Mi a közös Gerdában és Gergőben?
Azon kívül, hogy ugyanarra az egyetemre járnak, ugyanabban a városban laknak, közös tesi kurzuson vesznek részt, a testvéreik legjobb barátnők, ráadásul gimnáziumi éveik alatt évfolyamtársak is voltak, körülbelül a...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Tökéletesítenem kell a rejtőzködési képességeimet.
Az egy dolog, hogy tegnap Konrád felidegesített, meg traktált a hülyeségeivel, de kevesebb, mint 24 óra leforgása alatt, konkrétan szintet lépett ebben. Olyannyira, hogy már hajnalban, amikor elindultam futni ráfeküdt a telefonjára, hogy hívogasson, amit egyszerűen letudtam annyival, hogy repülőgép üzemmódra állítottam át a készülékemet, viszont azt már nem tudtam lerendezni ennyire könnyedén, hogy a buszmegállóban ácsorgott, rám várva, majd a buszút alatt, rendesen leszívta az agyamat és elérte, hogy hét óra 48 percre elfáradjak teljesen. Arról nem is beszélve, hogy egyedül az előadások alatt hagyott békén, amikor is látta, hogy figyelek, amit szintén tettetnem kellett, ezzel is energiát felhasználva. De még a szünetek közben sem hagyott békén és erős késztetésem volt aziránt, hogy megkérjem Ica mamát, hogy hozzon a Frontinból nekem, ha már úgyis jön nemsokára hozzák, mert szükségem van rá, de nagyon.
- Látod őt valahol? - kémleltem a sportcsarnok női öltözőjének ablakán át a terepet, hátha megpillantom a személyt, akik elől konkrétan menekültem, miközben a telefonomat szorítottam hozzá a fülemhez.
- Hát a folyosón egészen biztosan nincsen - nyitotta ki Eszter hirtelen az öltöző ajtaját, ezzel is kinyomva a hívást.
- Te kit keresel idebent? Mondtam, hogy kint nézz szét, mert nem hinném, hogy röntgenszemed van, hogy a falakon átlátsz - dobta bele a táskába a mobilomat, mivel így már nem volt rá szükség. A tervem az volt, hogy Esztert, aki minden lehetséges kivitelezhető és kivitelezhetetlen ötletemben benne van, kiállítom a csarnok elé nézelődni, miközben jelent nekem, mert ha Ráday ott ólálkodott volna, akkor a másik kijáraton ki tudtam volna feltűnés nélkül surranni.
- Mintha te nem látnád belülről, hogy kik ácsorognak a bejárat előtt, én meg nem fogok szétfagyni miattad. Azért ilyen jóban nem vagyunk - tolta arrébb a cuccomat, majd levágta magát a padra.
- Igen? – vontam fel a fél szemöldökömet kérdően. - Amikor beteg voltál nem is olyan régen, nálunk csöveltél, nehogy a szobatársad elkapja a bajodat, bezzeg utána meg én dőltem ki miattad - fontam össze magam előtt a karomat, reagálva a „nem vagyunk olyan jóban" mondatára.
- Tehetek én arról, hogy a nagyapámnak csőtörése volt és beköltözött hozzánk, addig amíg nem csinálták meg? Nem akartam, hogy elkapja. Téged meg teszteltelek egyébként is – vonta meg Eszter a vállát.
- Mivel? Hogy több vitamint kellene szednem?
- Pontosan – kapott az alkalmon, hogy helyette találtam ki indokot és nem neki kellett. - Elvégre eléggé hamar átvetted tőlem, nem ártana egy turbó löket a szervezetednek most sem.
- Nyilván, meg azért, akkor az sem ártott volna, hogyha nem az arcomba köhögsz, de inkább hagyjuk is ezt, mert megfájdul a fejem már a veszekedés gondolatától is - bújtam bele a kabátomba.
