott, mivel pechére anya találta meg a kincseit. Azóta pedig detox van ilyen téren eléggé erősen. - Add már ide onnan a telefonomat - mutogattam az éjjeliszekrényem irányába, hiszen ő sokkal közelebb volt hozzá, mint én.
