Mi a közös Gerdában és Gergőben?
Azon kívül, hogy ugyanarra az egyetemre járnak, ugyanabban a városban laknak, közös tesi kurzuson vesznek részt, a testvéreik legjobb barátnők, ráadásul gimnáziumi éveik alatt évfolyamtársak is voltak, körülbelül a...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Jó beszélgetést - súgtam Gerdának, akinek az arcára tökéletesen kiíródott a totális értetlenség. Hát nem lepődtem meg a reakcióján, elvégre nem tudom én se, hogy mégis mit akarhat tőle Perczel Csanád, aki nem arról híres, hogy olyan lányok után kajtat, mint amilyennek tűnik Balla Gerda. A kis szemétládának azóta körülbelül minden összejött, amióta kiderült, hogy az "A" betűjellel ellátott kollégiumi épület építésének több, mint a felét a Perczel család vállalata építette fel.
- Itt ne hagyj már - nézett rám egyetlen pillanat erejéig, a most már haragot sugárzó tekintetével Gerda és félő volt, hogy mindjárt felrobban. Egyszerre kapkodta a fejét Csanád, köztem és a csarnok előtti gyepes területen sétáló férfi között, amit nem tudtam hova tenni. De nekem ehhez semmi közöm, hiszen hozzá sincsen semennyi.
- Hozzád jött, nem hozzám, szóval kellemes szórakozást nektek. Tudod engem, Adri már rettentően vár - vigyorodtam el és nagyon meg kellett erőltetnem magamat, hogy ne nevessek az arcába, hiszen láttam rajta, hogy a föld alá kívánna jelen pillanatban.
- Jól van, csak így kérj tőlem bármit is - szűrte ki a szavakat halkan az összeszorított fogai közül, mivel már lépésekre állt tőlünk Csanád, így pedig csakis én hallottam, amit mondott.
- Ugye tudod, hogy én látom, amikor megnyitod az üzeneteimet? - vonta fel a fél szemöldökét a srác, amikor Gerda sóhajtva megállt előtte. Ezek szerint lehet mégis tévedtem és preferálja ezt a típusát a lányoknak. Mármint ezt is.
- Istenem – motyogta halkan.
- Sziasztok – köszöntem el és rettentően feldobott, ahogyan még azért Gerda bemutatott egyet búcsúzásképpen. Kifejezetten szórakoztat a folyamatosan pofavágása és szenvedése.
Miután végre kiértem a folyosóra és visszajött a térerőm, mert abban a kondiban egyszerűen nincsen, egyből jelzett a telefonom, hogy üzenetem érkezett.
„A tónál várlak" – írta Adri tíz perccel ezelőtt.
Ezek szerint tényleg komolyan gondolta azt, amikor ma edzés előtt, amikor teljesen véletlenül összefutottunk a buszmegállónál, közölte velem, hogy megvár, amint végeztem. Az ilyen "megvárlak" kijelentéseknek nála, sosincs jó jele, mivel akkor vagy el kell mennem vele vásárolni, vagy pedig elkísérni a fodrászhoz. Ezzel egy a baj, vagyis több is van, de a legnagyobb, hogy nekem dolgoznom kell. Az egész hetem egy rakat szarral volt egyenlő, amiért meg kellett variálni Kincső betegsége miatt a beosztást, így a vasárnap kivételével mindennap hajnalig vagyok most már. Előtte pedig szeretnék egy kicsit pihenni is azért, mivel a sok idegesítő seggfejt, ebbe beleértve a kollégámat, Levit is, hallgatom órákon át. Olyan szerencsém, mint tegnap volt, hogy szinte alig jöttek be, amíg véget nem ért a műszakom a belvárosi buli miatt, nem lesz már. A péntek és szombat esték szoktak eléggé meredekek lenni, mert akkor majdnem mindenki ráér és tökéletes alkalom a berúgás a hét alatt felgyűlt feszültség levezetésére.
