Mi a közös Gerdában és Gergőben?
Azon kívül, hogy ugyanarra az egyetemre járnak, ugyanabban a városban laknak, közös tesi kurzuson vesznek részt, a testvéreik legjobb barátnők, ráadásul gimnáziumi éveik alatt évfolyamtársak is voltak, körülbelül a...
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
Ha megkérdezte volna tőlem valaki, hogy kit utálok perpillanat a legjobban a világon, akkor egészen biztos, hogy Ráday Konrádot mondtam volna válaszul. Szinte kitoloncolt Stefi szobájából és maga előtt tolva navigált a főépület felé, ahol óránk lett volna, ha fel tudtunk volna kelni időben és nem hajnali négyig nevetgéltünk volna azon, hogy Fülöp csuklani kezdett az alkohol hatására. Rendesen bekattant a csávó, amint meghallotta és feldolgozta az agya, hogy mindkettőnket keresett az álmaim tanára Palócz, onnantól kezdve pedig lelőhetetlenül lökte nekem a mondókáját, aminek összegezve annyi volt a lényege, hogy hallgassuk meg mit akar, mert lehet valami jó dolgot. Nem akartam letörni a kedvét, hogy amiben az egyetem és a férfi is benne van, az minden lehet, csak jó nem.
- Sokára lesz már vége? - dőltem neki a falnak, mert nem igazán bírtam megtartani magamat, köszönhetően annak, hogy a gyomromban semmi kaja nem volt, ami energiát adhatott volna pluszba még szédültem is, mint a rohadt élet és félő volt, hogy összeesek, ha valami ehetőt nem juttatok a szervezetembe rendkívül gyorsan. Oké, hogy Eszter hozott pogácsát meg egy csomó pékárút, de Konrád nem hagyta, hogy egy fél falatnyit is egyek. Szinte úgy éreztem magamat, mint amikor gimis voltam és hatalmas fogyókúrákban voltam, amiért apa karácsonykor a vendégség előtt rám szólt, hogy ne egyek még egy mézeskrémest, mert nem hiányzik rólam, míg az idegenek csak nevetgéltek ezen a rettentő pofás beszóláson, amiben semmi mókás nem volt, viszont azt simán elérte, hogy onnantól nem szívesen ettem mások előtt egy darabig, hogy elkerüljem a hasonló megjegyzéseket. Ez pedig annyira elfajult, hogy volt olyan nap, amikor csak egyszer ettem, az is saláta volt, viszont semmi más. Anyáék ki is voltak ettől és egészen addig tűrték, amikor tizenegyedikben matekóra közepén kiájultam a padból, utána pedig szemmel voltam tartva, hogy eszek-e.
- Azt írta az előbb Bálint, amikor jöttünk fel a lépcsőkön, hogy már végzett a napi adaggal, csak még pofázik valamiről - járkált fel - le előttem a szaktársam idegesen, ami felettébb idegesítő volt.
- Nem tudnál nyugton maradni? – szóltam rá, miután a negyvennyolcadik kört tettem meg előttem. - Rendesen megfájdul a fejem, ahogy nézlek.
- Akkor ne nézzél - vonta meg hanyagul a vállát, mintha ez megoldás lett volna.
- Akkor ne szambázzál előttem - adtam vissza neki ezt a marha kedves válaszadást. Már nyitotta ki a száját Konrád, hogy rávágjon valami frappánsat, mert nem is ő lenne, ha ezeket az alkalmakat kihagyná, amikor is nyílt az ajtó végre és Kornélék konkrétan kirohantak rajta. Ezek szerint az öreg eléggé leamortizálta őket újból, mintha nem ezt csinálná minden óráján. Nála pedig olyan opció, hogy csendben lekötöm magamat az óra ideje alatt, egyszerűen nem létezett. Megállás nélkül mászkál, megáll feletted és nézi, hogy mi fontosabb az ő órájánál és egészen addig ott is marad, amíg ismételten nem tiszteled meg őt a figyelmeddel. Annyiban jó, hogy jelenléti ívet nem szokott íratni, viszont enélkül is mindig jelen van majdnem mindenki, hiszen a kötelező irodalomként kijelölt tankönyvünk olyan, mintha oroszul íródott volna, konkrétan érthetetlen. Se eleje, se vége, se közepe, se logikája. Ezért nem vagyunk kötelezve, hogy bejárjunk ide, azonban a vizsgánk sikeressége érdekében viszont mégis, mivel az órán elhangzottakat kérik vissza.
